A hét témája

Az emberi élet egyik döntő eseménye a házasságkötés, a párválasztás. Eleink is tudták, hogy Isten akarata a Jézus jelenlétével megáldott házasság, a tiszta családi élet és az engedelmes, jó gyermekek nevelése.

Kihez megy a lány feleségül? Kit vesz el a fiú? Evangélikus vidékeken szigorú szabály volt, hogy evangélikus házastársat kell választani; így mondták: „Mifélinket!” Ritkaság volt a vegyes házasság. Az evangélikus pár sok gyermeket nevelt föl, így alakultak ki a kiterjedt rokonsági kapcsolatok. Kemenesalján, a Rábaközben sok olyan ember él, akik „jó rokonságot tartanak”.

Így szól a régi verses tanács a házasságkötés előtt állóknak: „Jól gondold meg, Rózsám, elejét, utólját, / Kivel kötöd össze életed fonalát! / Mert nem tollaspárna, hogy megfordíthatod, / Nem is kölcsönkenyér, hogy visszaadhatod!” Gyermekkori emlékem szerint az esküvőre menő násznép a kocsikról, a szekerekről finom kulcsoskalács-darabokat, „kalinkót” dobált az utcabelieknek – főként a „tátogató” gyerekeknek –, hogy minél többen részesüljenek a lakodalmasok öröméből és jókedvéből.

Pár órával az esküvő előtt a vőfély (az esküvői szertartásmester) elmegy a menyasszonyos házhoz, és ezt mondja: „Dicsértessék az Úr Jézus szent neve, / Áldásával legyen ez a hajlék tele. / Melyet bőven ad rá jóságos szent keze, / Ezt kívánja szívünk mindenik érzete. / Vőlegény urunknak vagyok én küldötte, / Aki megbízását lelkemre kötötte. / Általam mátkáját kéreti fölötte, / Legyen követének sikeres a jötte. / Amint megbeszélték a múlt héten, / Hogy az esküvő lesz ezen a héten. / Ezért arra kérem a menyasszonyt szépen, / Hogy majd idejében legyen rendben, készen. / Amint illik keresztyén leányhoz, / Mehessenek a templomba esküdni oltárhoz, / Isten legyen velünk, szívemből kívánom!” (Zárójelben említem meg, hogy minderre csak akkor kerülhetett sor, ha előzőleg a szülők már megírták a „móringlevelet”. Ez egy szerződéskötéses biztosíték volt arra az esetre, ha a házastárs meghalna, mielőtt a párnak gyermeke születne. Sajnos sok fiatal szerelmes házassága hiúsult meg azért, mert a fukar szülő nem ígért elegendő marhát vagy földet a fiataloknak.)

De kísérjük tovább a vőlegényes háztól elinduló násznépet! A menyasszonyos háznál a vőfély ezt mondja: „Tisztelt gyülekezet! Isten szent nevében / Induljunk el innen csendes békességben. / Vőlegény uramnak keressük fel párját, / az ő drága kincsét, kedves menyasszonyát. / Szerezzünk ma neki kedvet, boldogságot, / Hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot. / Először az Isten hajlékába visszük, / Hol szent áldás után boldog lészen, hisszük. / Induljunk el tehát Isten szent nevében, / Jöjjenek utánunk, mindnyájukat kérem.”

Álljon itt egy részlet a menyasszonynak az édesanyjától való búcsúzásából: „Fehér galamb száll e házra, / Édesanyám, Isten áldja. / Köszönöm a szívességét, / Eddig való szeretetét (…) Úgyis tudom, fáj a szíved, / De azért csak Isten veled!” Az édesapától pedig így búcsúzott a lány: „Kedves édesapám, szóm hozzád fordítom, / Búcsúzó beszédem zokogva elmondom. / Köszönettel vettem atyai gondodat, / Hogy neveltél engem, édes leányodat. / Az egeknek Ura a te örökségedet / Hosszabbítsa értem te szép vénségedet. / Az élők sorába tartsa meg éltedet, / Frissítse mindenkor az egészségedet, / S amelyet nem érdemlek: a gondviselésedet. / Áldjon meg Isten, szívemből kívánom, / Ezzel befejezem tőled búcsúzásom.”

Még előbb azonban egy érdekes eseményre kerül sor a vőlegényes háznál, amelyet a templomba menet ejtenek útba. Amikor a menyasszony a vőlegényes házhoz ér, hirtelen söprűt dobnak elé. Ha fölkapja, és beviszi: szorgalmas, tiszta asszony, ha pedig otthagyja, átlépi: lusta, piszkos asszony válik belőle… Az sem mindegy, hogy a templomba menet a vőlegény vagy a menyasszony lépi át először a templom küszöbét – az lesz az úr a háznál. Meg kell figyelni azt is, hogy az oltáron hogyan égnek a gyertyák; ha netán lobogva ég a gyertya, sokat veszekszik majd az ifjú pár. De még az időjárás sem mellékes! Ha az esküvő napján kevés eső esik, akkor meggazdagodik az új pár, ha viszont sok az eső, akkor sokat fog sírni az új asszony. Néhol meghagyták azt is, hogy a menyasszony tegyen pénzt a cipője sarkába, hogy takarékos, beosztó legyen. Vagy talán azért is, hogy mindig legyen pénz a háznál?

Asztalhoz ülvén meglepetés érte a fiatal párt: kettejük elé csak egy tányért és egy kanalat tettek. Bizonyára arra volt kíváncsi a násznép, hogy összhangban, egymásra tekintettel, egymáshoz alkalmazkodva tudnak-e majd élni, s türelemmel fogyasztják-e el a finom lakodalmi tyúkhúslevest. Noé apánkra emlékezve régi verset mondanak akkor is, amikor először koccintanak a vacsora alatt. Újabb szokást láttam: az esküvői vacsora alatt megérkezik a postás a köszöntőkkel, és egy kisebb csomaggal. A csomagban többszörös csomagolásban egy kis játék baba van, utalásként arra, hogy jöhet majd a gyermekáldás. A lakodalmi vacsoránál az is szokás volt, hogy a szakácsnő bekötött kézfejjel, nagy merőkanalat fogva éjfél után bement a vendégek közé, és valami alkalmi mondókát mondva „kásapénzt” gyűjtött a konyhai személyzetnek.

Íme néhány régi-régi lakodalmas szokás. Isten éltessen minden új párt! Éljenek hitben, szeretetben nagyon sokáig!