EvÉlet - Lelki segély

Hozzászólás a cikkhez

„Kedves lelkésznõ! Már régóta fontolgatom, hogy írok önnek, és az útbaigazítását kérem. Nagyon érdekel a véleménye, a tanácsa! Volt egy nap az életemben, amikor megtapasztalhattam Isten csodálatos kegyelmét, amikor világossá vált számomra, hogy Krisztus értem is a vérét ontotta. Mindez tizenöt éve történt. Szégyenkezéssel gondolok vissza arra, hogy azóta nemhogy fejlõdtem volna hitemben, hanem inkább visszafejlõdtem. Félretettem Isten igéjét, és személyes kedvteléseimnek éltem. Szeretném tudni, hogy mi történik akkor, ha egy megtért ember merül el a bûn mocsarában. Vétkeztem Isten és embertársaim ellen, és úgy hiányzik Isten maga, az õ közelsége. Vajon ezek után is szeret még engem Jézus?”

Drága Natália! Olyan megrendítõ a lelke mélyérõl feltörõ bûnvallása! Annyira õszinte az istenkeresése!

Sorai, amelyeket hosszabb levelébõl idéztünk, felfedik mélységes vágyakozását az élõ Isten után. Úgy szeretnék segíteni Önnek, hogy visszatalálhasson az elhagyott atyai házba! Nagyon várják már ott, Natália! Az Atya szeretõ szíve soha nem szûnik meg dobogni gyermekéért, hûsége megmarad akkor is, ha mi hûtlenek vagyunk hozzá!

Kérem, lapozzuk fel együtt Péter apostol elsõ levelét, és olvassuk el ezt az igét: „A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az õ örök dicsõségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog felkészíteni, megszilárdítani, megerõsíteni és megalapozni.” (1Pt 5,10) A „minden kegyelem Istenérõl” Krisztus tanítványai közül talán Péter tehetett a leghitelesebben bizonyságot az Újszövetségben. Jézus lábainál ült három esztendõn át, közvetlen közelbõl láthatta csodáit, hallhatta tanításait, és mégis sorozatosan elrontott mindent. Hitetlenkedett, értetlenkedett; hirtelen haragjával, dicsekedésével és testies gondolkodásmódjával megszomorította a Mestert. Azon a felejthetetlenül megrendítõ éjszakán pedig háromszor tagadta meg megváltó Urát. Õ, a hitvalló Péter! Aki olyan meggyõzõen mondta ki: „Te vagy a Krisztus, az élõ Isten Fia” (Mt 16,16) – hogyan juthatott ennyire mélyre?

Emberi mércével mérve úgy tûnik, hogy kárba veszett rajta Isten kegyelme. És mégsem… Mert kit választott ki az Úr arra, hogy az apostolok elsõ számú képviselõje legyen pünkösdkor? Ki mondhatta el az elsõ igehirdetést, ahol háromezren tértek meg? (ApCsel 2,14–41) Föl sem lehet sorolni azt a sok áldást, amely éppen Péteren keresztül áradt a megszületett egyházra és levelein keresztül az utókorra. Péter volt az, aki elment Kornéliusz házába, mert megértette, hogy az Úristen szélesre tárta az ajtót a pogányok elõtt is (ApCsel 10,34–44), és ezt bizony Izrael fiának nem is volt olyan könnyû elfogadnia…

Ez a nagyszerû férfiú, a megtért Péter valamivel késõbb újra elhibázott valamit. Pál apostollal keveredett vitába, aki megfeddte képmutató magatartása miatt (Gal 2,11–14). Nem szabad csodálkoznunk azon, hogy Isten gyermeke sem tökéletes. Pál apostol megfogalmazása szerint egy bizonyos kérdésben Péter és Barnabás „nem az evangélium igazságának megfelelõ egyenes úton járnak” (vö. Gal 2,14). Ez azt jelentené, hogy akkor Isten elveti õt? Nem, hiszen Péter minden bukása és bûne ellenére is az Atya szeretett gyermeke maradt. Sõt Krisztus újra és újra beállítja õt országának építõi közé.

Gondoljon arra, Natália, hogy Péter két Istentõl ihletett levele mennyi áldás forrása számunkra is! Péter az újra és újra átélt bûnbocsánat örömében felismeri, hogy Isten kegyelme túláradó kegyelem. Egyik utolsó tanításában ezt írja: „…növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítõ Jézus Krisztusunk ismeretében” (2Pt 3,18). Az apostol tudta, hogy Isten kegyelme határtalanul gazdag és hatalmas. Személyesen tapasztalta meg ennek az igének az igazságát: „De ahol megnövekedett a bûn, ott még bõségesebben kiáradt a kegyelem…” (Róm 5,20) Néhány csepp sötét színû tinta egy pohár vizet sötétre színez. De tegyük csak a poharat a konyhacsap alá, és engedjünk rá vizet! A víz ereje hamarosan az összes sötét színt kimossa a pohárból, és az megtelik tiszta vízzel. A tinta árad a vízben, és sötét színûre változtatja, de a csapból folyó tiszta víz túlárad. Olyan bõségesen és olyan erõvel folyik, hogy képes a tinta minden nyomát eltüntetni!

Kedves testvérem! Az elmúlt évtizedben sok bukás és bûn terhelte a szívét. Bár bûnei egyre növekedtek, higgyen abban, hogy a kegyelem viszont még bûneinél is jobban növekedett Krisztusban és Krisztusért! A kegyelem túláradt. Nem azért, mert Isten szemet huny a bûn felett, hanem azért, mert õ nem bûneinkre vagy jó cselekedeteinkre tekint. Amikor megkegyelmez nekünk, nem tekint semmi másra, csak egyedül Krisztus érdemére, a Golgotára. Így mûködik Isten kegyelme. Õ igazságos és szent. Megítéli a bûnt, és fegyelmezi gyermekeit. De Krisztus kereszthaláláért igaznak fogad el bennünket.

Natália, bízzon a „minden kegyelem” Istenében! Ragadja meg a kegyelmet újra! Olvasásra ajánlom szeretettel: Róm 7,14–25; Róm 5,5; Ef 5,14; Róm 10,9; 1Jn 1,7 és Zsid 4,15–16. Bátran írjon, és magánlevélben is válaszolok minden feltett kérdésére! Szívesen kísérem, bátorítom a hazafelé vezetõ úton. Imáiban hordozza szeretettel:

Szõkéné Bakay Beatrix

::Nyomtatható változat::