A vasárnap igéje

HÚSVÉTVASÁRNAP – Jel 1,9–18

Jézus Krisztus feltámadott, él és uralkodik, Isten jobbján van, és könyörög értünk. Nem egyszerűen barátságában részesít, hanem hatalmának erőterébe von. Ezt valljuk, ezt adjuk hírül hitből hitbe, szívből szívbe, nemzedékről nemzedékre.

De ha őszinték vagyunk, éppen ma, húsvét szent ünnepén be kell vallanunk, hogy gondjaink vannak ezzel. Azt, amit az Írás mond Jézusról – hogy halott volt, de él –, korunk gyermekeként sokszor kételkedve fogadjuk. Kérdéssé torzul szívünkben a vallomás: valóban feltámadt?

Ez azonban nem csak a mai ember kérdése. Az apostolok is feltették, először ők is kételkedtek. Nagy tévedés, hogy nekünk sokkal nehezebb hinnünk, mint egykor az apostoloknak. Nekik is éppen olyan nehéz volt. Nem nekünk van hátrányunk hozzájuk képest, hanem minden embernek van hátránya Jézus Krisztushoz képest. Mert csak a feltámadott Úr törheti át a hitetlenség páncélját az emberi szíveken.

Az öreg János apostolnak adott látomásokban a feltámadott Úr számunkra is kijelöli a hitre vezető utat. A felvillanó – először talán nagyon is idegennek ható – három képben azt kapjuk, amire leginkább szükségünk van: eligazítást, segítséget a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hitre vezető úthoz.

János az Úr napján látta látomását. Az Úr napja a feltámadás napja, a vasárnap, amikor együtt van a gyülekezet. Együtt vannak annak nevében, aki meghalt és feltámadott. Imádkoznak, énekkel dicsérik nevét, ő pedig munkálkodik közöttük. Ezért aki bizonyosságra vágyódik, ne vesse meg az Úr napját. A 3. parancsolat – Szenteld meg az ünnepnapot! – húsvét fényében még fontosabbá válik. Ne csodálkozzunk azon, hogy elveszítjük hitünket, ha nem becsüljük meg azt a szent napot, amely az Úré. Nemcsak a pihenés és nem a nagyobb profitot termelő munkálkodás napja, hanem az Úr napja, neki szentelt nap kell, hogy legyen. A vasárnapi munkáról, nyitva tartásról vitatkozók tudják-e, hogy Isten jogait akarják csorbítani?!

Tudom, Istennek van hatalma arra, hogy a hét bármelyik napján elérje a szívünket. De ha neki fontos volt, hogy ezt a napot, az új teremtés napját tegye a legszentebbé, akkor mi azt nem vethetjük meg büntetlenül. Az Úr napja az igehallgatás, a bizonyosságra jutás egyik szent lehetősége, hogy Jézust mint élő Urat megismerjük.

„…hét arany gyertyatartót láttam, és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót…” (Jel 1,12–13) A hét gyertyatartó a gyülekezeteket jelenti. Tehát az egyház közössége az az erőtér, amelyben a feltámadott Úr munkálkodik. Mi sokszor összetévesztjük és felcseréljük a dolgokat. Nem mi gyakorolunk kegyet, ha futó látogatásokkal, rövid vizitekkel akarjuk lekenyerezni Istent. Ő az, aki a bűnbocsánatot nyert bűnösök közösségében, a gyülekezetben mutatja meg hatalmát és erejét. Aki bizonyosságra vágyik, nem vetheti meg a gyülekezetet. Lehet életünknek olyan időszaka, amikor betegség vagy más, rajtunk kívül álló ok miatt nem tudunk eljutni a testvérek közösségébe. Olyankor bízhatunk abban, hogy Jézus Krisztus láthatatlanul, de nagy erővel átfogja mindazoknak a szívét, akik egyházához tartoznak. János mindezt a gyülekezetben látta – nem a mezőn, nem erdei túra közben, hanem a földön küzdő egyház egy-egy konkrét gyülekezetében. Velünk van, és sokan vannak, akik már megtapasztalták, hogy ez az ígérete sem csal meg bennünket. Aki bizonyosságra vágyik, ne vesse meg a gyülekezetet, mert Lelkének erejével gyülekezetében mindig jelen van a Feltámadott.

„…szájából kétélű éles kard jött ki…” (Jel 1,16) A kétélű kard Isten igéjét jelenti. Isten igéje a törvény szavával elítéli a bűnt, de az evangélium édes üzenetével át is metszi szívünkön a bűn bénító kötelékeit. Általa az élő Úr munkálkodik. Tehát aki bizonyosságra vágyik, ne vesse meg az Isten igéjét. Mert úgy tetszett az Úrnak, hogy a keresztről szóló beszéd által üdvözítse a hívőket. Amikor Jézusról beszélünk, ő szól általunk és közöttünk, amikor róla tanúskodunk, az ő követségében járunk. S ő, aki egykor szamárháton érkezett Jeruzsálembe, most az igehirdetés emberi szavainak szürke szamarán érkezik az elárvult, utána sóvárgó emberi szívekbe.

A feltámadott Úr ma is így jön hozzánk. Ezért, kedves testvérem, ha baj vagy veszedelem ront rád, ha gyász dönti rád házad ajtaját, ha összeomlik is szíved félelmeid miatt, ha másokért térdig koptatod lábad, s nem értenek meg, ha ütéssel viszonozzák simogatásodat, és ha azt érzed, hogy közeledik szíved utolsó dobbanása – ne félj! Mert ő él, és kezében van minden hatalom. Amikor az Úr napján összegyűjt, amikor a bűnösök gyülekezetében lehajol hozzánk, amikor igéjének kardját villantja vagy szelíden megsuhintja szívünk fölött, a mi szívünkben is megszülethet a bizonyosság, és együtt mondhatjuk: Az Úr feltámadt! Az Úr valóban feltámadt! Dicsérjük az Urat! (Agenda szerinti fordítás)

Imádkozzunk! Hálát adunk neked, Istenünk, azért a bizonyosságért, hogy Jézus Krisztus nem maradt a halálban, hanem feltámadt és él. Vezess minket Szentlelkeddel kételkedés nélküli hitre, hogy az élő Úr Jézus Krisztus legyen reménységünk életünkben és halálunkban. Ámen.

Ittzés János