Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 37 - Szükség van-e az egyház szociális (szeretet-)szolgálatára?

Keresztény szemmel

Szükség van-e az egyház szociális (szeretet-)szolgálatára?

Napjainkban heves viták pergőtüzébe került az egyházi szociális (szeretet-) szolgálat. Számomra alig értelmezhető ez a különös helyzet.

Az egyház e sajátos – legtöbbször igen nehéz – munkát évszázadok óta végzi a betegek, a rászorultak, az idősek és a sérült gyermekek között. Aki járt ilyen otthonokban, és látott kiszolgáltatott, mozdulni alig tudó időseket vagy a tekintetükkel simogatni kész, de sem beszélni, sem járni nem tudó „gyermek-felnőtteket”, annak olyan emléke marad egy-egy látogatásról, amely egy életre szólóan eltántorítja attól a gondolattól, hogy sorsukkal kapcsolatban merkantilista módon az anyagiakról vitatkozzék.

Kettős félreértést közölnek újságok és televízióműsorok. A híradások azt sugallják, mintha rohamosan növekedne a „túldotált” egyházi intézmények száma, s ez a tény az egyébként is nehéz helyzetben levő költségvetést külön összegekkel terhelné meg.

Evangélikus egyházunkban mindöszsze egy intézmény, a szombathelyi bővült egy korábbi önkormányzati otthonnal. (A katolikus egyháznál nem volt növekedés; a református egyháznál két átvett otthon nyitotta meg kapuit.) Több, egyházivá válni akaró intézményről nem tudunk. Ha pedig ez a „veszély” fennállna, akkor az önkormányzati öregotthonoknak juttatott összeget kellene megvizsgálni abból a szempontból, hogy nem szorulnak-e többlettámogatásra, és nem az egyházi intézmények zsebét kellene nagynak találni. Ha tehát Göncz Kinga miniszter asszony fél a tendencia növekedésétől, akkor félretájékoztatás „áldozata”, amit őszintén sajnálunk.

A másik, legtöbbet hangoztatott és sokakat megtévesztő állítás az, hogy az egyházi intézmények nagyobb állami támogatást kapnak, mint az önkormányzatok által működtetett szociális otthonok.

Ez a vélekedés csak akkor volna igaz, ha az egyházi intézmények is kapnának bármiféle juttatást attól az önkormányzattól, amelynek a területén az adott otthon működik. Ez azonban nem így van; valójában az önkormányzatok helyett közvetlenül az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium adja a fenntartáshoz szükséges, létszámfüggő támogatást. Ez a mindenkori önkormányzati dotáció országos átlagának megfelelő összeg.

Hol van itt a többlettámogatás? Nagy ritkán előfordulhat, hogy egy-egy településen az önkormányzat az országos átlagnál kisebb összeggel támogatja saját intézményét, másutt a fordítottja lehet igaz.

Rosszízű, az egyházat nehéz helyzetbe hozó hangulatkeltés a téves információkra épülő számvetés. Intézményeink így is híveink támogatására, nagyobb horderejű renoválások esetén pedig egyéb – nem állami – források felkutatására kényszerülnek.

Azért is feltűnő és érthetetlen ez a fajta megközelítése e nehéz munkaterületnek, mert ezt az egyházi tevékenységet minden történelmi korszakban elismerték és nagyra értékelték az úgymond kívülállók is.

Még egy kérdéskört kell említenünk e szűkre szabott írás keretein belül. Ez pedig az idősek úgynevezett differenciált normatív, egy személyre jutó támogatása. Ez alapján egészségi állapotuktól függően kategorizálnák idős testvéreinket, akik egyik napról a másikra megbetegedhetnek, tehát állapotukban lényeges változás következhet be.

Nem kevésbé elfogadhatatlan az az elképzelés sem, amely szerint két évig egyetlen intézmény sem bővíthető egyetlen ággyal sem – ez az úgynevezett „kapacitásbefagyasztás”. Ez a tervezet egyházhoz tartozó híveink személyi szabadságának a korlátozását jelentené. Miután az egyház az állam válláról vesz le terhet szociális tevékenységével, társadalmi szempontból érdektelen, hogy hol gondozzák az illetőt. Az idős testvér számára viszont megnyugtató, ha olyan légkörben töltheti öregkora napjait, amilyen lelki-szellemi közegben egész életét leélte.

A történelmi egyházak képviselői eljuttatták a miniszter asszonyhoz állásfoglalásukat, csokorba gyűjtve szakmai és jogi érveiket. Őszintén reméljük, hogy a kormányhoz és az idős emberek sorsának rendezéséhez egyaránt méltatlan vita olyan törvény elfogadásához vezet, amely minden érdekelt fél megelégedésére szolgál, legfőképp pedig idős testvéreink még jobb ellátását biztosítja.

D. Szebik Imre