Kultúrkörök

Visszafogott eleganciájú, nemes tartású, fiatal hölgy néz ránk okos tekintettel kisebb-nagyobb plakátokról. Ő Habsburg Mária, Magyarország királynéja. Ötszáz évvel ezelőtt született, néhány hónapos korában jegyezték el – még megszületése előtt – II. Lajossal, akivel aztán szerelemben élt, s akinek a mohácsi csatavesztéskor, igen fiatalon özvegye lett. Az egész Európában Magyarországi Máriaként ismert királyné hűséges alakját, kivételes asszonyi sorsát idézi meg kiállításán a Budapesti Történeti Múzeum (BTM).

A kiállítás megálmodóját és rendezőjét, Réthelyi Orsolyát először arról kérdeztem, hogyan is csöppent a múzeumba.

– A CEU (Közép-európai Egyetem) Középkori Tanszékén fogok doktorálni, s készülő disszertációm témája Habsburg Mária udvara. A BTM-be erre a kiállításra szerződtettek.

– Honnan jött az ötlet, hogy ilyen formában emlékezzenek meg a királynéról?

– Több mint két évvel ezelőtt gondoltunk arra, hogy az évfordulón konferenciát kellene rendezni Máriáról; később felmerült a kiállítás lehetősége is. Mivel a minisztérium támogatta az elképzelést, elkezdhettem a koncepció kidolgozását. A kiállítás költségeinek tetemes hányadára így is pályázatokat kellett benyújtanunk. Sokáig, ezek eredményét nem ismerve, két terv élt egymás mellett.

– A kiállításhoz tárgyak kellettek. Nyilván nem volt egyszerű összegyűjteni őket.

– Három nehézséggel kellett számolnunk. Az első, hogy tárgyakból kell kiindulni. Egy eszmékkel, történésekkel foglalkozó kutatónak ebbe nehéz belejönni. Ráadásul a 16. századból nagyon kevés tárgyi emlék maradt fenn. Elődeink például egy menyegzői ruháról és egy gyűrűről azt tartották, hogy Mária személyes tárgyai voltak. Az újabb kutatások azonban kiderítették, hogy ezeket csak a kegyes történeti emlékezet adta neki. Másrészt Mária mindössze tíz évet töltött Budán, s ez az időszak ilyen távlatból borzasztó rövidnek látszik. Harmadszor: végül is kis költségvetésből kellett dolgoznunk, így főképp hazai gyűjtemények anyagára támaszkodhattunk.

– Mi tehát a kiállítás vezérfonala?

– Mivel ez történeti múzeum, a kiállítás elsősorban kronologikus. Ezen belül tematikus: az életúton belüli témák szerint rendeztük el a hét teremben az anyagot, így különböző perspektívákból lehet megvizsgálni Mária személyének hatását a budai udvarra és a késő Jagelló-kor történelmére.

– A termekben egy-egy frappáns mottó segíti a tájékozódást. Például: „Bárcsak a királyné királlyá változna…”

– Ezek a mottók idézetek. Amit említett, Johannes Henckel Kassára írt levelében olvasható.

– Számomra nagy a feszültség a tárgyak konzervatív – bár technikailag nyilván kifogástalan – bemutatása és a berendezés vagány, egyben érzelmes modernsége között.

– A látványtervezőnek az volt a célja, hogy az installációban – még a falak árnyalatán is – kifejeződjék a mondanivaló. A terek egységét az utat, életutat kijelölő, végigvonuló oszlopsor adja; ezek termenként más anyagból készültek, más hatást, érzelmeket keltenek. Céljuk: rímelni a mondanivalóra, meghökkenteni a látogatót, aki aztán a tárgyakhoz fordul. Bár sok kritika érte ezt a látványt, mégis úgy érzem, általa lettek izgalmasak, karakteresek a terek.

– Az Evangélikus Élet olvasóinak miért lehet érdekes Mária alakja?

– Jó száz éve vita folyik arról, hogy milyen szerepe volt Habsburg Máriának a korai reformáció magyarországi megjelenésében. Nyilvánvaló, hogy a budai udvar német nyelvi közege lehetővé tette a reformáció iratainak terjedését, s Mária környezetében is éltek olyanok, akik szimpatizáltak az új tanokkal. Feltehető, hogy Luther írásait már Mohács előtt olvasta, de lehet, hogy „csupán” tudni vágyása, a szellemi áramlatok iránti nyitottsága indította erre. Az, hogy Thomas Stoltzerrel, a királyi kápolna muzsikusával megzenésíttette Luther zsoltárfordításait, talán intellektuális kíváncsiságnál mélyebb érdeklődést bizonyít. II. Lajos halála után Erazmus és Luther vigasztaló iratokat intézett hozzá. Luther és munkatársai abban bíztak, hogy Mária kiáll a reformáció mellett, de Habsburg lévén családi érdekei ebben sajnos megakadályozták.

– S mit jelenthet a személye mindnyájunknak?

–Azon kevés királynénk közé tartozik, akiknek számunkra „van arcuk”. Sokszor megfestették őt, s a portréfestészet éppen ez idő tájt jutott olyan szintre, hogy a festők jellemet is képesek voltak bemutatni. Fiatalon került ide; olyan nyitott, fogékony, egyben ambiciózus személyiség volt, akinek a szemén keresztül a Mohács előtti évek csomópontjait lehet vizsgálni. Érdekes az is, hogy más kultúrában felnőtt, idegen nőként milyen helyzet alakult itt ki körülötte.

– Gratulálok a kiállításhoz, és sok erőt kívánok a kutatásaihoz. Arról, hogy manapság miért foglalkoznak annyit és annyiféleképpen a nőkkel, majd máskor beszélgetünk.

Zászkaliczky Zsuzsanna