A hét témája

1848-ban Pest közel százezer lakosát harminchat kávéház szolgálta. Miért, hogyan lett épp a Pilvax a forradalmárok törzshelye? És egyáltalán: milyen volt ez a kávéház? A történet persze nem 1848-ban kezdődik… Ismerkedjünk meg azzal a kávéssal, aki az Urak utcájában 1840-ben átveszi, átalakítja és Renaissance néven nyitja újra a Libasinszky-házban működő kávéházat.

Privorszky Ferenc a Hont vármegyei Ipolyszalkán született 1809-ben. Kiváló üzletember, rokonszenves egyéniség – lám, mit ír róla Vahot Imre: „Privorszky, a kávéház tevékeny tulajdonosa mindent elkövet hasznos friss forráskint megújuló ifjú vendégseregének jókedvbeni tartására s kielégítésére, s minthogy udvarias, szíves és nem szolgalelkű magyar ember, a fiatalság bizalmasan társalog és játszik vele.”

A kedves kávés, a jó kiszolgálás és a sokféle újság mellett nagy vonzerőt jelentett az is, hogy a kávéház épülete volt az első ház Pesten, melyet – 1837-ben (!) – gázzal világítottak ki. Az üzlet ekkor a pesti nép ajkán szellemes, de kissé morbid gúnynevet kapott: „az Örök Világossághoz”.

Privorszky első dolga egy nagy átalakítás volt. A falakról politikusok, államférfiak néztek a jurátusokra: „[Privorszky] …különösen hódolva az ifjúság lángoló honszerelminek, buzdító jelül Bezerédy, Deák Ferenc, b. Eötvös, Fáy András, Kossuth, Klauzál stb. derék hazánkfiai arcképeit függeszté a falra.” Amikor Pillvax Károly – nem tévedés, két l betűvel írta a nevét – 1843-ban átveszi a Renaissance-ot, és felesége követelésére a saját nevét írja a cégérre, ő is felújításba kezd, mégpedig a Regélő tudósítása szerint ugyanebben a szellemben: „…az oldalfalak hosszanta elfutó boltívekbe arabeszkek és füzérektől környezve, egy-egy jeles magyar előd arczképét festeté al fresco, minők… Zrínyi, Rákóczi, Szent István, Mátyás király, Révay stb. mind olly nevek s férfiak, mellyek szintoly elmés, mind jellemző emblemául szolgálhatnak egy magyar, s különösen törvénygyakorlók kávéházának. A festés igen sikerült. Laccataritól való.”

Vahot Imre bepillantást enged a vendégek hétköznapjaiba is: „…a fiatal törvénygyakorló (…) sok unalmas munkája végeztével (…) üres óráit itt töltheti el legéldelhetőbben azon vele rokonszenvű, vele egyszőrű társak és vidor barátok közt, kikkel bizalmasan, otthoniasan mulatnia a neki annyira idegen s mindnyájunknak kevés szellemi élvet nyujtó fővárosban legnagyobb gyönyörére válik. (…) Azok, kik e mulatóhelyen ujságot nem olvasnak, nem tekéznek vagy a játszókat nem nézik, többnyire politikai vagy irodalmi dolgokról szoktak egymás közt beszélgetni, (…) faggatják egymást mindenféle szövevényes (captiosus) jog-kérdéssel, s a magyar törvények majd minden szakát nagy tüzzel vitatják meg…” Privorszky idejében esténként zene is volt; egy ideig nem kisebb híresség muzsikált, mint Rózsavölgyi Márk, akinek a kávéháztól való megválását Vahot így nehezményezi: „…fölötte kár, hogy most már jeles hangszerzőnk, Rózsavölgyi kis zenetársasága nem játszik e helyt, hol azelőtt válogatottabb magyar nóták előadásával lelkesítő hatást eszközlött.”

1847-től már nem Pillvax, hanem volt főpincére, a győri születésű Fillinger János a bérlő. Valójában ő volt Petőfiék, a forradalom kávésa. Meg is bűnhődött érte szegény keservesen. A szabadságharc bukása után az állandó rendőri zaklatások miatt ott kellett hagynia a Pilvaxot (ekkor már így volt olvasható a név a cégéren), a Sebestyén téren bérelt egy kis kávéházat. Bár a rendőrség továbbra is szemmel tartotta, sőt egyszer bosszúból vagy figyelmeztetésképpen szét is verte az üzletét, a fiatalság továbbra is nála találkozott. 1868-ban halt meg: nagy szégyen, hogy nem tudni, hol (volt) a sírja. Alakját Dalmady Győző, Kónyi Manó és néhány további emlékező tisztelettel és szeretettel idézte fel, de ez nem változtat azon a tényen, hogy nem az ő neve vált fogalommá.

Saly Noémi