Kultúrkörök

Aki járt már az Evangélium Színházban, ismeri őt. Ott van minden előadáson, a szünetekben beszélget a nézőkkel, buzdítja a színészeket, kezet fog, mosolyog, integet, hívogat. Kifogyhatatlan lendülettel szervez, rendez, kéréseire lehetetlen nemet mondani. Agilitása nélkül ma nem lenne Evangélium Színház. Gondolná valaki, hogy Udvaros Béla januárban tölti be a nyolcvanat?…

– Hogyan jött létre ez a színház?

– Tagja vagyok a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületnek, és ennek egyik ülésén vetettem fel, hogy ráérő, ereje teljében lévő nyugdíjas vagyok, használjuk ezt ki, és csináljunk egy színházat. Így hoztuk létre 1990-ben Szentágothai János és ifjabb Bartók Béla közreműködésével az Evangélium Színházat, amely gyönyörű környezetben, a Duna Palotában működik. (A próbáknak jelenleg a Szilágyi Dezső téri református gyülekezet ad otthont.) Végre azt rendezek, amit akarok, én választom ki a művet és a szereplőket is. A legkedvesebb szerzőm Tamási Áron; három darabját is bemutattuk. A Hegyi patak című művét a hatvanas években írta. Egyszer lejött hozzám Kecskemétre, odaadta a kéziratot: „Olvasd el, esetleg itt meg lehet csinálni, hátha vidéken nem figyelnek fel rá!” Elolvastam, és szomorúan hívtam fel: „Áron bátyám, ehhez egy más világ kell.” Sajnos ő ezt már nem érhette meg. Ennek a darabnak az utolsó sora lett aztán az ars poeticám: „Bétölteni reménységgel a világot, amely minden percében a kezdet és a vég.” De előadtuk már Németh László, Márai Sándor, Illyés Gyula, Sík Sándor darabjait is.

– Tudja már, hogy mi lesz a következő?

– Hetek óta olvasok. Mivel az utóbbi három bemutatón külföldi művet játszottunk, megígértem a fenntartóknak, hogy idén magyar szerző művével rukkolunk ki. Még nem tudom, hogy mivel, de abban biztos vagyok, hogy szeretni fogom. Én már csak szerelemből tudok színházat csinálni, és nagy ajándéka a sorsnak, hogy meg is tehetem. Kötelező feladatokat nem rovok magamra.

– Mi alapján választja ki a színészeket?

– Szerep alapján. Van néhány kiváló színész, aki szinte a kezdetektől tagja a társaságnak: Bitskey Tibor, O. Szabó István, Bánffy György. Senkitől nem kérem a keresztlevelét, de tudom, hogy ki az, aki remek színész, és együtt is tudunk dolgozni. Aki ide szerződik, az tudja, hogy hová jön. Érződik a próbákon a keresztény szellemiség, itt durva szó nem hangzik el – ez pedig színházi körökben ritkaság. Amikor szerződtetek valakit, megmondom, hogy ezért mennyit fog kapni, és hányszor játssza a szerepet. Még soha senki nem reklamált, hogy ő miért nem annyit kap, mint a másik.

– A lányát, Udvaros Dorottyát miért nem szerződteti?

– Nem tudnánk egyeztetni. Ő ma az egyik legfoglalkoztatottabb színésznő Budapesten. Három színházban játszik, és nem tudnám ebből kiszakítani a hat hét próbaidőszakra.

Interjúalanyom somolygásán nem lehet nem észrevenni a büszkeséget, és elég egy pillantást vetnem a könyvespolcán sorakozó képekre, hogy beigazolódjon a gyanúm: a világ legbüszkébb papájával beszélgetek.

– Rendezte már?

– Még diáklány korában. Kecskeméten volt egy stúdió-előadás, ahol egy tizenhét-tizennyolc éves lányra volt szükségem. Már akkor látszódtak az oroszlánkörmei. Ennek ellenére három évig nem vették fel a színművészetire. Egy internálótábort is megjárt anyukával a háta mögött ezen nem lehet csodálkozni.

– Nem volt kifogásuk az ellen, hogy a lányuk is színházi pályára készül?

– Dehogynem! Tudtuk, hogy az Udvaros névvel nehezen fog érvényesülni. Amikor feleségül vettem Dévay Camillát, az internálótábort megjárt legszebb magyar színésznőt, akkor én is nemkívánatos ember lettem Budapesten. Egyébként sokáig fel sem merült, hogy Dorottya színésznő legyen; a kutatóorvosi pálya vonzotta. Egyszer a kecskeméti színházigazgató azt mondta, hogy menjen a színművészetire, mire ő nagy hangon kijelentette, hogy elég egy bohóc a családban. Aztán csak megszédítette a siker. Még gimnazista volt, amikor az iskolájuk tartott egy rendezvényt a Zeneakadémián. Őt is felkérték szerepelni, ha már színházi emberek a szülei. Én voltam a dramaturg, az anyja volt a rendező, mert előttem szemérmes volt, nem akart játszani. Egy harsány rikkancsfiút alakított, és majd szétszedték, akkora sikere volt. Nem tilthattuk meg, hogy jelentkezzen a főiskolára, hiszen a mi világunk fertőzte meg.

– Emlegette, hogy évekig Kecskeméten volt rendező. Hogyan került oda éppen az ominózus 1957-es évben?

– 1954 májusáig ösztöndíjas rendező voltam a Magyar Néphadsereg Színházban, amikor racionalizálásra hivatkozva kidobtak. A valódi ok az volt, hogy feleségül vettem Dévay Camillát. Rövidesen megszületett a kislányunk is. Camilla megpróbált lebeszélni a házasságról, hiszen tudta, hogy ezzel a saját előrejutásomat teszem lehetetlenné. Ott álltam tehát egy újszülöttel és egy pályáról letiltott, nagyszerű színésznővel. Egy darabig édesanyáméknál laktunk, majd egy barátunknál társbérletben. Rengeteg segítő szándékú ember vett körül, így került munka a számomra. Akkoriban a népi kultúrát erősen támogatták, és minden gyárnak, üzemnek volt színjátszó köre, kórusa, néptáncegyüttese. Hat gyárba jártam rendezni, és jobban kerestem, mint ösztöndíjas rendezőként! �57 tavaszán, amikor enyhült a diktatúra, három színház is megkeresett. A kecskemétit választottuk, és végre a feleségem is színpadra léphetett.

Egy kisebb tablót vesz elő az általa rendezett Tragédia és az Élektra képeivel, és lelkendezve mutatja felesége poszter nagyságú mását a falon Élektra szerepében. A gyönyörű színésznő ma már az égi társulatban játszik…

– Tizenhat évig voltunk Kecskeméten. 1974-ben nyugdíjazták Radó Vilmost, a legendás igazgatót, és a személycsere nem kedvezett nekünk. Az új főrendező azzal kezdte, hogy csökkentette a fizetésünket, mert szerinte túl voltunk fizetve. Egy kollégánk Békéscsabára hívott minket, és mi örömmel mentünk. Tíz évet töltöttünk ott, onnan mentem nyugdíjba 1985-ben.

A rendszerváltás tette lehetővé Udvaros Béla álmának megvalósulását, az Evangélium Színház megszületését. Azóta huszonegy bemutatót tartott a Thália templomának tekintett színházában, ahol igét hirdet színészeivel, Thália papjaival. Búcsúzóul egy fotóalbumot mutat, Fényének a címe. Gyurkovics Tibor kortárs művészekhez írott verseit tartalmazza. Rendkívül büszke, hogy ilyen illusztris társaságban szerepelhet. A fényképéhez tartozó költemény így hangzik:

„Komorlok az éjbe mint törzsi királyok

Kik mélybe merednek a bástyaszegélyen

Akik elűzik az ősmagyar átkot

Tűnődöm ezerszer mint apja a lányon

Míg égre iramlik az új nemzedékem

Hogy benne a vágyam mégis elérem.”

Jánosi Vali