Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 38 - McFilm

e-világ

McFilm

Mi történik egy emberrel, aki egy egész hónapon keresztül kizárólag gyorsétteremben táplálkozik? Egy fiatal amerikai dokumentumfilmes saját magát vetette alá a „kalóriadús” kísérletnek. A harminchárom éves New York-i Morgan Spurlock alapvetően egyszerű ötletével ámulatba ejtette a filmszakmát.

A fiatalember korábban az egyik nagy híradástechnikai cég szóvivőjeként, strandröplabda-kommentátorként és elismert színdarabíróként kereste a kenyerét, mígnem egyik nap szülei házában pihenve figyelmes lett egy érdekes hírre. Két tinédzser beperelte az egyik ismert gyorsétterem-hálózatot, mivel termékeik fogyasztása révén túlsúlyosak lettek. „Éppen telezabáltam magam a hálaadás napi pulykával, és megmozdulni sem bírtam, ezért is volt rám különösen nagy hatással a hír” – emlékezett vissza Spurlock a Guardian című brit napilapnak adott interjújában.

A fiatalember ezután meglepő kísérletbe fogott. Egy álló hónapon keresztül kizárólag a gyorsétterem-hálózat egyik üzletében étkezett. Reggelire, ebédre és vacsorára is az étlapon található „finomságokat” vásárolta. Ezenkívül két szabályt írt elő magának: legalább egyszer ki kellett próbálnia az étlapon található összes terméket, illetve ha az alkalmazott felajánlotta a nagyobb menüt, akkor el kellett fogadnia. A kísérlet kezdetén és végén pedig alapos orvosi vizsgálatnak vetette alá magát. Az eredmény drámai volt.

„Miután kicsit gondolkodtam az ötleten, felhívtam egy barátomat, Scott Ambrozyt, aki az operatőri munkákat végezte” – mondta Spurlock. „Scott először nevetett, és azt mondta, hogy ez egy nagyon rossz ötlet.” A végeredmény azonban egy kilencvennyolc perces dokumentumfilm lett, amely bemutatja, hogyan vált az egészséges és életerős, kielégítő szexuális életet élő Spurlock egyetlen hónap leforgása alatt egészségi problémákkal, depresszióval és majdnem teljes impotenciával küzdő emberi ronccsá.

Az orvosok diagnózisa szerint a fiatalember az első hét után közel ötkilós súlynövekedéssel büszkélkedhetett, s ez a szám több mint tizenegy kilóra gyarapodott a hónap végére. Koleszterinszintje egyharmadával emelkedett meg. Az egyik orvos a kísérlet harmadik hetében arra kérte Spurlockot, hogy fejezze be az önsanyargatást, ugyanis a gyorséttermi ételek folyamatos bevitele miatt súlyos májkárosodás alakult ki nála. Spurlock saját bevallása szerint tizennégy hónap alatt rázódott vissza a korábbi formájába.

A Super Size Me című dokumentumfilmben Spurlockon kívül megszólalnak az élelmiszeripar szóvivői, ügyvédek, ténylegesen túlsúlyos amerikaiak, illetve a rendező barátnője, aki vegetáriánus szakácsként dolgozik. A hölgy szomorúan konstatálja, hogy szerelme a folyamatos „gyorsétkezés” eredményeképpen nem úgy teljesít az ágyban sem, mint korábban.

Spurlock alkotását dicsérő kritikával fogadta a szakma, s már a tényfeltáró alkotásaiért Arany Pálmával, illetve Oscar-díjjal jutalmazott Michael Moore utódaként emlegetik. A Super Size Me-t a tavalyi Sundance fesztiválon mutatták be, ahol learatta a legjobb rendezőnek járó díjat. Terjesztési jogait Spurlock állítólag kétmillió dollárért bocsátotta áruba, s a dokumentumfilm jó ideig a tizedik helyen állt az amerikai nézettségi listákon.

A szóban forgó étteremlánc sárba tiprása kapcsán mindenki arra számított, hogy a fiatalember a bíróságon végzi, ám csupán egy gyengécske közleményre futotta a hamburgeresektől, amelyben kijelentik, hogy Spurlock filmje „nem tesz hozzá semmi fontosat a helyes táplálkozásról és a kiegyensúlyozott életstílusról zajló társadalmi párbeszédhez. Vásárlóink okosak. Tudják, mi a legjobb nekik s a családjuknak” – áll a nyilatkozatban. Ez a film egy emberről szól, aki felelőtlen módon napi ötezer kalóriát fogyaszt el, amely kétszerese a felnőtt férfiak napi szükségletének, s emellett szándékosan csökkenti fizikai tevékenységét is.

Spurlock elmondása szerint a filmet nem azért készítette, hogy nyílt támadást intézzen az étteremlánc ellen, csupán az amerikaiak táplálkozási szokásaira szerette volna felhívni a figyelmet. Ennek ellenére a cég – bár cáfolta, hogy az intézkedés a Super Size Me hatására történt volna – megszüntette éttermeiben az extra méretű menük forgalmazását, s különféle, az egészséges táplálkozással és életmóddal kapcsolatos programokat vezetett be.

Benkovics Sándor