EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 02 - Már csak szerelemből tudok színházat csinálni…

Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Már csak szerelemből tudok színházat csinálni…

Beszélgetés Udvaros Bélával

Aki járt már az Evangélium Színházban, ismeri őt. Ott van minden előadáson, a szünetekben beszélget a nézőkkel, buzdítja a színészeket, kezet fog, mosolyog, integet, hívogat. Kifogyhatatlan lendülettel szervez, rendez, kéréseire lehetetlen nemet mondani. Agilitása nélkül ma nem lenne Evangélium Színház. Gondolná valaki, hogy Udvaros Béla januárban tölti be a nyolcvanat?…

– Hogyan jött létre ez a színház?

– Tagja vagyok a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületnek, és ennek egyik ülésén vetettem fel, hogy ráérő, ereje teljében lévő nyugdíjas vagyok, használjuk ezt ki, és csináljunk egy színházat. Így hoztuk létre 1990-ben Szentágothai János és ifjabb Bartók Béla közreműködésével az Evangélium Színházat, amely gyönyörű környezetben, a Duna Palotában működik. (A próbáknak jelenleg a Szilágyi Dezső téri református gyülekezet ad otthont.) Végre azt rendezek, amit akarok, én választom ki a művet és a szereplőket is. A legkedvesebb szerzőm Tamási Áron; három darabját is bemutattuk. A Hegyi patak című művét a hatvanas években írta. Egyszer lejött hozzám Kecskemétre, odaadta a kéziratot: „Olvasd el, esetleg itt meg lehet csinálni, hátha vidéken nem figyelnek fel rá!” Elolvastam, és szomorúan hívtam fel: „Áron bátyám, ehhez egy más világ kell.” Sajnos ő ezt már nem érhette meg. Ennek a darabnak az utolsó sora lett aztán az ars poeticám: „Bétölteni reménységgel a világot, amely minden percében a kezdet és a vég.” De előadtuk már Németh László, Márai Sándor, Illyés Gyula, Sík Sándor darabjait is.

– Tudja már, hogy mi lesz a következő?

– Hetek óta olvasok. Mivel az utóbbi három bemutatón külföldi művet játszottunk, megígértem a fenntartóknak, hogy idén magyar szerző művével rukkolunk ki. Még nem tudom, hogy mivel, de abban biztos vagyok, hogy szeretni fogom. Én már csak szerelemből tudok színházat csinálni, és nagy ajándéka a sorsnak, hogy meg is tehetem. Kötelező feladatokat nem rovok magamra.

– Mi alapján választja ki a színészeket?

– Szerep alapján. Van néhány kiváló színész, aki szinte a kezdetektől tagja a társaságnak: Bitskey Tibor, O. Szabó István, Bánffy György. Senkitől nem kérem a keresztlevelét, de tudom, hogy ki az, aki remek színész, és együtt is tudunk dolgozni. Aki ide szerződik, az tudja, hogy hová jön. Érződik a próbákon a keresztény szellemiség, itt durva szó nem hangzik el – ez pedig színházi körökben ritkaság. Amikor szerződtetek valakit, megmondom, hogy ezért mennyit fog kapni, és hányszor játssza a szerepet. Még soha senki nem reklamált, hogy ő miért nem annyit kap, mint a másik.

– A lányát, Udvaros Dorottyát miért nem szerződteti?

– Nem tudnánk egyeztetni. Ő ma az egyik legfoglalkoztatottabb színésznő Budapesten. Három színházban játszik, és nem tudnám ebből kiszakítani a hat hét próbaidőszakra.

Interjúalanyom somolygásán nem lehet nem észrevenni a büszkeséget, és elég egy pillantást vetnem a könyvespolcán sorakozó képekre, hogy beigazolódjon a gyanúm: a világ legbüszkébb papájával beszélgetek.

– Rendezte már?

– Még diáklány korában. Kecskeméten volt egy stúdió-előadás, ahol egy tizenhét-tizennyolc éves lányra volt szükségem. Már akkor látszódtak az oroszlánkörmei. Ennek ellenére három évig nem vették fel a színművészetire. Egy internálótábort is megjárt anyukával a háta mögött ezen nem lehet csodálkozni.

– Nem volt kifogásuk az ellen, hogy a lányuk is színházi pályára készül?

– Dehogynem! Tudtuk, hogy az Udvaros névvel nehezen fog érvényesülni. Amikor feleségül vettem Dévay Camillát, az internálótábort megjárt legszebb magyar színésznőt, akkor én is nemkívánatos ember lettem Budapesten. Egyébként sokáig fel sem merült, hogy Dorottya színésznő legyen; a kutatóorvosi pálya vonzotta. Egyszer a kecskeméti színházigazgató azt mondta, hogy menjen a színművészetire, mire ő nagy hangon kijelentette, hogy elég egy bohóc a családban. Aztán csak megszédítette a siker. Még gimnazista volt, amikor az iskolájuk tartott egy rendezvényt a Zeneakadémián. Őt is felkérték szerepelni, ha már színházi emberek a szülei. Én voltam a dramaturg, az anyja volt a rendező, mert előttem szemérmes volt, nem akart játszani. Egy harsány rikkancsfiút alakított, és majd szétszedték, akkora sikere volt. Nem tilthattuk meg, hogy jelentkezzen a főiskolára, hiszen a mi világunk fertőzte meg.

– Emlegette, hogy évekig Kecskeméten volt rendező. Hogyan került oda éppen az ominózus 1957-es évben?

– 1954 májusáig ösztöndíjas rendező voltam a Magyar Néphadsereg Színházban, amikor racionalizálásra hivatkozva kidobtak. A valódi ok az volt, hogy feleségül vettem Dévay Camillát. Rövidesen megszületett a kislányunk is. Camilla megpróbált lebeszélni a házasságról, hiszen tudta, hogy ezzel a saját előrejutásomat teszem lehetetlenné. Ott álltam tehát egy újszülöttel és egy pályáról letiltott, nagyszerű színésznővel. Egy darabig édesanyáméknál laktunk, majd egy barátunknál társbérletben. Rengeteg segítő szándékú ember vett körül, így került munka a számomra. Akkoriban a népi kultúrát erősen támogatták, és minden gyárnak, üzemnek volt színjátszó köre, kórusa, néptáncegyüttese. Hat gyárba jártam rendezni, és jobban kerestem, mint ösztöndíjas rendezőként! �57 tavaszán, amikor enyhült a diktatúra, három színház is megkeresett. A kecskemétit választottuk, és végre a feleségem is színpadra léphetett.

Egy kisebb tablót vesz elő az általa rendezett Tragédia és az Élektra képeivel, és lelkendezve mutatja felesége poszter nagyságú mását a falon Élektra szerepében. A gyönyörű színésznő ma már az égi társulatban játszik…

– Tizenhat évig voltunk Kecskeméten. 1974-ben nyugdíjazták Radó Vilmost, a legendás igazgatót, és a személycsere nem kedvezett nekünk. Az új főrendező azzal kezdte, hogy csökkentette a fizetésünket, mert szerinte túl voltunk fizetve. Egy kollégánk Békéscsabára hívott minket, és mi örömmel mentünk. Tíz évet töltöttünk ott, onnan mentem nyugdíjba 1985-ben.

A rendszerváltás tette lehetővé Udvaros Béla álmának megvalósulását, az Evangélium Színház megszületését. Azóta huszonegy bemutatót tartott a Thália templomának tekintett színházában, ahol igét hirdet színészeivel, Thália papjaival. Búcsúzóul egy fotóalbumot mutat, Fényének a címe. Gyurkovics Tibor kortárs művészekhez írott verseit tartalmazza. Rendkívül büszke, hogy ilyen illusztris társaságban szerepelhet. A fényképéhez tartozó költemény így hangzik:

„Komorlok az éjbe mint törzsi királyok

Kik mélybe merednek a bástyaszegélyen

Akik elűzik az ősmagyar átkot

Tűnődöm ezerszer mint apja a lányon

Míg égre iramlik az új nemzedékem

Hogy benne a vágyam mégis elérem.”

Jánosi Vali


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Luther az igehirdetésről
Élő víz
Célkereszt
Egy magasabb mérce
Adj utat!
Heti útravaló
Keresztutak
Adománygyűjtés a délkelet-ázsiai áldozatok megsegítésére
Hitpróbáló események
Véleményem
Apokalipszis, most
Cunami
Roger testvér imái 2005-re
e-világ
www.onlinehittan.hu
Keresztény szemmel
A 2004. karácsonyi szökőár áldozatainak emlékére
Szembesítés
Dömös üzenete
A hét témája
A 2004. esztendő ajándékai
Az év oktatási létesítménye – Zugló
Az év gyülekezeti háza – Pesterzsébet
Az év diakóniai otthona – Kaposszekcső
Az év missziói eseménye – Tata
Az év beruházása – Balatonszárszó
Az év hazatért lelkészei
Az év haza Az év ordinált lelkészei
evél&levél
Tisztelt Szerkesztőség!
Tanulunk-e belőle?
A közelmúlt krónikája
Amikor az egyház (még) politizált
„Berhidai út 13. – Evangélikus Lelkészi Hivatal”
Rát Mátyás hírmondója
Izraeli régészek felfedezték a Siloám tavát
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Már csak szerelemből tudok színházat csinálni…
Feminista „távteológia”
Örömhír
Képek – lelkészekről
Útikönyv a Monarchia keleti végeiről
A vasárnap igéje
Bezárt ajtók
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Elég egy férfi és egy nő?
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 02 Már csak szerelemből tudok színházat csinálni…

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster