Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Senki sem lehet próféta a maga hazájában. A bibliai mondás annyiban igaz Vajta Vilmosra (1918–1998) is, hogy az evangélikus teológus tudományos tevékenységét határainkon kívül jobban ismerik, mint hazánkban. A Külföldön Élõ Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége (KÉMELM) most viszont „belföldön”, a piliscsabai Béthel Missziói Otthonban rendezte meg a Vajta Vilmos személyét felidézõ és munkásságát értékelõ idei konferenciáját, az általa is bírált diakóniai teológiát állítva a szeptember 1-je és 3-a között rendezett tanácskozás fókuszába.

A diakóniai teológia közelmúltja és a jövõ teológiája a magyar evangélikusságban témacím idõutazásra invitálta a hazai KÉMELM-konferencia résztvevõit. „Összegzésre, a múlt átgondolása végett gyûltünk most egybe” – fogalmazott megnyitóbeszédében a megalakulásának ötvenedik évfordulóját 2007-ben ünneplõ szervezet elnöke, a Londonban élõ Pátkai Róbert.

Nem csak a közelgõ jubileum szolgáltatott apropót ahhoz, hogy a Külföldön Élõ Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének tagjai visszatekintsenek fél évszázados szolgálatukra, és illõ módon emlékezzenek meg elsõ elnökükrõl. A program összeállításakor még esély volt arra, hogy a Luther Kiadó gondozásában a tanácskozásra idõzítve lát napvilágot (e sorok írójának fordításában) Vajta Vilmos 1987-ben az akkori NSZK-ban megjelent, A diakóniai teológia a magyar társadalmi rendszerben címû kötete. Bár a könyvbemutató egy-két hónapot még várat magára, a fórumbeszélgetések során kitûnt, hogy a konferencia résztvevõinek többsége – a magyarországi „vendégekkel” egyetemben – jó ismerõje a mûnek és szerzõje munkásságának. A Svájcban élõ Pósfay György Vajta Vilmos nemzetközi jelentõségét méltatta elõadásában, Pátkai Róbert pedig a teológus magyar nyelvû szolgálatát értékelte referátumában.

A reggeli és esti áhítatok mellett számos tartalmas elõadás hangzott el a három nap során. A teljesség igénye nélkül említjük Gémes Istvánnak a diakóniai teológiáról (DT) és annak Vajta Vilmos által összegezett bírálatáról szóló referátumát, valamint a diakóniai teológia elsõ nyilvános hazai kritikáját boncolgató értekezést, melyet Ittzés Gábor tartott.

A DT-ról szóló fejtegetések között két „különlegesség” is akadt: dr. Szabó István református püspök az evangélikus diakóniai teológiával rokon református szolgálat teológiájáról adott igényes áttekintést, dr. Csepregi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense pedig Walter Wink észak-amerikai teológus, valamint Bibó István politikafilozófus tanúságtételének tükrében vizsgálta a DT kritikáját.

A közelmúlttal való õszinte szembenézést segítette az ifj. dr. Fabiny Tibor által vezetett fórumbeszélgetés is, amely az Egyházunk elmúlt két évtizede – külföldrõl és hazulról nézve címet kapta. Ugyancsak ezt szolgálta a moderátor által tartott beszámoló az Ordass Lajos Baráti Körnek, a Luther Szövetségnek, valamint az Evangélikus Belmissziói Egyesületnek a lutheri teológia érvényesítéséért folytatott másfél évtizedes küzdelmérõl. Nem tett mást Böröcz Enikõ sem, aki Ordass Lajos püspök szolgálatára irányította a jelenlévõk figyelmét.

Az istentisztelettel záruló konferencia végeztével Pátkai Róbert így összegzett: „Eredménynek tartom az elõadások igen magas szintjét, a nyitottságot, az õszinte, kritikát sem nélkülözõ hozzászólásokat. Summázatként idézném Csepregi András referátumának zárógondolatait, amelyek a mi teológiai következtetéseink vonalában foglalják össze a hazai, remélhetõleg mindinkább általánossá váló véleményt: »Bár konferenciánk témája a diakóniai teológia kritikája, nyilvánvaló, hogy elõadásom a múltról szólva a jelenünkrõl is, rólunk is és hozzánk is szól. A diakóniai teológia a múlt, de azok a félelmek és torz ambíciók, az erõszak tisztelete, a kegyesség köntösébe bújtatott korántsem ártatlan tévedések és veretes teológiai tételekkel védelmezett hazugságok, amelyek megterhelték a diakóniai teológiát és korszakát, változatlanul bennünk és köztünk élnek. A Krisztus iránti és a kontextus iránti hûség együttes kihívása, amelyre a diakóniai teológia mindig rossz választ adott, számunkra is nehéz kihívás, amelyre nincs könnyû válaszunk. Bár formálisan szabad országban élünk, olyan sok korlátot internalizáltunk és hoztunk magunkkal, hogy ezek között egzisztenciálisan ma sem sokkal könnyebb az egyszerû, világos beszéd, mint korábban volt.«”

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::