Keresztutak

A modern technika vívmányainak (fax, telefon, internet) köszönhetõen úgy tûnt, könnyû lesz megoldanom a feladatot, és az ökumenikus imahét elteltével minden különösebb nehézség nélkül többé-kevésbé teljes körképet nyújthatok errõl a fontos év eleji eseményrõl. A telefonkészülék mellett – korunk gyermekeként – a világhálónak szavaztam bizalmat. Különösen is nagy reményeket fûztem az egyházi levelezõlistára küldött „körkéréshez”, nyugodtan vártam hát a hétfõi lapzártát. Ám elektronikus postaládámban január 24-én délben csak néhány levél árválkodott…

Elõfordulhat, hogy a „kimerültség” vagy az idõhiány volt az oka annak, hogy gyülekezeteink lelkészei közül oly kevesen ültek le a számítógép képernyõje elé, hogy pár sorban összegezzék gondolataikat. Netán hazánkban az ökumené és a felekezetek közötti együttmûködés olyannyira zavartalan, hogy már nincs is mit írni róla? Vagy akadnak ugyan ellentétek az egyes felekezetek között, de errõl inkább nem kellene szólni?…

További tûnõdés helyett hadd osszam meg olvasóinkkal néhány gyülekezetünk pásztorának tapasztalatait, benyomásait az idei ökumenikus imahéttel kapcsolatban, e helyütt is megköszönve azok fáradozását, akik idõt szakítottak arra, hogy írjanak, vagy telefonon válaszoljanak a kérdéseimre.

A felsorolásban a kispesti gyülekezet áll az elsõ helyen. Itt nemcsak az ökumenikus imahetet, de azt megelõzõen az Aliánsz-imahetet is megtartották. „Azért tesszük ezt – mondta Széll Bulcsú, a közösség lelkipásztora –, mert azt szeretnénk, ha még nagyobb hangsúly esne az imádságra. A záró istentiszteleten jelen voltak a héten szolgáló lelkipásztorok. Mindegyikük szólt néhány szót az imahét központi mondanivalójáról.”

Sajókazán mindössze 186 „egyházfenntartó” evangélikus van, õk lelkesen vettek részt az imahét eseményein – mondta el Balázs Tibor lelkész, hozzáfûzve, hogy szeretettel látták vendégül egymást a katolikus, a református és az evangélikus gyülekezet tagjai.

„A pusztaföldvár–nagybánhegyesi gyülekezetben is szeretet és egyetértés van a keresztény felekezetek között, nemcsak az imahét során, de az egész esztendõben” – hangsúlyozta Lászlóné Házi Magdolna lelkész. „A hagyományok szerint Nagybánhegyesen az imahét nyitó, illetve záró vasárnapi alkalma az, amit vagy az evangélikus, vagy a református templomban tartunk. A katolikus hívek is örömmel jönnek ezekre az istentiszteletekre.”

Gyulán az idén is mind a négy közösség (a római katolikus, a református, az evangélikus és a baptista) együtt tartotta az imahetet – tudtuk meg Jakab Béla evangélikus lelkésztõl. „Az imahét nyolc napjából mindegyik felekezet két estét kapott. Ugyanakkor csak egyetlen helyszínen, a református gyülekezet fûthetõ nagytermében tartottuk az alkalmakat. A látogatottság 150-300 körüli volt, a »csúcspontot« természetesen a záróalkalom jelentette. A hétközi alkalmak – amelyeket a gyülekezetek kórusainak vagy éppen a közös ökumenikus kórusnak a mûsora gazdagított – az esti liturgia szerint zajlottak. Akiket a Lélek arra indított, azok hangosan imádkoztak, ezt legtöbbször baptista testvéreink tették meg” – mondta a lelkész.

Kollár Zsolt lelkész elmondta, hogy szolgálati helyén, a Nógrád megyei Kétbodonyban nagy szerepe van a tradíciónak. Az ökumenikus imahétnek viszont még nincs hagyománya, ezért „csak” egy ökumenikus istentisztelet volt a faluban, de erre a falu katolikus híveit is szeretettel várták. Az elmondottak kapcsán azt is megemlítette, hogy az ökumené szép példája a romhányi evangélikus és református gyülekezet közötti kapcsolat: itt a hívek kölcsönösen látogatják a másik fél istentiszteleteit is.

A dombóvári gyülekezetben a saját identitás megõrzésére, ugyanakkor a más felekezetûek testvéri elfogadására egyaránt súlyt fektettek. A helyi evangélikus lelkész, Aradi András ezt a „majdnem közös” úrvacsoravétel példájával támasztotta alá. „Idén elõször január 22-én, szombaton az evangélikus templomban a protestánsok vettek úrvacsorát, másnap pedig a katolikus templomban ki-ki a misén áldozhatott. Ily módon is szerettük volna kifejezni, hogy egyek vagyunk Krisztusban.”

Mintegy „zárszóként” álljanak itt Szabó Vilmos zalaegerszegi lelkész személyes hangú sorai: „Számomra a legnagyobb élményt az jelentette, hogy jobban megismertük egymást. Már az elõkészületeknél is felszabadultan rákérdeztünk, hogy ez vagy az miért úgy szokás egyik vagy másik közösségben. Ezzel sok félreértést lehetett kiküszöbölni. Az estéket fehér asztalok melletti kötetlen beszélgetések követték. A hét során egyrészt egyre közelebb kerültünk egymáshoz, másrészt kiderült, hogy a látszat ellenére mégiscsak egy gyökérbõl táplálkozunk. A beszélgetések során arra is fény derült, hogy a történelem folyamán az egyház fájának ágai annyira elágaztak, hogy ezeket a különbözõségeket itt a földön nem lehet kiegyenlíteni, csak elhordozni tudjuk õket. Ezek a dogmatikai különbözõségek azonban közös gyökérbõl, Krisztusból táplálkoznak, és nála találkoznak, ahol már nem lesznek dogmák. Jó volt átélni az egységet az összemoshatatlan különbözõségekben.”

Gazdag Zsuzsanna