A hét témája

Hihetetlen, mégis igaz, hogy a legelső olyan magyar néprajzi kiadvány látott napvilágot, amely a magyarországi evangélikusokkal foglalkozik. Ha mindezt összevetjük a magyar katolikus, református, sőt akár a zsidó etnográfiai és folklorisztikai kiadványok hosszú sorával – szégyenkezhetünk. Ugyanis nem a kutatásra érdemes adatok hiányoznak, hanem „csak” a kutatások! Hiszen majd fél évezredes evangélikusságunk néphagyományai gazdagok, a magyar művelődéstörténet elidegeníthetetlen részei. Néprajzkutatóink (köztük nem csak az evangélikusok) többször meg is említették mindezt, ám hiába.

Nem pótolja a kutatásokat az sem, hogy nagy evangélikus gyülekezettel rendelkező városaink és falvaink (például Sopron, Orosháza, Tótkomlós stb.) néprajzi leírásaiban vagy a magyarországi protestáns egyháztörténet kiadványaiban olvashatunk ilyen adatokat. Még azt is tudjuk, hogy lelkészeink – vagy más, egyházunkat jól ismerő személyek – írtak kéziratos áttekintéseket a gyülekezetek népéletéről, egyes intézmények történetéről. Nem is egy önkéntes néprajzi gyűjtőpályázaton kiváló minősítést, elismerést kaptak ezek a munkák. Nem is egy lelkészünk önszorgalomból egy-egy kis néprajzi vagy gyülekezettörténeti gyűjteményt hozott létre. Ezek egy része megmaradt, és – noha nem könnyen – olykor még látogatható is. Templomaink építészet- és művészettörténeti bemutatása is régóta zajlik. Országos evangélikus gyűjteményeink az utóbbi évtizedben több olyan értekezletet is tartottak, amelyeken végre az evangélikus néprajzi kutatások fejlesztése, koordinálása került szóba.

Több hasonló kezdeményezés után úgy látszik, hogy a 2002. december 12-én megalakított evangélikus néprajzi munkacsoportnak a létrejötte a holtponton való átlendülést jelentette. Szóba került, hogy jelentessünk meg egy bemutató-bemutatkozó tanulmánykötetet a hazai evangélikus néprajz tárgyából. Természetes volt, hogy ezt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Folklore Tanszéke által kezdeményezett Vallási Néprajz című kiadványsorozatba illesszük be. Két évtizeddel ezelőtt indítottuk el e kiadványsorozatot; egy-egy kötet – lehetőség szerint – tematikusan összetartozó dolgozatokat tartalmaz. Már eddig is több „protestáns” kötetet jelentettünk meg, sőt evangélikus témájú cikkeket is közöltünk, ám mégiscsak a mostani kiadvány jelenti a hazai evangélikus néprajzi kutatás első önálló jelentkezését.

Kiadványunk úttörő jellegéből következik, hogy nem törekedtünk a teljességre. Nem nyújtunk tüzetes tudománytörténetet. Nem hozunk teljes szakbibliográfiát. (Mindkettőre gondoltunk, szükség is volna rájuk, ám most nem volt időnk e munkaigényes összegzéseket elvégezni.)

Köztudott, hogy a mindenkori magyarországi evangélikusság nem egyetlen etnikumot, nem egyetlen nyelvet képviselt. Egészen az első világháború végéig mind a hazai szlovák, mind a hazai német evangélikusok történeti néprajza a magyar vallási néprajz érdeklődési körébe tartozik. Sőt, noha igen megfogyatkozott számmal, ma is vannak német és – szerencsére sokkal többen – szlovák evangélikusaink. Őket a magyarországi nemzetiségi néprajz is eredményesen kutatja. Ám most e néphagyományokat nem tudtuk fontosságuknak megfelelő módon bemutatni.

Noha a magyar néprajztudomány mindig is erőteljesen történeti és művelődéstörténeti irányultságú volt, az utóbbi évtizedekben csak tovább nőtt az ilyen módszerű kutatások száma – most már a mentalitástörténet, kegyességtörténet pontosabban figyelembe vett módszereinek a felhasználásával is. Ilyen jellegű dolgozatokból is szívesen közöltünk volna többet. Mindezeket a hiányosságokat mi is érezzük, és reméljük, hogy lesz még módunk őket legalább részben pótolni. Múltunk nagyjai közül elsősorban néhány hagyományápoló lelkészt kívántunk bemutatni. A sor itt sem teljes, ám arcképcsarnokunk már a kötet megjelenése óta is gyarapodott.

Egyelőre e néhány tanulmánnyal szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy milyen volt a múltunk, és milyen lett a jelenünk. E kötet kutatómunkánk alapköve, amelyre most már bizton építhetünk.

Veres Emese-Gyöngyvér – Voigt Vilmos