A vasárnap igéje

HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP (CANTATE) – Mt 21,14–17

Hozzászólás a cikkhez

Természetesen a templom szent hely. Azért ülünk be padjaiba, hogy a Szenttel találkozzunk. Ehhez áhítatos csend szükséges, hogy módunk legyen megszabadulni a világ sokféle zajától, amely hétközben fülünkön át elménkbe rágja magát. Áhítatos csend szükséges ahhoz, hogy lecsillapodjanak szívünk tajtékzó hullámai, amelyeket az élet viharai korbácsoltak fel. Áhítatos csend szükséges ahhoz, hogy imádságos lélekkel rá tudjunk hangolódni a szent hullámhosszra. Áhítatos csend szükséges ahhoz, hogy az orgona szelíd dallamának harmóniája békességet teremtsen bensőnkben, s hogy a prédikációban zavartalanul magunkba tudjuk szívni Isten igéjét. Áhítatos csend szükséges ahhoz is, hogy nyelvünkkel méltó módon ízlelhessük Krisztusunk testét és vérét. Ki merné e szükségességet tagadni?

Természetesen a templom szent hely. Isten maga lakik benne, ott vele lehet találkozni. Nem illő hát, hogy bármi megzavarja e szent randevút. Még lépni is csak mezítláb, levetett sarukkal, nesztelenül szabad. Még lelkünket is lemeztelenítjük őelőtte, hogyne kellene kizárnunk a világ zaját is, elcsendesítenünk a magunk által keltett hangokat is? Szent hely. Csend legyen hát falai között…

Micsoda orcátlanság ez a harsogó lárma, illetlen üdvrivalgás?! Mit keresnek itt a társadalom kitaszítottjai, a vakok és bénák, hogy felverjék a béke csendjét? Milyen neveletlen dolog, hogy a prédikációba belegügyög egy csecsemő, belekurjant egy kisded? Senki nem figyel már a prédikációra, magára vonja a gyülekezet tekintetét és figyelmét kisfiam sikongatása. Hallgattassák el nyomban! Vagy ha nem sikerül csendre inteni, hát ki kell vinni, hogy ne zavarja az áhítatos légkört! Ki kell iktatni minden zavaró tényezőt!

Egyáltalán ki merészel a templomban feltűnést kelteni? Mi ez a tumultus itt kerekes székben ülőkből, hallókészülékesekből, szódásüveg-dioptriájú szemüveget viselőkből, mindenféle szedett-vedett koldustársaságból, rendbontókból, randalírozó gyermekekből?! Ez igazán nem illendő. Jézus, utasítsd őket rendre, hallgattasd el őket – vagy mi hallgattatunk el téged, megemésztünk haragunk lobogó tüzével! A rend zord őrei csak tudják, hogy mire van szükség a szent helyen: ha ők csendre intenek, akkor csendnek kell lennie, rendnek kell lennie.

Ők még Istennél is jobban tudják, hogy mi a rend Isten házában. Úgy látszik, sosem olvasták Izrael nagy királyának énekét, hiszen akkor tudnák, hogy ezek a zajongó gyermekek és csecsemők Isten dicsőségét hirdetik… Jézus e visszautalással rámutat, hogy Isten házának fő ismérve nem az ájtatos néma csend és a hűvös nyugalom, hanem az éneklő dicsőítés, a zengő hozsannázás. Az illő a szent helyhez, hogy a Szentet dicsőítsék benne, hogy népe új éneket zengjen neki. Nem énekelnek az írástudók? Hát daloljanak a halászok! Nem ugrálnak örömükben az egészségesek? Hát perdüljenek táncra a csonkabonkák! Nem dicsőítik Istent a felnőttek? Hát hozsannázzanak a gyermekek és a csecsemők!

Emlékezhetünk arra is, amikor a frigyláda Jeruzsálembe érkezett, Dávid pedig örömtáncot lejtett – felesége, Míkal viszont megutálta miatta. Most Dávid utódai köszöntik Dávid Fiát, és a főpapok meg az írástudók gyúlnak haragra. Nem értik, hogy a szívnek semmiféle regulával nem lehet parancsolni. Nem értik, hogy az ő hűvös, mértékletes, kiszámított istentiszteletük alternatívája nemcsak a káosz lehet, hanem a lélek kitörő, boldog éneke is. Végképp nem értik, hogy a maguk mérhetetlen józanságú istentisztelete helyett jobban tetszik Istennek a felszabadult, belső öröm, az énekkel ujjongó dicséret, a gyermekded halleluja.

Hit nélkül élve igen könnyű szabályokhoz igazítani vallásos tevékenységünket. A hit nem ismer mesterséges korlátokat – a Lélek szabadságát lélegzi. Hit nélkül Isten tisztelete szertartásokra korlátozódik, míg a hit átjárja az egész embert, és épp ezért szétfeszíti az emberi korlátokat. Így lesz a templomőrségből felháborodott dühöngők hordája, akik a rend nevében készek megfojtani a hitet. És így lesz a templomi csendháborítókból, a rendbontó kicsinyekből énekükkel Istennek dicsőséget szerző sereg.

Állj be te is a sorba, és légy bátran templomi csendháborító! Magasztald teljes szívből az Urat, dicsérd őt énekkel! Kiáltsd te is gyermeki hittel, teli torokból: „Hozsánna a Dávid Fiának!” (Mt 21,9)

Imádkozzunk! Dávid Fia, Isten Fia! Hadd szálljon énekünk szabadon feléd! Bár sokan el akarják hallgattatni egyházadban a magasztalás hangját, mert megtöri áhítatuk csendjét, te mégis add Lelkedet, hogy el ne némuljon ajkunk, hanem méltóképpen zengjük dicséretedet! Ámen.

Szakács Tamás

::Nyomtatható változat::