Evangélikusok

Haubner Máté szuperintendens 1794. szeptember 19-én született Veszprémben, egy iparoscsalád harmadik gyermekeként. A kilencgyermekes családnak nagy megterhelést és áldozatvállalást jelentett a jó eszű, csendes és szorgalmas fiú taníttatása: először Veszprémben, majd Győrött és Sopronban tanult. A gimnázium és a teológiai tanulmányok elvégzése után a fiatal lelkészjelölt Jénába ment, hogy gyarapítsa tudását és műveltségét.

Hazatérése után több évig nevelőként működött. Fél évig pozsonyi tanár volt. 1821-ben lett a szalonaki egyházközség lelkésze. A tekintélyes és nagy lélekszámú szalonaki gyülekezet gyorsan megszerette, és ő is a szívébe zárta a rábízottakat. Rudolf fiuk születésekor az egész presbitériumot felkérte, hogy legyenek gyermeke keresztszülei… Haubner példás lelkészi szolgálatának híre messzire eljutott. 1829-ben megválasztották győri lelkésszé. Számos értekezés, tanulmány, cikk került ki a tolla alól.

A Dunántúli Egyházkerület 1846-ban szuperintendenssé (püspökké) választotta. Egyházunkért és hazánkért érzett felelőssége egyre előbbre vitte a szolgálatvállalás útján: jól látta a felgyülemlett politikai, társadalmi problémákat, de a fejlődés útját is. Amikor bekövetkeztek azok az események, amelyek hazánk függetlenségének kivívását, a jobbágyság felszabadítását, a vallási egyenlőség törvénybe iktatását, a közteherviselés bevezetését eredményezték, a magas egyházi tisztséget betöltő Haubner a nemzet ügye melletti állásfoglalás nagyszerű példáját mutatta föl. Ekkor lett igazán „gyakorlattá” szolgálatának hitbeli, elvi alapvetése.

Munkásságának talán legfontosabb mozzanata annak a körlevélnek a megírása volt, amelyet 1848-ban advent első vasárnapjára, december 3-ára küldött el a gyülekezeteknek. Ebben egyértelműen a szabadságharc ügye mellé állt, és buzdította a lelkészeket, tanítókat, híveket az igazságos harcban keresztény lelkiismerettel való részvételre. Következzen néhány részlet a körlevélből: „…Üdvözítő Urunk kötelességünkké tette, hogy akár hitfeleink közt, mint Anyaszentegyházunk hív lelkészei, akár honfitársaink közt, mint Honunk jó polgárai, az igazság szent ügyét az incselkedő ellenség maszlagja ellen éber őrködésünk által oltalmazni segítsük…” „Népünk, részint kedves Hazánkat érzékenyen fenyegetett viharok által fölriasztva, részint erélyes kormányunk egymást érő fölhívásai által ébresztgetve, nem aludt, sőt nemzetünk dühösen megtámadt legfőbb értékeinek megőrzése körül vetélkedve példásan őrködött. Nekünk tehát alig marad több tennivalónk, mint teljes kormányunkat célszerű intézkedéseiben támogatnunk, s híveink lelkesültségének kellő irányt adnunk…” „Részemről, főpásztori tisztemnél fogva, különösen kötelezettnek érzem magamat Titeket (…) jelen pásztori levelemmel egytől-egyig fölszólítani, hogy (…) híveinket Honunk minél lelkesebb polgáraivá s nemzeti igazságos ügyünk minél hatalmasabb védőivé tegyük…”

A felülkerekedő reakciós Habsburg-rendszer ezért a körleveléért hatévi várfogságra ítélte, azonban a kufsteini várbörtön cellái sem tudták megtörni evangéliumi hitét és hazafias magatartását. Egyházi közbenjárásra két év után ugyan kiszabadult, de Győrből kitiltották, és Sopronba internálták, ahonnan még kisebb lányának, Izabellának a betegágyához, majd a koporsójához sem engedték el Győrbe. Csak a megtorlás enyhülése után engedélyezte az uralkodó, hogy elfoglalhassa az őt már két évvel korábban lelkészévé megválasztó nagygeresdi gyülekezet parókiáját.

1861-ben ismét betölthette győri lelkészi állását, és főpásztori tisztébe is visszakerülhetett. Egyházunk és a hazafias közvélemény a szabadságharc áldozatát és a bátor helytállás emberét köszöntötte benne. A korábban átélt viszontagságok miatt azonban megrendült az egészsége; 1865-től – püspöki tisztéről lemondva – Sopronban élt, egészen 1880. szeptember 12-én bekövetkezett haláláig. Utódja, Karsay Sándor püspök búcsúztatta a soproni templomból.

Nagygeresden már 1881 tavaszán emléktáblát helyeztek el tiszteletére a parókia külső falán. A veszprémi torony oldalán szintén tábla emlékeztet a nagy püspökre. Életpéldája felelős, tevékeny hazafiságra serkent, és figyelmeztet, emlékeztet, tanít mindannyiunkat.

B. B.