A vasárnap igéje

HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP (CANTATE) – Mt 21,14–17

Természetesen a templom szent hely. Azért ülünk be padjaiba, hogy a Szenttel találkozzunk. Ehhez áhítatos csend szükséges, hogy módunk legyen megszabadulni a világ sokféle zajától, amely hétközben fülünkön át elménkbe rágja magát. Áhítatos csend szükséges ahhoz, hogy lecsillapodjanak szívünk tajtékzó hullámai, amelyeket az élet viharai korbácsoltak fel. Áhítatos csend szükséges ahhoz, hogy imádságos lélekkel rá tudjunk hangolódni a szent hullámhosszra. Áhítatos csend szükséges ahhoz, hogy az orgona szelíd dallamának harmóniája békességet teremtsen bensõnkben, s hogy a prédikációban zavartalanul magunkba tudjuk szívni Isten igéjét. Áhítatos csend szükséges ahhoz is, hogy nyelvünkkel méltó módon ízlelhessük Krisztusunk testét és vérét. Ki merné e szükségességet tagadni?

Természetesen a templom szent hely. Isten maga lakik benne, ott vele lehet találkozni. Nem illõ hát, hogy bármi megzavarja e szent randevút. Még lépni is csak mezítláb, levetett sarukkal, nesztelenül szabad. Még lelkünket is lemeztelenítjük õelõtte, hogyne kellene kizárnunk a világ zaját is, elcsendesítenünk a magunk által keltett hangokat is? Szent hely. Csend legyen hát falai között…

Micsoda orcátlanság ez a harsogó lárma, illetlen üdvrivalgás?! Mit keresnek itt a társadalom kitaszítottjai, a vakok és bénák, hogy felverjék a béke csendjét? Milyen neveletlen dolog, hogy a prédikációba belegügyög egy csecsemõ, belekurjant egy kisded? Senki nem figyel már a prédikációra, magára vonja a gyülekezet tekintetét és figyelmét kisfiam sikongatása. Hallgattassák el nyomban! Vagy ha nem sikerül csendre inteni, hát ki kell vinni, hogy ne zavarja az áhítatos légkört! Ki kell iktatni minden zavaró tényezõt!

Egyáltalán ki merészel a templomban feltûnést kelteni? Mi ez a tumultus itt kerekes székben ülõkbõl, hallókészülékesekbõl, szódásüveg-dioptriájú szemüveget viselõkbõl, mindenféle szedett-vedett koldustársaságból, rendbontókból, randalírozó gyermekekbõl?! Ez igazán nem illendõ. Jézus, utasítsd õket rendre, hallgattasd el õket – vagy mi hallgattatunk el téged, megemésztünk haragunk lobogó tüzével! A rend zord õrei csak tudják, hogy mire van szükség a szent helyen: ha õk csendre intenek, akkor csendnek kell lennie, rendnek kell lennie.

Õk még Istennél is jobban tudják, hogy mi a rend Isten házában. Úgy látszik, sosem olvasták Izrael nagy királyának énekét, hiszen akkor tudnák, hogy ezek a zajongó gyermekek és csecsemõk Isten dicsõségét hirdetik… Jézus e visszautalással rámutat, hogy Isten házának fõ ismérve nem az ájtatos néma csend és a hûvös nyugalom, hanem az éneklõ dicsõítés, a zengõ hozsannázás. Az illõ a szent helyhez, hogy a Szentet dicsõítsék benne, hogy népe új éneket zengjen neki. Nem énekelnek az írástudók? Hát daloljanak a halászok! Nem ugrálnak örömükben az egészségesek? Hát perdüljenek táncra a csonkabonkák! Nem dicsõítik Istent a felnõttek? Hát hozsannázzanak a gyermekek és a csecsemõk!

Emlékezhetünk arra is, amikor a frigyláda Jeruzsálembe érkezett, Dávid pedig örömtáncot lejtett – felesége, Míkal viszont megutálta miatta. Most Dávid utódai köszöntik Dávid Fiát, és a fõpapok meg az írástudók gyúlnak haragra. Nem értik, hogy a szívnek semmiféle regulával nem lehet parancsolni. Nem értik, hogy az õ hûvös, mértékletes, kiszámított istentiszteletük alternatívája nemcsak a káosz lehet, hanem a lélek kitörõ, boldog éneke is. Végképp nem értik, hogy a maguk mérhetetlen józanságú istentisztelete helyett jobban tetszik Istennek a felszabadult, belsõ öröm, az énekkel ujjongó dicséret, a gyermekded halleluja.

Hit nélkül élve igen könnyû szabályokhoz igazítani vallásos tevékenységünket. A hit nem ismer mesterséges korlátokat – a Lélek szabadságát lélegzi. Hit nélkül Isten tisztelete szertartásokra korlátozódik, míg a hit átjárja az egész embert, és épp ezért szétfeszíti az emberi korlátokat. Így lesz a templomõrségbõl felháborodott dühöngõk hordája, akik a rend nevében készek megfojtani a hitet. És így lesz a templomi csendháborítókból, a rendbontó kicsinyekbõl énekükkel Istennek dicsõséget szerzõ sereg.

Állj be te is a sorba, és légy bátran templomi csendháborító! Magasztald teljes szívbõl az Urat, dicsérd õt énekkel! Kiáltsd te is gyermeki hittel, teli torokból: „Hozsánna a Dávid Fiának!” (Mt 21,9)

Imádkozzunk! Dávid Fia, Isten Fia! Hadd szálljon énekünk szabadon feléd! Bár sokan el akarják hallgattatni egyházadban a magasztalás hangját, mert megtöri áhítatuk csendjét, te mégis add Lelkedet, hogy el ne némuljon ajkunk, hanem méltóképpen zengjük dicséretedet! Ámen.

Szakács Tamás