A vasárnap igéje

NAGYPÉNTEK – Zsid 9,24–28

„Egyszer” – ez a szó háromszor is szerepel az igeszakaszban. Gondolkodjunk el azon, mi mindenről tudjuk elmondani azt, hogy egyszeri és megismételhetetlen!

Ha az éjszakák és nappalok, az évszakok váltakozása arra indítana bennünket, hogy ne vegyük komolyan ezt a szót, akkor is tudjuk: a pillanat egyszeri és megismételhetetlen. Ha újra el is jön, az már nem ugyanaz. Mert csak egyszer születünk meg erre a világra, és csak egyszer vagyunk húszévesek (van, aki egyszer sem), egyszer élhetünk meg minden pillanatot, és ami egyszer elmúlt, az úgy soha többet nem jön vissza már. Azt is tudjuk, hogy egyszer véget ér ez a földi vándorút, és el kell mennünk innen. Éppen ezért – sokak szerint – az egyik legszomorúbb szavunk az „egyszer”. Hiszen hogyne lenne szomorú a dolgok megismételhetetlenségének ténye. Hogyne lenne elkeserítő tudni azt, hogy mindaz, amit elrontottunk vagy – mert nem ragadtuk meg az alkalmat – elmulasztottunk, az még egyszer nem jön vissza ugyanúgy soha többé.

Ugyanakkor ha valaki egyszer is ráérez arra, és megérti mindazt, amiről a Zsidókhoz írt levél beszél – ami egyszer megtörtént a Golgotán –, annak mást jelent ez a szó. Sőt egész élete más lesz, mert ebből az egyszer megtörténtből tud élni. Hiszen tudjuk, hogy vannak az életünkben olyan események, amelyek kihatnak minden mozdulatunkra, egész életünket meghatározzák. Az egész világ életére nézve ilyen egyszeri és mindent meghatározó esemény az, ami a Golgotán történt nagypénteken.

Elvégeztetett – olvassuk a passiótörténetben. Benne van ebben a szóban az az egyszeri és megismételhetetlen esemény, amelyről maga a kereszt egyszerű formája is beszél nekünk. Hogy a mi emberi történetünkbe – melyet a kereszt vízszintes vonala jelez – egy ponton Isten különleges módon szólt bele. Ezt az isteni mozdulatot jelzi a kereszt felülről lefelé irányuló függőleges vonala. Ez az esemény pedig egyszeri és megismételhetetlen.

Ilyenkor, a nagypénteki istentiszteleten a legtöbb templomunkban nincs is más az oltáron, mint a kereszt, hogy tekintetünket erre a pontra, a vízszintes és függőleges találkozási pontjára irányítsuk. Hogy megértsük ebben az egyszeri történeti eseményben Isten szeretetének mélységes valóságát. A megváltás történetisége sem szól másról, mint arról, hogy Isten teljesen azonosul velünk. Jézus Krisztus halálában a lehető legközelebb kerül hozzánk, emberekhez. Fontos tehát, hogy a kereszt ne csupán az oltáron legyen a középpontban – egyszer egy évben –, mert akkor valójában nem történne több, mint a zsidó nép életében, amelynek bűneiért a főpap évről évre bemutatta az áldozatot.

Itt azonban sokkal többről van szó. Hiszen a mi feladatunk nem Krisztus áldozatának a megismétlése. Az egyszer és mindenkorra megtörtént értünk a Golgotán. A mi nagypénteki imádságunk inkább az lehet, hogy Krisztus kereszthalálának ránk nézve érvényes következményével mint reális valósággal számoljunk. Magyarul: hogy benne bűneink bocsánatát kapjuk.

Hiszen nem másért történt mindez, hanem éppen ezért. Hogy megértsd: „Jézus Krisztus nevében és vérében minden bűnöd megbocsáttatott.” Ez a mondat hangzik el személyes feloldozásként az egyik finn ébredési mozgalom, a lestadiánusok gyakorlatában. Kezdetben kifejezetten zavart ez a szinte varázsigeként elismételt mondat, de aztán rájöttem, hogy ennél nagyobb üzenetünk nem lehet az emberek számára. Ezek azok a szavak, amelyek Jézus golgotai, egyszer és mindenkorra érvényes áldozatából fakadnak. Ezt kell hirdetnünk – és nemcsak nagypénteken –, hiszen ez az egyszeri és mindenkorra elegendő áldozat ezt jelenti nekünk: „Jézus Krisztus vére által minden bűnünk megbocsáttatott.” Ahogy a zsidó levél mondja: „…Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.” Várjuk őt így, bűnbocsánatból élve, szívünkben a golgotai kereszt evangéliumával! Ámen.

Imádkozzunk! Urunk, áldott légy mindazért, amit értünk tettél. Add, hogy kereszthalálodban felismerjük a szabadítás útját, és segíts, hogy bűnbocsánatból tudjunk élni. Ámen.

Baranyay Csaba