evél&levél
EvÉlet-lelki segély
Kedves Bea!
Engedje meg, hogy így szólíthassam, mert e rövid idõ alatt is a szívembe zártam...
Nagy örömmel és várakozással olvasom az Evangélikus Élet lelki segély rovatát. Örülök, hogy végre ilyen rovat is születhetett. Meglátásom szerint igen jelentõs, hézagpótló sorozatnak ígérkezik. Nem tudom, Ön milyen tanulmányokat folytathatott, hogy el merte vállalni ezt a szép, de sokszor nehéz, felelõsségteljes szolgálatot. Feltételezem, hogy a végzettség mellett elhivatottsággal is rendelkezik. És ez fontosabb még a végzettségnél is!
Egyébként én is gyakorló nagypapa vagyok (és a gyülekezet felügyelõje immár 25 éve). Az EvÉlet 2004. február 8-i számában szereplõ levelet én is írhattam volna. Teljesen ugyanazokkal a problémákkal küzdünk mi is, mint a levél írója. A mi unokáink is középiskolások, és bizony erõsen benne vannak a kamaszkorban. Általános tapasztalatom sajnos, hogy az ilyen korú fiatalok szinte minden templomból hiányoznak.
Messzemenõen egyetértek Bea testvérnõmmel abban, hogy az imádkozás mellett csak a türelem és a szeretet segíthet. Az alapot megkapták. Én abban bízom és hiszek, hogy ez nem vész el, idõvel visszatér szívükbe-lelkükbe, és újra Krisztus követõi lesznek.
Köszönöm, hogy "meghallgatott". Munkájához, szép szolgálatához sok erõt és Istentõl kapott bölcsességet kívánok szeretettel:
Id. Bánszky Pál (Tatabánya)