Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A modern technika vívmányainak (fax, telefon, internet) köszönhetően úgy tűnt, könnyű lesz megoldanom a feladatot, és az ökumenikus imahét elteltével minden különösebb nehézség nélkül többé-kevésbé teljes körképet nyújthatok erről a fontos év eleji eseményről. A telefonkészülék mellett – korunk gyermekeként – a világhálónak szavaztam bizalmat. Különösen is nagy reményeket fűztem az egyházi levelezőlistára küldött „körkéréshez”, nyugodtan vártam hát a hétfői lapzártát. Ám elektronikus postaládámban január 24-én délben csak néhány levél árválkodott…

Előfordulhat, hogy a „kimerültség” vagy az időhiány volt az oka annak, hogy gyülekezeteink lelkészei közül oly kevesen ültek le a számítógép képernyője elé, hogy pár sorban összegezzék gondolataikat. Netán hazánkban az ökumené és a felekezetek közötti együttműködés olyannyira zavartalan, hogy már nincs is mit írni róla? Vagy akadnak ugyan ellentétek az egyes felekezetek között, de erről inkább nem kellene szólni?…

További tűnődés helyett hadd osszam meg olvasóinkkal néhány gyülekezetünk pásztorának tapasztalatait, benyomásait az idei ökumenikus imahéttel kapcsolatban, e helyütt is megköszönve azok fáradozását, akik időt szakítottak arra, hogy írjanak, vagy telefonon válaszoljanak a kérdéseimre.

A felsorolásban a kispesti gyülekezet áll az első helyen. Itt nemcsak az ökumenikus imahetet, de azt megelőzően az Aliánsz-imahetet is megtartották. „Azért tesszük ezt – mondta Széll Bulcsú, a közösség lelkipásztora –, mert azt szeretnénk, ha még nagyobb hangsúly esne az imádságra. A záró istentiszteleten jelen voltak a héten szolgáló lelkipásztorok. Mindegyikük szólt néhány szót az imahét központi mondanivalójáról.”

Sajókazán mindössze 186 „egyházfenntartó” evangélikus van, ők lelkesen vettek részt az imahét eseményein – mondta el Balázs Tibor lelkész, hozzáfűzve, hogy szeretettel látták vendégül egymást a katolikus, a református és az evangélikus gyülekezet tagjai.

„A pusztaföldvár–nagybánhegyesi gyülekezetben is szeretet és egyetértés van a keresztény felekezetek között, nemcsak az imahét során, de az egész esztendőben” – hangsúlyozta Lászlóné Házi Magdolna lelkész. „A hagyományok szerint Nagybánhegyesen az imahét nyitó, illetve záró vasárnapi alkalma az, amit vagy az evangélikus, vagy a református templomban tartunk. A katolikus hívek is örömmel jönnek ezekre az istentiszteletekre.”

Gyulán az idén is mind a négy közösség (a római katolikus, a református, az evangélikus és a baptista) együtt tartotta az imahetet – tudtuk meg Jakab Béla evangélikus lelkésztől. „Az imahét nyolc napjából mindegyik felekezet két estét kapott. Ugyanakkor csak egyetlen helyszínen, a református gyülekezet fűthető nagytermében tartottuk az alkalmakat. A látogatottság 150-300 körüli volt, a »csúcspontot« természetesen a záróalkalom jelentette. A hétközi alkalmak – amelyeket a gyülekezetek kórusainak vagy éppen a közös ökumenikus kórusnak a műsora gazdagított – az esti liturgia szerint zajlottak. Akiket a Lélek arra indított, azok hangosan imádkoztak, ezt legtöbbször baptista testvéreink tették meg” – mondta a lelkész.

Kollár Zsolt lelkész elmondta, hogy szolgálati helyén, a Nógrád megyei Kétbodonyban nagy szerepe van a tradíciónak. Az ökumenikus imahétnek viszont még nincs hagyománya, ezért „csak” egy ökumenikus istentisztelet volt a faluban, de erre a falu katolikus híveit is szeretettel várták. Az elmondottak kapcsán azt is megemlítette, hogy az ökumené szép példája a romhányi evangélikus és református gyülekezet közötti kapcsolat: itt a hívek kölcsönösen látogatják a másik fél istentiszteleteit is.

A dombóvári gyülekezetben a saját identitás megőrzésére, ugyanakkor a más felekezetűek testvéri elfogadására egyaránt súlyt fektettek. A helyi evangélikus lelkész, Aradi András ezt a „majdnem közös” úrvacsoravétel példájával támasztotta alá. „Idén először január 22-én, szombaton az evangélikus templomban a protestánsok vettek úrvacsorát, másnap pedig a katolikus templomban ki-ki a misén áldozhatott. Ily módon is szerettük volna kifejezni, hogy egyek vagyunk Krisztusban.”

Mintegy „zárszóként” álljanak itt Szabó Vilmos zalaegerszegi lelkész személyes hangú sorai: „Számomra a legnagyobb élményt az jelentette, hogy jobban megismertük egymást. Már az előkészületeknél is felszabadultan rákérdeztünk, hogy ez vagy az miért úgy szokás egyik vagy másik közösségben. Ezzel sok félreértést lehetett kiküszöbölni. Az estéket fehér asztalok melletti kötetlen beszélgetések követték. A hét során egyrészt egyre közelebb kerültünk egymáshoz, másrészt kiderült, hogy a látszat ellenére mégiscsak egy gyökérből táplálkozunk. A beszélgetések során arra is fény derült, hogy a történelem folyamán az egyház fájának ágai annyira elágaztak, hogy ezeket a különbözőségeket itt a földön nem lehet kiegyenlíteni, csak elhordozni tudjuk őket. Ezek a dogmatikai különbözőségek azonban közös gyökérből, Krisztusból táplálkoznak, és nála találkoznak, ahol már nem lesznek dogmák. Jó volt átélni az egységet az összemoshatatlan különbözőségekben.”

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::