Keresztény szemmel

Minden húsvét elõtt elolvasom János evangéliumának tizenegyedik fejezetét. Ez tudósít Lázár feltámasztásáról. Ennek középpontjában (a 25–26. versben) szól a legtisztábban a húsvéti evangélium. Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” Mártának mondja ezt Jézus, akivel elõször találkozik Lázár két nõtestvére közül, és aki így fogadja: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Ugyanígy tesz rövid idõ múlva bizonyságot Mária is. Erõs a testvérek bizalma, hite Jézusban, csodatévõ erejében. Hányszor érezzük mi is úgy, hogy ha másként alakultak volna a dolgok, ha idõben érkezik a segítség, a szó minden értelmében megváltozott volna az életünk. Jézus kihívja sírjából a negyednapja ott lévõ Lázárt. A feltámasztás erõsíti a feltámadásba vetett hitet. Márta már a történet elején azt mondja, tudja, hogy testvére feltámad majd az utolsó napon. Lázár élete a feltámasztás után üzenet a feltámadásról, az élet és a halál Uráról. Isten titka, hogy kinek milyen hosszú életet ajándékoz, engedélyez itt a földön. Ahogy titok az örök élet is.

Ha van többlete a mai kereszténységnek a bibliai idõk és az elsõ századok keresztényeivel szemben, akkor az elsõsorban talán a hosszabb, tartalmasabb, egészségesebb alkotó élet lehetõségében rejlik. Többet megélhetünk szeretetbõl, tehervállalásból, Krisztus-követésbõl. De több a csapda is, a technika csodáiba való belefelejtkezés, a gõgös érzés, hogy urai lehetünk az életnek. Pedig ahogy Lázárnak, úgy nekünk is és mindenkinek – hívõnek és hitetlennek – el kell egyszer indulni a minden halandó útján. Az örök élet távlatában a földi élet továbbra is csupán egy pillanat. De Isten elõtti, felelõs pillanat.

Akik ott voltunk évtizedekkel ezelõtt a Deák téren, és hallgattuk Káldy Zoltán húsvéti igehirdetését, ma is megborzongunk a 20. század talán legkeresztényibb költõjének, Pilinszky Jánosnak a soraitól:

„Mert megölhették hitvány zsoldosok,

és megszünhetett dobogni szive –

Harmadnapra legyõzte a halált.

Et resurrexit tertia die.”

(Harmadnapon)

A püspök szemlátomást nem tudott szabadulni a sorok erejétõl, a tömény evangéliumtól, minden gondolatmenetét ezzel a négy sorral zárta. Talán elsõ alkalommal idézve elmondta a nyolcsoros vers elsõ négy sorát is:

„És fölzúgnak a hamuszín egek,

hajnalfele a ravensbrücki fák.

És megérzik a fényt a gyökerek.

És szél támad. És fölzeng a világ.”

Kétségtelen, hogy a vers második négy sora önmagában is megáll, hihetetlen erõvel hirdeti a húsvéti evangéliumot. De a költõ mondanivalóját a bevezetõ négy sorral együtt, és teljesen az ezt megelõzõ költeménnyel, a Ravensbrücki passióval közvetíti. A mélyen hívõ, katolikus Pilinszky számára a passió és a feltámadás együtt alkot egészet.

Ez az esztendõ a holokauszt, illetve a koncentrációs táborok felszabadulásának hatvanadik évfordulójára való emlékezést is jelenti. Az õszinte gyász és szégyenérzet mellett sajnos ilyenkor jelentkeznek disszonáns hangok is, melyek – többek között más borzalmak emlegetésével – relativizálni igyekeznek a hatszázezer magyar áldozatot kívánó tragédiát. Talán a Pilinszky-vers, a Ravensbrücki passió, melyet a Harmadnapon követ, segít helyén kezelni a szörnyûséget, megérteni a borzalmakat átéltek sorsát.

„Kilép a többiek közûl,

megáll a kockacsendben,

mint vetitett kép hunyorog

rabruha és fegyencfej.

Félelmetesen maga van,

a pórusait látni,

mindene olyan óriás,

mindene oly parányi.

És nincs tovább. A többi már,

a többi annyi volt csak,

elfelejtett kiáltani

mielõtt földre roskadt.”

Nehéz ünnep a húsvét. Nem véletlenül alakult ki annyi vidám népszokás az ünnep kapcsán. Nincs semmi baj ezekkel, hiszen jogos a Krisztus feltámadása, az üres sír fölött érzett öröm, de sokszor másról van szó. Kerüljük a szembesülést hitünk, kereszténységünk legmélyebb konfliktusával: hiszel-e a feltámadásban?

Pál apostol nem enged e téren kibúvót. A korinthusiakhoz írt elsõ levél tizenötödik fejezetében alapozza meg, fejti ki a feltámadás teológiáját. „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (2Kor 15,14) Jézus, az ember csodatételei az Istenfiú feltámadásának csodája alapján érthetõk meg a maguk teljességében. A feltámadás az igazi csoda, ebbõl adódik az örök élet reménysége. Lázár lehetett akár négy napig tetszhalott, ez az emberi oldal, de Jézus nélkül nem lett volna tovább élete, és nem lenne örök élete.

Nehéz próbatétel, Isten kegyelme a feltámadáshit. A 20. század legnagyobb magyar evangélikus költõje, Reményik Sándor is megszenvedte. Egész hívõ költészetének sajátos hangsúlyt ad az a verse, amely a kételyeirõl szól. Csak a rajongó nem kételkedik, a mély hit meg kell, hogy küzdjön a kísértéssel. Igaz beszéd hitem dolgában címû versének befejezõ sorai ma is, nekünk is tanulságosak:

„– Hiszel-e a Feltámadásban? –

Hagyjátok ezt a bús-édes mesét.

Dante vándorolt három túlvilágban.

Nekem az ösvény síromig elég.”

Sokszor érezzük úgy: nincs tovább út, elég a sírig vezetõ ösvény. A húsvéti üres sír a folytatásról, a halál legyõzésérõl, az örök életrõl üzen. Az ösvény tovább visz. Húsvét az élet ünnepe. Az életé, amely értelmet nyert itt a földön Krisztus követésében, és az örök életé, mely vigasztalás, remény minden szenvedéstörténetben és minden kételkedésben.

Frenkl Róbert