evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

A történelmi és természeti csapások nem Isten kedvtelései, de nem történnek a Mindenható megengedõ akarata nélkül.

Nincs jogunk mint teremtményeknek a Teremtõt kérdõre vonni, sem mint véges (sõt korlátolt) tudásúaknak a Mindentudót bírálni, sem mint (megromlott látású!) bûnösöknek a Törvényadót és Ítélõbírót elítélni.

Rövidlátók vagyunk, mikor csak a földi élet távlatában gondolkozunk.

Ártatlan áldozatokról Isten színe elõtt (az eredeti bûn következtében) nem beszélhetünk. Emberileg szólva ártatlanokat viszont nagyobb bajtól vagy ön- és közveszélyes bûntõl védhet meg Isten a halállal.

Az emberek okozta bajok a bûn(össég) következményei. Isten nevelõ vagy elrettentõ csapása, mikor egyik bûnössel bünteti a másikat. Isten haragja az, ha odaad a magunk választotta rossznak. Hogy Isten szuverén mentõ akaratát hogyan és mily mértékben érvényesíti, azt nem árulta el nekünk. Azt ránk bízta Krisztus, hogy hirdessük „az evangéliumot”, ami újszövetségi értelemben országának jó híre, tehát magában foglalja az útmutatást (Weisung, Tóráh, nomosz) is – s ez alól nincs fölmentésünk.

Hudson Taylor a hajóskapitány kérdésére, hogy az õ prédikálása nélkül a kínaiak milliói pokolra jutnak-e, azt felelte: „Azt nem tudom, de hogy én pokolra jutok, ha nem prédikálok nekik, azt tudom!” Hans Ungnad dunántúli fõkapitány arra a fölismerésre jutott, hogy a török ellen az evangéliummal, a török vezetõk és katonák elõtt ismert déli szláv nyelvû evangéliumi nyomtatványokkal kell fölvenni a harcot.

Egyébként a közbiztonság alapja az istenfélelem, védõje a felsõbbség, mint Isten szolgája. Az Újszövetség a hívõk népét/gyülekezetét nem jogosítja fel ölésre, csak arra ad példát, hogy a Gonosznak engedõket (ha az intést nem fogadják el) sorsukra hagyja – megbánásuk és életváltoztatásuk reményében. A társadalom rendjének fenntartása a világi hatalom/hatóság Istentõl kapott feladata/szolgálata; ennek eszköze a (nem csak dísznek használt) kard. A felsõbbségben persze szereplõk lehetnek a keresztények, de szavuk nem a gyülekezet/az egyház szava, hanem az igéhez kötött lelkiismeretüké.

A történelmi és természeti csapások bejelentett elõjelei az idõk végének, Krisztus ítéletre jövésének. Az éj sötétjében háromnegyedet üt a toronyóra, csak nem tudjuk: háromnegyed 11-et vagy éjfél elõtt negyedet.

Jézus nemcsak azt mondta a ledõlt Siloám tornya áldozatairól meg a templomudvaron lemészárolt áldozatbemutató galileaiakról, hogy nem bûnösebbek a többi embernél, de azt is hozzátette: ha meg nem tértek, ti is hasonlóképpen elvesztek! Sõt intõ példaként beszélt Noé kortársairól (akik „normális” életet éltek, csak adás-vevés helyett erõszakkal töltötték be a Földet,) meg Lót sodomai polgártársairól (akik „normális” életet éltek, csak Lót vendégeivel erõszakkal fajtalankodni akartak): váratlanul fog jönni az elháríthatatlan veszedelem.

Isten szeretet, de igazi (nem értékkeresõ-nyereségvágyó) szeretetet vár, nemcsak embertársaink, de õ maga iránt is. Ezért „rejtõzködõ Isten”, aki olykor ördögi álarc mögé búvik, de a hit bizalma az álarc szemnyílásában fölismeri Jézus Krisztus Atyjának szemét! Ez a hit vizsgája. Embertársaink irányában pedig a vizsga: adósságunk: a segítség, az evangélium jó híre és Isten törvénye.

Az evangélium és a törvény érvényessége nem függ attól, aki kimondja, de hitelre találása függhet képviselõjének hitelességétõl.

Dr. Zsigmondy Árpád (Hatvan)

::Nyomtatható változat::