EvÉlet - Lelki segély

„Kedves lelkésznő! Már régóta fontolgatom, hogy írok önnek, és az útbaigazítását kérem. Nagyon érdekel a véleménye, a tanácsa! Volt egy nap az életemben, amikor megtapasztalhattam Isten csodálatos kegyelmét, amikor világossá vált számomra, hogy Krisztus értem is a vérét ontotta. Mindez tizenöt éve történt. Szégyenkezéssel gondolok vissza arra, hogy azóta nemhogy fejlődtem volna hitemben, hanem inkább visszafejlődtem. Félretettem Isten igéjét, és személyes kedvteléseimnek éltem. Szeretném tudni, hogy mi történik akkor, ha egy megtért ember merül el a bűn mocsarában. Vétkeztem Isten és embertársaim ellen, és úgy hiányzik Isten maga, az ő közelsége. Vajon ezek után is szeret még engem Jézus?”

Drága Natália! Olyan megrendítő a lelke mélyéről feltörő bűnvallása! Annyira őszinte az istenkeresése!

Sorai, amelyeket hosszabb leveléből idéztünk, felfedik mélységes vágyakozását az élő Isten után. Úgy szeretnék segíteni Önnek, hogy visszatalálhasson az elhagyott atyai házba! Nagyon várják már ott, Natália! Az Atya szerető szíve soha nem szűnik meg dobogni gyermekéért, hűsége megmarad akkor is, ha mi hűtlenek vagyunk hozzá!

Kérem, lapozzuk fel együtt Péter apostol első levelét, és olvassuk el ezt az igét: „A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.” (1Pt 5,10) A „minden kegyelem Istenéről” Krisztus tanítványai közül talán Péter tehetett a leghitelesebben bizonyságot az Újszövetségben. Jézus lábainál ült három esztendőn át, közvetlen közelből láthatta csodáit, hallhatta tanításait, és mégis sorozatosan elrontott mindent. Hitetlenkedett, értetlenkedett; hirtelen haragjával, dicsekedésével és testies gondolkodásmódjával megszomorította a Mestert. Azon a felejthetetlenül megrendítő éjszakán pedig háromszor tagadta meg megváltó Urát. Ő, a hitvalló Péter! Aki olyan meggyőzően mondta ki: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16) – hogyan juthatott ennyire mélyre?

Emberi mércével mérve úgy tűnik, hogy kárba veszett rajta Isten kegyelme. És mégsem… Mert kit választott ki az Úr arra, hogy az apostolok első számú képviselője legyen pünkösdkor? Ki mondhatta el az első igehirdetést, ahol háromezren tértek meg? (ApCsel 2,14–41) Föl sem lehet sorolni azt a sok áldást, amely éppen Péteren keresztül áradt a megszületett egyházra és levelein keresztül az utókorra. Péter volt az, aki elment Kornéliusz házába, mert megértette, hogy az Úristen szélesre tárta az ajtót a pogányok előtt is (ApCsel 10,34–44), és ezt bizony Izrael fiának nem is volt olyan könnyű elfogadnia…

Ez a nagyszerű férfiú, a megtért Péter valamivel később újra elhibázott valamit. Pál apostollal keveredett vitába, aki megfeddte képmutató magatartása miatt (Gal 2,11–14). Nem szabad csodálkoznunk azon, hogy Isten gyermeke sem tökéletes. Pál apostol megfogalmazása szerint egy bizonyos kérdésben Péter és Barnabás „nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak” (vö. Gal 2,14). Ez azt jelentené, hogy akkor Isten elveti őt? Nem, hiszen Péter minden bukása és bűne ellenére is az Atya szeretett gyermeke maradt. Sőt Krisztus újra és újra beállítja őt országának építői közé.

Gondoljon arra, Natália, hogy Péter két Istentől ihletett levele mennyi áldás forrása számunkra is! Péter az újra és újra átélt bűnbocsánat örömében felismeri, hogy Isten kegyelme túláradó kegyelem. Egyik utolsó tanításában ezt írja: „…növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében” (2Pt 3,18). Az apostol tudta, hogy Isten kegyelme határtalanul gazdag és hatalmas. Személyesen tapasztalta meg ennek az igének az igazságát: „De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem…” (Róm 5,20) Néhány csepp sötét színű tinta egy pohár vizet sötétre színez. De tegyük csak a poharat a konyhacsap alá, és engedjünk rá vizet! A víz ereje hamarosan az összes sötét színt kimossa a pohárból, és az megtelik tiszta vízzel. A tinta árad a vízben, és sötét színűre változtatja, de a csapból folyó tiszta víz túlárad. Olyan bőségesen és olyan erővel folyik, hogy képes a tinta minden nyomát eltüntetni!

Kedves testvérem! Az elmúlt évtizedben sok bukás és bűn terhelte a szívét. Bár bűnei egyre növekedtek, higgyen abban, hogy a kegyelem viszont még bűneinél is jobban növekedett Krisztusban és Krisztusért! A kegyelem túláradt. Nem azért, mert Isten szemet huny a bűn felett, hanem azért, mert ő nem bűneinkre vagy jó cselekedeteinkre tekint. Amikor megkegyelmez nekünk, nem tekint semmi másra, csak egyedül Krisztus érdemére, a Golgotára. Így működik Isten kegyelme. Ő igazságos és szent. Megítéli a bűnt, és fegyelmezi gyermekeit. De Krisztus kereszthaláláért igaznak fogad el bennünket.

Natália, bízzon a „minden kegyelem” Istenében! Ragadja meg a kegyelmet újra! Olvasásra ajánlom szeretettel: Róm 7,14–25; Róm 5,5; Ef 5,14; Róm 10,9; 1Jn 1,7 és Zsid 4,15–16. Bátran írjon, és magánlevélben is válaszolok minden feltett kérdésére! Szívesen kísérem, bátorítom a hazafelé vezető úton. Imáiban hordozza szeretettel:

Szőkéné Bakay Beatrix