Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 8 - Történt valami az EKE ifjúsági hétvégéin...

Egyházunk egy-két hete

Történt valami az EKE ifjúsági hétvégéin...

"Nem jó az embernek egyedül..." Isten igent mondott a két nemre, de hogyan tovább ezután? Közel 200 fiatal úgy döntött, hogy - a jelentkezők nagy létszámára való tekintettel két egymást követő hétvégén - az Úr elé áll kérdéseivel, gondjaival, örömeivel. Akadtak olyanok, aki nyitott, engedelmes szívvel készek voltak arra, hogy újat tanuljanak. Sokan közülük életük egy-egy pontján már meghozták azt a döntést, hogy nem akarnak tovább az Úr nélkül élni. Kimondták, hogy "nem tudom megélni ezt a földi életet, mindent tönkretettem, értelmetlenül futkostam. Bocsáss meg, Atyám, hazajöttem a disznóvályútól". Az egyik fiatalember életében három hete történt ez a döntés. El is mondta bizonyságtételében, hogy addig nem akart megnősülni, semmire sem tartotta a házasságot, sőt kifejezetten taszítónak találta. Most már azonban felismerte a jelentőségét, fontosságát. Az Úr adjon neki erre a földi életre társat, aki a másik fele lesz, s akivel egyek lehetnek az Úrban. Övék lehet az ígéret, hogy "ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük".

Volt, aki meglátta Istennel szembeni lázadását, és térdre borult ezen a hétvégén. Volt olyan is, aki miután szembesült engedetlenségével, megfutamodott. Nem merte felvállalni a döntés súlyát, bár bízik benne, hogy lesz még erre lehetősége. Néhány fiatal szíve bezárult: hangosan tiltakoztak az ellen, hogy csak az Úr tudja, ki a másik felünk, ki az, aki igazán illik hozzánk. "Igenis meg lehet élni a házasságot Isten nélkül is, nélküle is működik!" - hangoztatták. Ők még nem tudják, hogy a lelkileg halott ember cselekedetei halált nemzenek. Csak életből fakad élet, különben az ember tönkreteszi a másikat, a körülötte élőket, gyermekeit. Ezeket a fiatalokat meggyőzni nem lehet, de könyörögni értük igen, hogy még időben megszülethessen bennük a döntés.

Olyan "reménykedő" gondolat is elhangzott, hogy "ő még nincs hitben, de azt ígérte, hogy jönni fog velem a gyülekezetbe". Meddig...? Mikorra várható az első összecsapás? Ki fog engedni? Természetesen a hitben élő, hiszen ez van a szívében. Ha egy halottal kötöd össze az életedet, hullamérgezést fogsz kapni! - szembesült egy csoportbeszélgetésen valaki a valósággal.

Senki nem nevetett a másik mondatain, csendes, "mély" beszélgetések alakultak ki a tíz-tizenkét fős csoportokban, de a magánbeszélgetésekben is. Egyikőjük tágra nyílt szemmel, sápadtan döbbent rá arra, hogy önző céljai eléréshez kellett volna az Isten, azért, hogy végre övé legyen az imádott, hitben élő lány.

Szívet átmelegítő, hálára késztető volt a már egymásra talált fiatalok látványa. Akadtak közöttük jegyespárok, házasok is, bizonyítva, hogy Isten látja az életüket, tudja, ki a nekik való társ. Jó volt hallani, hogy nem próbálták ki a szexet házasság előtt, hanem megőrizték magukat egymásnak, hogy együtt részesülhessenek ebben az örömben is. Nem kihasználva, aztán eldobva a másikat, hanem hálatelt szívvel, felelősséggel, egymás örömére ölelkezve, egymást "megtanulva". Hiszen ezért adta az Úr a szexualitást, a testi kapcsolat áldását - a házasság részeként.

Szó eshetett a gyermekvállalásról is. Erről a kérdésről szintén nem törvényeket felállítva, hanem átölelő szeretettel beszélgethettünk.

El lehetne merengeni azon, hogy milyen jó, hogy ezek az ifjak mást szeretnének, nem kiégett kapcsolatokban élni, felelősségvállalás nélkül összeköltözni, hanem házasságban együtt lenni (egy másik neművel!), hiszen ezeket az elhatározásokat megáldja Isten. Milyen örvendetes, hogy azok, akik eljöttek Piliscsabára, már nem akarják Isten áldása nélkül elkezdeni közös életüket!

Folytatni kell, és folytatni szeretnénk! Hogy ne a válóperek szaporodjanak, hanem az Úr áldása növekedhessen. Tehát találkozunk...

pncs.n