Élõ víz

Hozzászólás a cikkhez

Megyek az utcán. Velem szemben három tinédzser jön, összekarolva, hangosan nevetgélve. Elfoglalják a járda teljes szélességét. Mintha nem is látnának, jönnek, nekem kell lelépnem az úttestre. Késõbb befordulok a mi utcánkba, ahol egy gépkocsi annyira felállt a járdára, hogy a motorház és az épület fala között annyi hely sincs, hogy egy gyalogos elférjen. Ki kell kerülni az autót. Mikor a gépkocsi vezetõje leparkolt, talán nem is gondolt arra, hogy gyalogosok is vannak a világon.

A 6-os villamosra a végállomáson felszáll egy harminc év körüli férfi. Leül, és felteszi a lábát a szemközti ülésre, majd elõveszi a mobilját, és mintha más nem is lenne a villamoson, tíz percig üvöltve ad utasításokat valakinek. Beszéd közben vesszõ helyett is szitkozódó szavakkal él Isten nevét is káromkodásra használva.

Az egyik utcában egy régi nyomdaépületet bontanak. Pár munkás megszomjazik, átmegy a szomszédos élelmiszerboltba, öt perc múlva kijönnek, kezükben sörösflakon. Kinyitják, megisszák a sört, a flakonokat ledobálják a járdára, és mennek vissza dolgozni.

Látszólag hétköznapi apróságok ezek, egyiken-másikon nem is kellene boszszankodni. De ha jól belegondolunk, akkor egyértelmûvé válik, hogy ezek az „apróságok” olyan emberi mentalitást mutatnak, amely meghatározza az ilyen személyeknek a másik emberhez, a tisztességes viselkedéshez való hozzáállását. Úgy cselekszenek, mintha csak õk volnának ezen a világon, a másik emberre rá sem hederítenek; úgy tesznek, ahogyan nekik tetszik. Magyarán nincs erkölcsi érzékük. Nem gondolnak arra, hogy mi a helyes és mi a helytelen magatartás. A mai világban sajnos egyre több ember viselkedik így. Az apró etikátlanságból elõbb-utóbb nagyobb erkölcsi botlások, bûnök is keletkezhetnek, mely árthat a másik embernek, a közösségnek.

Természetesen nem mindenki ilyen. A megfelelõ erkölcsi hozzáállással bíró embernek kellene erõteljesebben példát mutatnia, elítélnie a helytelen magatartást és rámutatnia a helyes útra. Az egyház szervezete arra való, hogy a hit erõsítésén keresztül a jó erkölcsre is tanítson. Gyerekkoromban az iskolai hitoktatást nem egyszerûen hittannak, hanem hit- és erkölcstannak nevezték.

De e téren van feladata a világi vezetésnek is, amelynek már az iskolai szervezeten keresztül is jóval erõsebben az etikus magatartásra kellene nevelnie a fiatalokat, hogy késõbb felnõttként ne úgy éljenek bele a világba, mint aki senkivel és semmivel nem törõdik, azt csinál, amit akar, hanem figyeljenek a másik emberre is, éljenek úgy a közösségben, hogy az mindenkinek a hasznára váljon. Ha ezt nem tudjuk elérni, akkor egyszer csak ezekbõl az „apró” etikátlanságokból az egész emberi világot érintõ katasztrófahelyzet alakulhat ki, hiszen a folyamat akár odáig fajulhat, hogy az ember nem törõdik azzal, hogy a másik él-e, hal-e.

Befejezésül álljon itt egy rövid idézet az 1966-ban elhunyt id. Szuchovszky Gyula lelkész és vallástanár önéletrajzi írásából: „Pedagógiai és vallástanári célul azt tûztem ki, hogy elsõsorban embert neveljek. Embert, aki megbecsüli embertársát, és aki rosszat nem akar senkinek. Akinek van emberi méltósága felfelé, és emberi szeretete lefelé. Tudja, hogy egyformán születtünk, és egyformán is halunk meg.”

Dr. Juhász Géza

::Nyomtatható változat::