Élő víz

Megyek az utcán. Velem szemben három tinédzser jön, összekarolva, hangosan nevetgélve. Elfoglalják a járda teljes szélességét. Mintha nem is látnának, jönnek, nekem kell lelépnem az úttestre. Később befordulok a mi utcánkba, ahol egy gépkocsi annyira felállt a járdára, hogy a motorház és az épület fala között annyi hely sincs, hogy egy gyalogos elférjen. Ki kell kerülni az autót. Mikor a gépkocsi vezetője leparkolt, talán nem is gondolt arra, hogy gyalogosok is vannak a világon.

A 6-os villamosra a végállomáson felszáll egy harminc év körüli férfi. Leül, és felteszi a lábát a szemközti ülésre, majd előveszi a mobilját, és mintha más nem is lenne a villamoson, tíz percig üvöltve ad utasításokat valakinek. Beszéd közben vessző helyett is szitkozódó szavakkal él Isten nevét is káromkodásra használva.

Az egyik utcában egy régi nyomdaépületet bontanak. Pár munkás megszomjazik, átmegy a szomszédos élelmiszerboltba, öt perc múlva kijönnek, kezükben sörösflakon. Kinyitják, megisszák a sört, a flakonokat ledobálják a járdára, és mennek vissza dolgozni.

Látszólag hétköznapi apróságok ezek, egyiken-másikon nem is kellene boszszankodni. De ha jól belegondolunk, akkor egyértelművé válik, hogy ezek az „apróságok” olyan emberi mentalitást mutatnak, amely meghatározza az ilyen személyeknek a másik emberhez, a tisztességes viselkedéshez való hozzáállását. Úgy cselekszenek, mintha csak ők volnának ezen a világon, a másik emberre rá sem hederítenek; úgy tesznek, ahogyan nekik tetszik. Magyarán nincs erkölcsi érzékük. Nem gondolnak arra, hogy mi a helyes és mi a helytelen magatartás. A mai világban sajnos egyre több ember viselkedik így. Az apró etikátlanságból előbb-utóbb nagyobb erkölcsi botlások, bűnök is keletkezhetnek, mely árthat a másik embernek, a közösségnek.

Természetesen nem mindenki ilyen. A megfelelő erkölcsi hozzáállással bíró embernek kellene erőteljesebben példát mutatnia, elítélnie a helytelen magatartást és rámutatnia a helyes útra. Az egyház szervezete arra való, hogy a hit erősítésén keresztül a jó erkölcsre is tanítson. Gyerekkoromban az iskolai hitoktatást nem egyszerűen hittannak, hanem hit- és erkölcstannak nevezték.

De e téren van feladata a világi vezetésnek is, amelynek már az iskolai szervezeten keresztül is jóval erősebben az etikus magatartásra kellene nevelnie a fiatalokat, hogy később felnőttként ne úgy éljenek bele a világba, mint aki senkivel és semmivel nem törődik, azt csinál, amit akar, hanem figyeljenek a másik emberre is, éljenek úgy a közösségben, hogy az mindenkinek a hasznára váljon. Ha ezt nem tudjuk elérni, akkor egyszer csak ezekből az „apró” etikátlanságokból az egész emberi világot érintő katasztrófahelyzet alakulhat ki, hiszen a folyamat akár odáig fajulhat, hogy az ember nem törődik azzal, hogy a másik él-e, hal-e.

Befejezésül álljon itt egy rövid idézet az 1966-ban elhunyt id. Szuchovszky Gyula lelkész és vallástanár önéletrajzi írásából: „Pedagógiai és vallástanári célul azt tűztem ki, hogy elsősorban embert neveljek. Embert, aki megbecsüli embertársát, és aki rosszat nem akar senkinek. Akinek van emberi méltósága felfelé, és emberi szeretete lefelé. Tudja, hogy egyformán születtünk, és egyformán is halunk meg.”

Dr. Juhász Géza