evél&levél

A történelmi és természeti csapások nem Isten kedvtelései, de nem történnek a Mindenható megengedő akarata nélkül.

Nincs jogunk mint teremtményeknek a Teremtőt kérdőre vonni, sem mint véges (sőt korlátolt) tudásúaknak a Mindentudót bírálni, sem mint (megromlott látású!) bűnösöknek a Törvényadót és Ítélőbírót elítélni.

Rövidlátók vagyunk, mikor csak a földi élet távlatában gondolkozunk.

Ártatlan áldozatokról Isten színe előtt (az eredeti bűn következtében) nem beszélhetünk. Emberileg szólva ártatlanokat viszont nagyobb bajtól vagy ön- és közveszélyes bűntől védhet meg Isten a halállal.

Az emberek okozta bajok a bűn(össég) következményei. Isten nevelő vagy elrettentő csapása, mikor egyik bűnössel bünteti a másikat. Isten haragja az, ha odaad a magunk választotta rossznak. Hogy Isten szuverén mentő akaratát hogyan és mily mértékben érvényesíti, azt nem árulta el nekünk. Azt ránk bízta Krisztus, hogy hirdessük „az evangéliumot”, ami újszövetségi értelemben országának jó híre, tehát magában foglalja az útmutatást (Weisung, Tóráh, nomosz) is – s ez alól nincs fölmentésünk.

Hudson Taylor a hajóskapitány kérdésére, hogy az ő prédikálása nélkül a kínaiak milliói pokolra jutnak-e, azt felelte: „Azt nem tudom, de hogy én pokolra jutok, ha nem prédikálok nekik, azt tudom!” Hans Ungnad dunántúli főkapitány arra a fölismerésre jutott, hogy a török ellen az evangéliummal, a török vezetők és katonák előtt ismert déli szláv nyelvű evangéliumi nyomtatványokkal kell fölvenni a harcot.

Egyébként a közbiztonság alapja az istenfélelem, védője a felsőbbség, mint Isten szolgája. Az Újszövetség a hívők népét/gyülekezetét nem jogosítja fel ölésre, csak arra ad példát, hogy a Gonosznak engedőket (ha az intést nem fogadják el) sorsukra hagyja – megbánásuk és életváltoztatásuk reményében. A társadalom rendjének fenntartása a világi hatalom/hatóság Istentől kapott feladata/szolgálata; ennek eszköze a (nem csak dísznek használt) kard. A felsőbbségben persze szereplők lehetnek a keresztények, de szavuk nem a gyülekezet/az egyház szava, hanem az igéhez kötött lelkiismeretüké.

A történelmi és természeti csapások bejelentett előjelei az idők végének, Krisztus ítéletre jövésének. Az éj sötétjében háromnegyedet üt a toronyóra, csak nem tudjuk: háromnegyed 11-et vagy éjfél előtt negyedet.

Jézus nemcsak azt mondta a ledőlt Siloám tornya áldozatairól meg a templomudvaron lemészárolt áldozatbemutató galileaiakról, hogy nem bűnösebbek a többi embernél, de azt is hozzátette: ha meg nem tértek, ti is hasonlóképpen elvesztek! Sőt intő példaként beszélt Noé kortársairól (akik „normális” életet éltek, csak adás-vevés helyett erőszakkal töltötték be a Földet,) meg Lót sodomai polgártársairól (akik „normális” életet éltek, csak Lót vendégeivel erőszakkal fajtalankodni akartak): váratlanul fog jönni az elháríthatatlan veszedelem.

Isten szeretet, de igazi (nem értékkereső-nyereségvágyó) szeretetet vár, nemcsak embertársaink, de ő maga iránt is. Ezért „rejtőzködő Isten”, aki olykor ördögi álarc mögé búvik, de a hit bizalma az álarc szemnyílásában fölismeri Jézus Krisztus Atyjának szemét! Ez a hit vizsgája. Embertársaink irányában pedig a vizsga: adósságunk: a segítség, az evangélium jó híre és Isten törvénye.

Az evangélium és a törvény érvényessége nem függ attól, aki kimondja, de hitelre találása függhet képviselőjének hitelességétől.

Dr. Zsigmondy Árpád (Hatvan)