Keresztény szemmel

A fenti címben egy szót kétféle formában olvashatunk: Lélek és lélek, az egyik esetben nagy-, a másikban kisbetűvel írva. Van-e különbség közöttük? Különbség van, de van kapcsolat is! Hogy miben térnek el egymástól, azt két görög szó segítségével is lehet szemléltetni, és természetesen egy kis körülírással is segítünk magunkon.

A nagybetűs Lélek szónak megfelelő kifejezést az Újszövetség görög nyelvű szövegében így olvashatjuk: pneuma. A kisbetűs lélek szónak pedig ez felel meg: psziché. Az első esetben mindig Isten Lelkéről beszélünk, a másodikban pedig az ember lelkéről. Ha azt a teológiai szakkifejezést alkalmazzuk, hogy pneumatológia, akkor a Szentlélekről szóló tanításra gondolunk, ha pedig a pszichológia kifejezést használjuk, akkor - ki ne tudná? - az emberi lélekről van szó.

Mint mondtam, különbség van a kettő között, de szintúgy van kapcsolat is.

A különbség az, hogy Isten Lelke elfogadja az ember lelkét, miközben az ember lelke befogadja Isten Lelkét. Az első történés a megváltást jelenti, a második a megtérést. S akkor ettől a ponttól kezdődik, vagy inkább kellene, hogy kezdődjön egy csodálatosan szép hitbeli folyamat, amely állandó növekedést, fejlődést jelent, a maga nehézségeivel, visszaeséseivel és előreugrásaival, letöréseivel és kinyílásaival.

Amikor Isten Lelke elfogadja az ember lelkét, még nem biztos, hogy történik is valami, mert ugyanakkor az ember lelkének be kell fogadnia Isten Lelkét. Ebben a kölcsönösségben valósul meg a hitélet fogantatása, kibontakozása, növekedése, virágzása, termőre fordulása. Isten Lelke tapintatos, senkit nem akar erőszakkal betörni, hanem csak csendben elfogad. Isten Lelke a tüzes szikralélek, de ha valakit még túlságosan is ennek a világnak az indulatai (anyagiasság, alantas ösztönök, kapzsiság, irigység, viszálykodás stb.) itattak át, akkor ennek a szikraléleknek mégsem lesz lángra lobbantó hatása, minden földi marad nedvesen és - továbbra is - korhadó állapotban.

Ám ha lelkünk fogékony volt a Lélekre, akkor ez az újjáteremtő "Tűzlélek" (a Szentlélek tüze) új tüzet gyújt életünk szegényes tűzhelyében; akkor olyan lelki történésben lesz részünk, amelyet szavakkal nehéz kifejezni: ennek a klasszikus neve újjászületés. S ebben az esetben nem kell semmiféle e világi manipulációs eszköz, hogy egy kis "vallásos élményt", egy kis lelkesedést, ujjongást, valami elragadtatásfélét csiholjunk ki önmagunk szegényes házi tűzhelyéből, hanem az égi szent láng kezd lobogni bennünk, és megtapasztaljuk az igazi új életet. Sőt az újjászületett életben, a növekedés, a gazdagodás élményében lesz részünk.

Mintha két véglete lenne a mai kereszténységnek. Az egyikre a kiszáradt, kiszikkadt, száraz csontok a jellemzők (Ez. 37), vagyis az, hogy az életnek alig van valami halovány jele. Olyan lehet az ember, mint egy kiszáradt fa (Ézs 56,3); vagy akár egy gyülekezet is lehet ebben az állapotban: még nagy is lehet, sőt hatalmas is, csak éppen elszáradt, könynyen letörő ágai mutatják, hogy nincs benne élet. Nagy, de élettelen. Még a madarak sem raknak rajta fészket, és a földön is csak a helyet foglalja. Ez az egyik szomorú véglet: mint ahogy a magvető példázatában is olvashatjuk, a hirdetett ige sorsa az volt (Mk 4,6), hogy "amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt". Ennek okáról pedig a következőt mondja az Írás: "Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet." (Jer 2,13) Ezért hát a szomjúság és a kiszáradás - ez az egyik véglet.

A másik véglet - hasonlóképpen - kísértés, az, amikor az ember akarja mesterséges eszközökkel pótolni a Szentlélek pneuma-valóságát a felfokozott és felajzott pszichés manipulációk széles skálájú trükkjeivel, legyen az a psziché-lélek kábító zenéje, igehirdetésnek látszó ráolvasás, a szent látszatát keltő ember istent játszó tudálékossága (néha egy bizonyos tévécsatornán látok ilyet, és borzadok). Ezt a jelenséget rajongásnak is lehet nevezni, márpedig az élő Lélek tüze nem tévesztendő össze a rajongással!

Pál apostol elmondja magáról (ApCsel 22,3 és Gal 1,14), hogy ő is rajongott valamiért - az atyák hagyományaiért -, mielőtt Krisztushoz tért volna meg. S éppen Pál apostol az, aki az 1Kor 14,12 és igei szövegkörnyezete szerint nagyon is komoly józanságra int bennünket. Mert az emberi psziché nagyon könnyen manipulálható, félrevezethető - erre épít korunkban egy magát e világi szellemnek kiadó erő is a villódzó, varázslatosan ügyes és elbűvölő média álarcában. Ám a jó szándékú, de Bibliában, Isten igéjében járatlan, iskolázatlan emberek egykori hanyag istentagadásuk után hallatlanul könnyen csapdába csalhatóak egy kis pszichés trükkel, különféle manipulációkkal. Minél kevesebb mértékadó tudása és józan tapasztalata van valakinek Isten dolgairól, annál könnyebben el lehet vele hitetni ezen a téren szinte bármit.

Az egyik véglet a Lélek-szárazság (a Szentlélek éltető hiánya), a másik véglet a lélek-fulladás (az emberi lélek rákos túlburjánzása). A pneuma (Szentlélek) hiánya, a psziché (az emberi lélek túlfeszítése, rákosodása), s a végeredmény: halál.

A pünkösd titka: a Lélek találkozik a lélekkel! Isten Lelke az emberi lélekkel! Isten Lelke elfogad, és az emberi lélek befogad. Ennek a pünkösdi titoknak a neve: újjászületés!

Ribár János