Napról napra

Vasárnap

Ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! Józs 24,15 (ApCsel 16,31–32; Mk 10,35–45; Zsid 5,7–9; Zsolt 22,1–22) Sokaknak ma sem „tetszik”, hogy az Urat szolgálják. Ki is választják hamar, hogy kit vagy mit szolgáljanak, akinek vagy amelynek azután alárendelik életüket, és akitől vagy amelytől függésben élnek. Józsué példamutatóan nem hagy teret kompromisszumnak. Lutheránus őseinktől, de mai hitvalló kortársainktól is sokat tanulhatunk, akik „házuk népével” egyetemben az Urat szolgálták, és nem alkudtak meg politikai, egzisztenciális stb. fenyegetések hatására. Istent szolgálni, benne bízni, őt Urunknak vallani a legnagyobb jó, s ebben, a hit ajándékában mind részesek lehetünk! Judica vasárnapja azt üzeni: Isten igazságot szolgáltat népének – nem hagyja el azt, aki hittel hozzá kapcsolódik.

Hétfő

Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja! – így szól a Seregek Ura. Zak 2,12 (Mt 25,40; Zsid /6,20/7,1–3/16–17/24–27; Lk 22,7–23) Szemünk fénye a legnagyobb kincs – mondom ezt egy szemműtét utáni friss „tapasztalathalmaz” birtokában. Nagyon érzékeny, nagyon kell rá vigyázni, pótolhatatlan. Istennek – látjuk – ennyire kedves a népe; a prófétai látomás szerint például Babilonnak úgy kell majd felelnie tettéért, mintha magát Istent bántotta volna. Lehetséges, hogy a hatalmas Isten ennyire szeret minket? A bűnösöket, a lázadókat? Azonosul a mi fájdalmainkkal, gondjainkkal, félelmeinkkel? Hogy neki is fáj az, ami nekünk? Igen, Isten mindennél jobban szeret; még egyszülött Fia életét sem kímélte. Mint a szeme fényére, úgy vigyáz ránk.

Kedd

Isten ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. Zsid 1,2 (Ézs 40,28; Jób 19,21–27; Lk 22,24–30) A végső időkkel ma sokféle összefüggésben szeretnek foglalkozni. Sokakban ott a nyomasztó érzés: valami végpont felé közeledik az emberiség. Ijesztő méreteket öltött a babonaság, a pogányság, a jóslás, a varázslás, a horoszkópkészítés stb. elterjedése. Ezekkel a praktikákkal a jövőt igyekeznek megvilágítani az „egyszerű, tudatlan ember” számára – persze sok pénzért… Ha nem lenne piacuk, nem lennének tele e „szolgáltatásokkal” a lapok. Talán soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy határozottan, fennhangon megszólaljunk: a végső idők Ura egyedül a teremtő Isten, s amit tudnunk kell, azt az írott, valamint a testté lett Igében, Krisztus által ő elmondta! Megtéréssel és hívő élettel fordíthatunk csak személyes sorsunkon.

Szerda

Ki is húzták Dánielt a veremből, és semmi sérülés nem volt rajta található, mert hitt Istenében. Dán 6,24b (ApCsel 5,25; Zsid 9,11–15; Lk 22,31–38) Igen változatos vermekbe kerül az az ember, aki – mint Dániel – nem hajlandó megtagadni Istent, minden törvény ellenére csakis hozzá könyörög, nem pedig földi uralkodókhoz. Bosszúval, gyűlölettel, rágalmazással találkozhat, sebeket is próbálnak rajta ejteni – gondoljunk csak történelmünkre. Isten azonban az ellenség keze közül is ki tudja menteni népét, és meg tudja őrizni, fel tudja erősíteni Krisztus egyházát. Épségben maradunk, ha rábízzuk magunkat.

Csütörtök

Keményen megfeddett engem az Úr, de nem adott át a halálnak. Zsolt 118,18 (Kol 2,15; 1Kor 2,1–5; Lk 22,39–46) Mikor szereti egy apa vagy egy anya a gyermekét? Ha minden rosszaságot ráhagy? Ha hagyja élni bele a világba, neveletlenül, sőt rá is beszéli a léhaságra? Ilyen „apa” lenne Isten? Nem, éppen ellenkezőleg: Isten a legszeretőbb Atyánk! A zsoltáríró Isten kezét látja abban, ami őt érte, de tudja, hogy szerető atyai kéz feddte meg. Olyan kéz, amelynek hatalma van életet adni és elvenni, hiszen teremtő kéz; és ez a kéz óvja meg a haláltól is. Hogyan lehetséges ez így együtt? Ne csak azt érezzük, hogy „már megint ránk nehezedik” egy kéz – adjunk hálát érte, hogy tenyere alattunk van, és irgalma megtart.

Péntek

Fordulj hozzám, Uram, mentsd meg életemet, szabadíts meg, mert irgalmas vagy! Zsolt 6,5 (ApCsel 9,33–34; Zsid 10,1.11–18; Lk 22,47–53) Egyike ez azoknak a zsoltároknak, amelyeket az egyház a 12. század végétől kezdve imádságként alkalmaz a böjti időszakban. Luther is lefordította és magyarázta 1517-ben. Judica vasárnapjának hetében elgondolkodhatunk azon, hogy Isten igazságszolgáltatása, kegyelme és szeretete milyen csodálatos módon működik. Megszabadítja a bűnöst, pedig jogos lenne az ítélete. Irgalmasan fordul oda hozzánk, pedig mi hányszor hátat fordítunk Istennek!

Szombat

Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. 1Kor 1,21 (Zsolt 139,17; Jel 14,1–3/4–5/; Lk 22,54–62) Minden korban vannak, akik a világ legnagyobb „bolondságának” az igehirdetést tartják; „bolondnak” minősítik azokat, akik templomba járnak, hallgatják az igét, és hiszik az élő, feltámadt Krisztust. Ami a világnak értelmetlen, felesleges, bolond beszéd, az a hívőnek csodálatos bizonyosság Isten szeretetéről. Hiszen az igehirdetés középpontjában maga Jézus Krisztus áll, s róla szólunk. Bárcsak minél többen adnák fel saját bölcsességüket, hogy – megismerve Isten üdvözítő tervét – leboruljanak a golgotai kereszt előtt!

Kőháti Dorottya