Egyházunk egy-két hete

Senki sem lehet próféta a maga hazájában. A bibliai mondás annyiban igaz Vajta Vilmosra (1918–1998) is, hogy az evangélikus teológus tudományos tevékenységét határainkon kívül jobban ismerik, mint hazánkban. A Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége (KÉMELM) most viszont „belföldön”, a piliscsabai Béthel Missziói Otthonban rendezte meg a Vajta Vilmos személyét felidéző és munkásságát értékelő idei konferenciáját, az általa is bírált diakóniai teológiát állítva a szeptember 1-je és 3-a között rendezett tanácskozás fókuszába.

A diakóniai teológia közelmúltja és a jövő teológiája a magyar evangélikusságban témacím időutazásra invitálta a hazai KÉMELM-konferencia résztvevőit. „Összegzésre, a múlt átgondolása végett gyűltünk most egybe” – fogalmazott megnyitóbeszédében a megalakulásának ötvenedik évfordulóját 2007-ben ünneplő szervezet elnöke, a Londonban élő Pátkai Róbert.

Nem csak a közelgő jubileum szolgáltatott apropót ahhoz, hogy a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének tagjai visszatekintsenek fél évszázados szolgálatukra, és illő módon emlékezzenek meg első elnökükről. A program összeállításakor még esély volt arra, hogy a Luther Kiadó gondozásában a tanácskozásra időzítve lát napvilágot (e sorok írójának fordításában) Vajta Vilmos 1987-ben az akkori NSZK-ban megjelent, A diakóniai teológia a magyar társadalmi rendszerben című kötete. Bár a könyvbemutató egy-két hónapot még várat magára, a fórumbeszélgetések során kitűnt, hogy a konferencia résztvevőinek többsége – a magyarországi „vendégekkel” egyetemben – jó ismerője a műnek és szerzője munkásságának. A Svájcban élő Pósfay György Vajta Vilmos nemzetközi jelentőségét méltatta előadásában, Pátkai Róbert pedig a teológus magyar nyelvű szolgálatát értékelte referátumában.

A reggeli és esti áhítatok mellett számos tartalmas előadás hangzott el a három nap során. A teljesség igénye nélkül említjük Gémes Istvánnak a diakóniai teológiáról (DT) és annak Vajta Vilmos által összegezett bírálatáról szóló referátumát, valamint a diakóniai teológia első nyilvános hazai kritikáját boncolgató értekezést, melyet Ittzés Gábor tartott.

A DT-ról szóló fejtegetések között két „különlegesség” is akadt: dr. Szabó István református püspök az evangélikus diakóniai teológiával rokon református szolgálat teológiájáról adott igényes áttekintést, dr. Csepregi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense pedig Walter Wink észak-amerikai teológus, valamint Bibó István politikafilozófus tanúságtételének tükrében vizsgálta a DT kritikáját.

A közelmúlttal való őszinte szembenézést segítette az ifj. dr. Fabiny Tibor által vezetett fórumbeszélgetés is, amely az Egyházunk elmúlt két évtizede – külföldről és hazulról nézve címet kapta. Ugyancsak ezt szolgálta a moderátor által tartott beszámoló az Ordass Lajos Baráti Körnek, a Luther Szövetségnek, valamint az Evangélikus Belmissziói Egyesületnek a lutheri teológia érvényesítéséért folytatott másfél évtizedes küzdelméről. Nem tett mást Böröcz Enikő sem, aki Ordass Lajos püspök szolgálatára irányította a jelenlévők figyelmét.

Az istentisztelettel záruló konferencia végeztével Pátkai Róbert így összegzett: „Eredménynek tartom az előadások igen magas szintjét, a nyitottságot, az őszinte, kritikát sem nélkülöző hozzászólásokat. Summázatként idézném Csepregi András referátumának zárógondolatait, amelyek a mi teológiai következtetéseink vonalában foglalják össze a hazai, remélhetőleg mindinkább általánossá váló véleményt: »Bár konferenciánk témája a diakóniai teológia kritikája, nyilvánvaló, hogy előadásom a múltról szólva a jelenünkről is, rólunk is és hozzánk is szól. A diakóniai teológia a múlt, de azok a félelmek és torz ambíciók, az erőszak tisztelete, a kegyesség köntösébe bújtatott korántsem ártatlan tévedések és veretes teológiai tételekkel védelmezett hazugságok, amelyek megterhelték a diakóniai teológiát és korszakát, változatlanul bennünk és köztünk élnek. A Krisztus iránti és a kontextus iránti hűség együttes kihívása, amelyre a diakóniai teológia mindig rossz választ adott, számunkra is nehéz kihívás, amelyre nincs könnyű válaszunk. Bár formálisan szabad országban élünk, olyan sok korlátot internalizáltunk és hoztunk magunkkal, hogy ezek között egzisztenciálisan ma sem sokkal könnyebb az egyszerű, világos beszéd, mint korábban volt.«”

Gazdag Zsuzsanna