Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Fogj munkához, az Úr legyen veled! 1Krón 22,16b (Lk 5,5; Jn 12,20–26; 2Kor 1,3–7; Zsolt 84) Dávid király így biztatja fiát, Salamont, hogy építse föl Jeruzsálemben Isten templomát. Ezt a templomot, melyben az Úr dicsõsége látható módon megjelent, késõbb a babiloni hadsereg lerombolta. A hetvenesztendei fogságból hazatérõk erejébõl szegényes fatemplomra futotta csak. Ennek helyén épít Heródes negyvenhat esztendei munkával új, a Salamonénál kétszer nagyobb kõtemplomot, amely nemcsak a város öröme és büszkesége lesz, de a világ hét csodája között tartják számon. Ebben a templomban maga az Úr is megjelenik az ember Jézus személyében. Laetare vasárnapján Jeruzsálemnek ebben az örömében osztozunk, noha tudjuk, hogy a város akkori népe nem ismerte fel „meglátogatása napját”, mert az ékes kövekbõl épült templomot nagyobbnak tartotta a templom Uránál, aki szolgai formában jelent meg háza oszlopcsarnokában, hogy népét pásztorként tanítsa.

Hétfõ

Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hûsége nagy! Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bûnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül. 2Móz 34,6–7 (Mt 24,42; 5Móz 8,2–10; Lk 20,41–47) Miután Mózes széttörte kõtábláit az aranyborjún, újra Isten elé kell állnia. Amikor az Úr megjelenik, ezekkel a szavakkal mondja ki a nevét: „Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten!” És valóban, a hûtlenné vált nép – ha a csapások által megtizedelve is – életben marad. A fenyítés kemény, mégis csupán jele a büntetésnek, amelyet a nép érdemel, és amely az Isten Bárányára hárul majd, aki a keresztfán a világ minden bûnének büntetését elszenvedi.

Kedd

Erõt ad a megfáradtnak, és az erõtlent nagyon erõssé teszi. Ézs 40,29 (2 Kor 4,16; Jób 9,14–23.32–35; Lk 21,1–4) A próféta ígéretének igazát sokan tanúsíthatják. Ám mint minden prófécia, ez is csak Jézus szenvedésében és föltámadásában teljesül maradéktalanul. Húsvétkor lesz nyilvánvaló, hogy a megfeszített Isten nagypénteki erõtlensége valóban erõsebb az emberek erejénél (1Kor 1,25).

Szerda

Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbûnhõdött bûnéért. Ézs 40,2 (Lk 18,31; Jn 15,9–17; Lk 21,5–19) A próféta a babiloni fogság közelgõ végét hirdeti, szózata mégis többdimenziós. Isten mindenkori népéhez szól, és a Golgota keresztjén függõ Isten Bárányára mutat: letelt a bûn rabsága, mert a bûn már elnyerte büntetését.

Csütörtök

Jób felelt, és ezt mondta az Úrnak: Bizony, könnyelmû voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem. Jób 40,3–4 (Lk 10,39; 2Kor 4,11–18; Lk 21,20–28) Jób belátja: Isten bölcsessége elõtt el kell némulnia. Mi sem tehetünk mást, ha a Golgota keresztjére tekintünk: a bûn nem marad büntetlenül, ám a bûnös mégis megmenekül, mert az ártatlan önként vállalt halála igazzá teszi. Emberi értelem soha nem találná ki, hogy a bûn okozta rombolást ilyen úton lehet helyreállítani.

Péntek

Lelki gyötrelmeitõl megszabadulva látja õket, és megelégedett lesz. Ézs 53,11 (Lk 6,21b; Jn 10,17–26; Lk 21,29–38) A próféta látja azt az elégtételt, amelyben az ártatlan Bárány részesülni fog szenvedéséért: látja a kereszt alatt megtérõ bûnösöket. Nemcsak azokat, akik az elsõ nagypénteken mellüket verik, hanem azt a megszámlálhatatlan sokaságot is, amelyet Isten Bárányának szenvedése azóta tett és tesz majd még igazzá Isten elõtt.

Szombat

Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. Zsolt 34,9 (Lk 11,3; Jn 14,15–21; Lk 22,1–6) Ádám – bûnnel vádoló lelkiismeretének szavát hallva – úgy érezte, el kell rejtõznie Isten elõl. A bûnös ösztönösen menekül Isten közelébõl, mert ellenségének gondolja õt. Megtérni annyi, mint a Megfeszítettre fölnézve megérezni és meglátni Isten jóságát, hozzá menekülni a bûn nyomasztó terhével. A böjti öröm a mennyei Atya tékozló gyermekét visszafogadó szeretetének tapasztalása.

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::