Egyházunk egy-két hete

A Luther Otthon lakói negyedik alkalommal szerveztek maguknak egész hétvégén át tartó tudományos diákkonferenciát. A menetrend szerint április táján – az idén április második hétvégéjén – elérkező eseményt ez alkalommal is rendkívüli érdeklődés övezte. A kollégium falai között nevelődő evangélikus értelmiségi fiatalok szakdolgozati témájukkal, illetve a felsőoktatásban folytatott tanulmányaikkal kapcsolatban tartottak előadást a diáktársaknak, az öregdiákok referátumának pedig az a munkakör szolgált alapjául, amelyben jelenleg dolgoznak.

A kis létszámú – hetvenöt főt számláló – diákotthon szellemiségéből, családias, melegséget árasztó hangulatából fakadóan mindig felüdülést jelent részt venni egy-egy ilyen, az egész kollégiumot megmozgató eseményen. A tanév folyamán ez az egyik olyan alkalmunk, amikor a többség nem a hazautazást, hanem az „Otthon-maradást” választja hétvégi programként. Több éves tapasztalattal a hátunk mögött elmondhatjuk, hogy a konferenciának egyre nő a népszerűsége, mely a közülünk pódiumra kerülő diák előadók komolyságának, lelkesedésének, fiatalos lendületének nagyban köszönhető. A diákkonferencián a diplomamunkájukon éppen dolgozó, esetleg művüket már bőrkötésben lapozgató, külföldi ösztöndíjas vagy egyszerűen csak túlfűtött első-, másodéves hallgatók hatvan percben vázolják fel tevékenységük, kutatásuk lényegét.

Hagyományainknak megfelelően most is egy különleges vendég előadása nyitotta meg péntek este a két napig tartó együttlétet. A idén Jókai Anna írónő a Mit tegyek az életemmel? kérdésre válaszolva számolt be hivatásáról, munkásságáról. Életéből vett történetein keresztül egy hiteles, a fiatalságért szinte anyaként aggódó, de humorral és jókedvvel, hittel megáldott embert ismerhettünk meg benne.

Másnap reggel ismét előadóteremmé varázsoltuk a kis ebédlőt, hogy (rövid szünetekkel megszakítva) kilenc órától egészen délután hatig „iskolásdit játszhassunk”. Az idei alkalom különlegessége volt, hogy több fejtegetés is közvetlenül érintette a pesti kollégiumban lakók mindennapi életét. Így részesültünk „kioktatásban” az elektronikus jogból, a fájlcserélő programok jogos és jogtalan felhasználásának eseteiről; a közvetlen környezetünkben (a XIII. kerületben) épülő M-lakópark jelenlegi helyzetéről, jövőjéről; a Váci út felénk eső szakaszának forgalomtechnikai problémáiról; gyógytornászhallgatónk által a kollégisták körében végzett felmérés eredményeiről, anatómiai részletességű elemzéséről… Egyszóval jól „kiveséztük” magunkat. Érdekes, interaktív előadás hangzott el továbbá a reklámokban megjelenő nyelvi humor hatásairól; az asszertivitás és az agresszió együtteséről; a szocialista hiánygazdaságról, valamint szót kaptak külföldi ösztöndíjasaink és az otthon zenekara, a LutheRoses együttes is, amely gyülekezetlátogatási programjáról számolt be.

A fenti felsorolásból is világosan kitűnik, mennyire sokoldalú tevékenységet folytató társaság éli itt mindennapjait. Ennek gyümölcseit nap mint nap ízleljük, de a tavaszi pezsgéssel érkező diákkonferencia amúgy is mindig emlékeztet saját sokszínűségünkre. Az órákon át tartó egy helyben ülés során a nap végére felgyülemlett energia levezetésére kitűnő, szintén hagyománnyá avatott programunk következett: a közös tekézés.

Ha mást végképp nem, a szék- és asztalpakolás művészetét még a legrendetlenebb Luther otthonos is vígan elsajátíthatja. Vasárnap reggel ugyanis ebédlőnket pillanatok alatt kápolnának rendeztük be, hogy áhítattal adjunk hálát Istennek egymásért, a közösen töltött időért, s növekedést, erősödést, épülést kérjünk. Együttlétünk ismét megerősített minket abban, hogy közösségünknek van tartása, és alkalmas arra, hogy még több evangélikus értelmiségi fiatalt tartson vonzáskörében.

H. D.

Regionális hozzárendelés: