Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 06 - A pietizmus atyja – a magyarországi vallásszabadságért

Evangélikusok

A pietizmus atyja – a magyarországi vallásszabadságért

Spener halálának háromszázadik évfordulójára

A pietizmusra sokan úgy tekintenek, mint egy magába zárkózó, csak a lelkiekkel foglalkozó kegyességre. Ellenpéldaként ma, három évszázad távlatából úgy szeretnénk bemutatni a nagy pietista teológust, mint akinek az élete a megfeszített Krisztust, de egyúttal a világ sorsáért érzett felelősségét is példázza.

Philipp Jakob Spener élete maradandó nyomot hagyott az egyház történetében. Bölcsője 1635-ben az elzászi Rapportsweilerben ringott, koporsóját 1705 februárjában a berlini Nikolai-templomban ravatalozták fel. Strasburgi, bázeli, genfi, majd tübingeni tanulmányai során a lutheri ortodoxiának és Johann Arndt spiritualizmusának az ötvözete egy életre szóló szellemi-lelki töltést adott számára.

Majna-frankfurti esperesként 1670-ben kezdett egy Collegia Pietatis nevű közösséget szervezni „komoly keresztények” számára, ám ennél szélesebb körök figyeltek fel az 1675-ben megjelent Pia desideria (Kegyes óhajok) című könyvére. Ebben élesen bírálta a korabeli egyházi állapotokat és a lutheri örökség elhanyagolását. Spener hat reformjavaslatot terjesztett elő könyvében: 1) Az Isten igéjével való intenzívebb foglalkozás. 2) A „lelki papság” gyakorlása, vagyis a laikusok bevonása a lelki munkába. 3) Annak komolyan vétele, hogy a kereszténység nem csupán ismeret, hanem tett és élet. 4) Szeretetteljes magatartás tanúsítása a vallási vitákban. 5) A teológiai oktatás megreformálása: a teológia gyakorlati összekapcsolása az istenfélő életvitellel. 6) Az igehirdetés hitépítő jellegének hangsúlyozása a retorikai helyett.

A nagy feltűnést és még nagyobb hatást kiváltó munka szerzője javaslatait életének további három évtizedében igyekezett érvényre juttatni egyházában csendes szívóssággal és következetességgel. Ő ajánlotta az 1694-ben alapított hallei egyetem professzorául August Hermann Franckét, akinek tudományos és missziói munkássága, szellemi-lelki kisugárzása hosszú évtizedekre meghatározta a német teológiai gondolkodást. A történelmi pietizmust a lutheri reformáció gyakorlati megvalósulása egyik jeles megnyilvánulásaként tartja számon ma is a világ kereszténysége.

Társadalmi, politikai felelősség is jellemezte azonban Spener életét és korának pietizmusát. Amikor tudomást szerez a magyarországi gyászévtized borzalmairól és a gályarabok szenvedéseiről, akkor nemcsak azzal érvel, hogy mindez Isten olvasztótégelye, amely hozzájárul a hit megtisztulásához, hanem gyakorlati lépéseket is tesz a magyar protestánsok vallásszabadságának érvényre juttatása érdekében. Spenernek több erre vonatkozó levelét és javaslatát őrzik szlovákiai és német egyházi levéltárak az 1671 és 1689 közötti csaknem két évtizedből.

Amikor értesül a cseh testvérek öreg felvidéki látnokának, Drábik Miklósnak pozsonyi kivégzéséről, 1671 októberében felháborodott hangú levélben ír fájdalmáról Mainzba a tudós filozófusnak, Leibniznek. A gályarabok szenvedésének hírére 1675 szeptemberében gyűjtést rendez kiszabadításuk érdekében. Egy novemberben keltezett levelében így ír: „Segítse őket az Úr, és csillapítsa a klérus dühöngését. Könyörüljön az Úr az ő egyházán!” Amikor a rabok megszabadultak a gályákról, de haza nem térhettek, Spener a szász választófejedelem és a holland rendek közbenjárását kéri Lipót császárnál.

A hontalan gályarabok közül néhány Spenert is felkereste Frankfurtban, aki többek között Nikléczy Boldizsár alsósztregovai lelkészünk (az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában őrzött) emlékalbumába 1676 augusztusában bátorító és vigasztaló sorokat jegyzett be. 1677. januári levelében így ír erről: „Városunkba jött néhány magyar menekült. Elláttuk őket élelemmel, majd továbbmentek Németalföldre. Azt remélik, hogy majd hazatérhetnek, de ennek még sok az akadálya. Isten irányítsa az uralmon lévők szívét, hogy vissza ne éljenek hatalmukkal.”

A frankfurti gyűjtés – úgy tűnik – szép eredménnyel járt, mert Spener még 1677 őszén egy templomépítést tervező felső-magyarországi evangélikus gyülekezetnek ír egy, a nekik szánt adományt kísérő levelet. Fájlalja a nyilvános istentiszteletek tilalmát és az evangélium hirdetésének elnyomását, de kitartásra és állhatatosságra buzdít. A császárt és minisztereit a gyülekezeteket üldöző Saulushoz hasonlítja, de szerinte ezek is Paulusokká válhatnak, ha felismerik, hogy nem rugódozhatnak az ösztöke ellen (ApCsel 26,14).

Thököly Imre felkelésének híre némi új reménységet ad Spenernek. 1680 novemberében egy magyar evangélikusnak arról ír, hogy bár újra reméli, hogy az evangélikusok visszakapják egykori vallásszabadságukat, de az országot most a császár és a török is fenyegeti. A készülő soproni országgyűléstől sem remél sok előrehaladást.

Buda visszafoglalása után Spener több levele is tükrözi azt a nézetét, hogy a magyarok ugyan megszabadultak egyik ellenségüktől, de a bécsi udvar még erősebben fogja folytatni a protestánsok elnyomását. Amikor 1686-ban a szász választófejedelem udvari prédikátorává lesz Drezdában, innen is újabb kísérleteket tesz az üldözések enyhítésére. 1687 februárjában egy magyarországi levélre válaszolva azt írja, hogy ha Jeruzsálem Babilon fogságában van is, könnyek között csak az imádság, a bűnbánat és a türelem, nem pedig a fegyver adhat reményt. Ezzel kimondatlanul is Thököly harcaira gondolhatott.

Nem sokkal később, 1687 áprilisában tárgyalást folytat egy magas rangú osztrák tisztségviselővel, akinek felhívja a figyelmét a Liptó megyei és a Likava környéki evangélikus lelkészek elmozdítására, valamint a klérus túlkapásaira. A lelkiismereti szabadság elvére hivatkozva síkraszáll a vallási erőszak megszüntetéséért. A császárt végül Saul szomorú sorsára emlékezteti, miután Saul vérengző háza népe megölette a gibeóniakat (2Sám 21,1).

Spener 1687-ben két levelet is ír hazánkba. A júliusiban nemcsak fájlalja a „sokat szenvedett Magyarország” sorsát, hanem a Jelenések könyvére hivatkozva bizonyságot tesz az igazságos Úr ítéletéről. Az október végén írt levelében megemlíti, hogy a „liebes Ungarland” lakosai között számos kedves barátja van, akik félelem és reménység között hányódnak, és hiszi, hogy az Istentől kapott reménység legyőzi bennük a félelmet.

  1. folyamán Spener Pozsonyból kapott újabb üldözésekről beszámoló levelet. Ezt tüstént továbbította a választófejedelem udvarába, gyors közbenjárást kérve. Utolsó magyarországi levélváltása 1689 áprilisából ismert. Kifejeződik benne részvéte és a klérus túlkapásainak alapos ismerete.

Philipp Jakob Spener egyházpolitikai súlya a drezdai udvarban ugyanebben az évben megszűnt. A pietizmus atyja kegyvesztett lett a szász választófejedelem előtt, aki nem akarta megfogadni intéseit és tanácsait. Berlini évei alatt zajlott II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. Ennek erkölcsi és anyagi támogatása azonban már a pietizmus másik nagy személyiségének, Spener legközelebbi munkatársának, August Hermann Franckénak a nevéhez fűződik.

Dr. Fabiny Tibor