Napról napra

Vasárnap

Fogj munkához, az Úr legyen veled! 1Krón 22,16b (Lk 5,5; Jn 12,20–26; 2Kor 1,3–7; Zsolt 84) Dávid király így biztatja fiát, Salamont, hogy építse föl Jeruzsálemben Isten templomát. Ezt a templomot, melyben az Úr dicsősége látható módon megjelent, később a babiloni hadsereg lerombolta. A hetvenesztendei fogságból hazatérők erejéből szegényes fatemplomra futotta csak. Ennek helyén épít Heródes negyvenhat esztendei munkával új, a Salamonénál kétszer nagyobb kőtemplomot, amely nemcsak a város öröme és büszkesége lesz, de a világ hét csodája között tartják számon. Ebben a templomban maga az Úr is megjelenik az ember Jézus személyében. Laetare vasárnapján Jeruzsálemnek ebben az örömében osztozunk, noha tudjuk, hogy a város akkori népe nem ismerte fel „meglátogatása napját”, mert az ékes kövekből épült templomot nagyobbnak tartotta a templom Uránál, aki szolgai formában jelent meg háza oszlopcsarnokában, hogy népét pásztorként tanítsa.

Hétfő

Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül. 2Móz 34,6–7 (Mt 24,42; 5Móz 8,2–10; Lk 20,41–47) Miután Mózes széttörte kőtábláit az aranyborjún, újra Isten elé kell állnia. Amikor az Úr megjelenik, ezekkel a szavakkal mondja ki a nevét: „Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten!” És valóban, a hűtlenné vált nép – ha a csapások által megtizedelve is – életben marad. A fenyítés kemény, mégis csupán jele a büntetésnek, amelyet a nép érdemel, és amely az Isten Bárányára hárul majd, aki a keresztfán a világ minden bűnének büntetését elszenvedi.

Kedd

Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Ézs 40,29 (2 Kor 4,16; Jób 9,14–23.32–35; Lk 21,1–4) A próféta ígéretének igazát sokan tanúsíthatják. Ám mint minden prófécia, ez is csak Jézus szenvedésében és föltámadásában teljesül maradéktalanul. Húsvétkor lesz nyilvánvaló, hogy a megfeszített Isten nagypénteki erőtlensége valóban erősebb az emberek erejénél (1Kor 1,25).

Szerda

Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért. Ézs 40,2 (Lk 18,31; Jn 15,9–17; Lk 21,5–19) A próféta a babiloni fogság közelgő végét hirdeti, szózata mégis többdimenziós. Isten mindenkori népéhez szól, és a Golgota keresztjén függő Isten Bárányára mutat: letelt a bűn rabsága, mert a bűn már elnyerte büntetését.

Csütörtök

Jób felelt, és ezt mondta az Úrnak: Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. Jób 40,3–4 (Lk 10,39; 2Kor 4,11–18; Lk 21,20–28) Jób belátja: Isten bölcsessége előtt el kell némulnia. Mi sem tehetünk mást, ha a Golgota keresztjére tekintünk: a bűn nem marad büntetlenül, ám a bűnös mégis megmenekül, mert az ártatlan önként vállalt halála igazzá teszi. Emberi értelem soha nem találná ki, hogy a bűn okozta rombolást ilyen úton lehet helyreállítani.

Péntek

Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Ézs 53,11 (Lk 6,21b; Jn 10,17–26; Lk 21,29–38) A próféta látja azt az elégtételt, amelyben az ártatlan Bárány részesülni fog szenvedéséért: látja a kereszt alatt megtérő bűnösöket. Nemcsak azokat, akik az első nagypénteken mellüket verik, hanem azt a megszámlálhatatlan sokaságot is, amelyet Isten Bárányának szenvedése azóta tett és tesz majd még igazzá Isten előtt.

Szombat

Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. Zsolt 34,9 (Lk 11,3; Jn 14,15–21; Lk 22,1–6) Ádám – bűnnel vádoló lelkiismeretének szavát hallva – úgy érezte, el kell rejtőznie Isten elől. A bűnös ösztönösen menekül Isten közeléből, mert ellenségének gondolja őt. Megtérni annyi, mint a Megfeszítettre fölnézve megérezni és meglátni Isten jóságát, hozzá menekülni a bűn nyomasztó terhével. A böjti öröm a mennyei Atya tékozló gyermekét visszafogadó szeretetének tapasztalása.

Véghelyi Antal