Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Minden húsvét előtt elolvasom János evangéliumának tizenegyedik fejezetét. Ez tudósít Lázár feltámasztásáról. Ennek középpontjában (a 25–26. versben) szól a legtisztábban a húsvéti evangélium. Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” Mártának mondja ezt Jézus, akivel először találkozik Lázár két nőtestvére közül, és aki így fogadja: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Ugyanígy tesz rövid idő múlva bizonyságot Mária is. Erős a testvérek bizalma, hite Jézusban, csodatévő erejében. Hányszor érezzük mi is úgy, hogy ha másként alakultak volna a dolgok, ha időben érkezik a segítség, a szó minden értelmében megváltozott volna az életünk. Jézus kihívja sírjából a negyednapja ott lévő Lázárt. A feltámasztás erősíti a feltámadásba vetett hitet. Márta már a történet elején azt mondja, tudja, hogy testvére feltámad majd az utolsó napon. Lázár élete a feltámasztás után üzenet a feltámadásról, az élet és a halál Uráról. Isten titka, hogy kinek milyen hosszú életet ajándékoz, engedélyez itt a földön. Ahogy titok az örök élet is.

Ha van többlete a mai kereszténységnek a bibliai idők és az első századok keresztényeivel szemben, akkor az elsősorban talán a hosszabb, tartalmasabb, egészségesebb alkotó élet lehetőségében rejlik. Többet megélhetünk szeretetből, tehervállalásból, Krisztus-követésből. De több a csapda is, a technika csodáiba való belefelejtkezés, a gőgös érzés, hogy urai lehetünk az életnek. Pedig ahogy Lázárnak, úgy nekünk is és mindenkinek – hívőnek és hitetlennek – el kell egyszer indulni a minden halandó útján. Az örök élet távlatában a földi élet továbbra is csupán egy pillanat. De Isten előtti, felelős pillanat.

Akik ott voltunk évtizedekkel ezelőtt a Deák téren, és hallgattuk Káldy Zoltán húsvéti igehirdetését, ma is megborzongunk a 20. század talán legkeresztényibb költőjének, Pilinszky Jánosnak a soraitól:

„Mert megölhették hitvány zsoldosok,

és megszünhetett dobogni szive –

Harmadnapra legyőzte a halált.

Et resurrexit tertia die.”

(Harmadnapon)

A püspök szemlátomást nem tudott szabadulni a sorok erejétől, a tömény evangéliumtól, minden gondolatmenetét ezzel a négy sorral zárta. Talán első alkalommal idézve elmondta a nyolcsoros vers első négy sorát is:

„És fölzúgnak a hamuszín egek,

hajnalfele a ravensbrücki fák.

És megérzik a fényt a gyökerek.

És szél támad. És fölzeng a világ.”

Kétségtelen, hogy a vers második négy sora önmagában is megáll, hihetetlen erővel hirdeti a húsvéti evangéliumot. De a költő mondanivalóját a bevezető négy sorral együtt, és teljesen az ezt megelőző költeménnyel, a Ravensbrücki passióval közvetíti. A mélyen hívő, katolikus Pilinszky számára a passió és a feltámadás együtt alkot egészet.

Ez az esztendő a holokauszt, illetve a koncentrációs táborok felszabadulásának hatvanadik évfordulójára való emlékezést is jelenti. Az őszinte gyász és szégyenérzet mellett sajnos ilyenkor jelentkeznek disszonáns hangok is, melyek – többek között más borzalmak emlegetésével – relativizálni igyekeznek a hatszázezer magyar áldozatot kívánó tragédiát. Talán a Pilinszky-vers, a Ravensbrücki passió, melyet a Harmadnapon követ, segít helyén kezelni a szörnyűséget, megérteni a borzalmakat átéltek sorsát.

„Kilép a többiek közűl,

megáll a kockacsendben,

mint vetitett kép hunyorog

rabruha és fegyencfej.

Félelmetesen maga van,

a pórusait látni,

mindene olyan óriás,

mindene oly parányi.

És nincs tovább. A többi már,

a többi annyi volt csak,

elfelejtett kiáltani

mielőtt földre roskadt.”

Nehéz ünnep a húsvét. Nem véletlenül alakult ki annyi vidám népszokás az ünnep kapcsán. Nincs semmi baj ezekkel, hiszen jogos a Krisztus feltámadása, az üres sír fölött érzett öröm, de sokszor másról van szó. Kerüljük a szembesülést hitünk, kereszténységünk legmélyebb konfliktusával: hiszel-e a feltámadásban?

Pál apostol nem enged e téren kibúvót. A korinthusiakhoz írt első levél tizenötödik fejezetében alapozza meg, fejti ki a feltámadás teológiáját. „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (2Kor 15,14) Jézus, az ember csodatételei az Istenfiú feltámadásának csodája alapján érthetők meg a maguk teljességében. A feltámadás az igazi csoda, ebből adódik az örök élet reménysége. Lázár lehetett akár négy napig tetszhalott, ez az emberi oldal, de Jézus nélkül nem lett volna tovább élete, és nem lenne örök élete.

Nehéz próbatétel, Isten kegyelme a feltámadáshit. A 20. század legnagyobb magyar evangélikus költője, Reményik Sándor is megszenvedte. Egész hívő költészetének sajátos hangsúlyt ad az a verse, amely a kételyeiről szól. Csak a rajongó nem kételkedik, a mély hit meg kell, hogy küzdjön a kísértéssel. Igaz beszéd hitem dolgában című versének befejező sorai ma is, nekünk is tanulságosak:

„– Hiszel-e a Feltámadásban? –

Hagyjátok ezt a bús-édes mesét.

Dante vándorolt három túlvilágban.

Nekem az ösvény síromig elég.”

Sokszor érezzük úgy: nincs tovább út, elég a sírig vezető ösvény. A húsvéti üres sír a folytatásról, a halál legyőzéséről, az örök életről üzen. Az ösvény tovább visz. Húsvét az élet ünnepe. Az életé, amely értelmet nyert itt a földön Krisztus követésében, és az örök életé, mely vigasztalás, remény minden szenvedéstörténetben és minden kételkedésben.

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::