Élő víz

(Akivel szembe kellett néznem)

Rég nem volt nálam, s ma éjjel ismét

meglátogatott az apám.

Hökkent-ijedten néztem őt, az árnyat –

Másfél évtized ködfalán

tört át – hogy lásson?

Vagy hogy megkísértsen?

Ő volt? Vagy fantom?

Most is alig értem,

hogy néhány ólmos, lassú mozdulat

s elomló, nehéz szó után

arca egyszerre hogy torzulhatott

oly ismeretlen szörnyűséggé,

hogy belém mart a borzadály.

Halott! Most látni rajta,

most, e pillanatban,

mely az utolsót idézi talán,

midőn halántékához bújt a jéghideg cső,

és elsütötte a fegyvert apám.

De most, most bal kezében volt a pisztoly,

és rám szegezte, a fiára, rám!

Élő s halott – már nem ismertük egymást,

és rám sütötte a fegyvert apám!

Dermesztő iszony sebezte szívem,

a golyó meg koponyám jobb felét.

Nem, nem ő volt! S már szakadt is a kép,

mintha önmagát lőtte volna szét.

Önmagát bennem? Istenem, segíts!

Szabadíts meg a gonosztól. Ámen.

Homlokom égő fájdalom.

(1955)

Az ősi „rekviem” könyörgést vezet be: „Ó adj nekünk, Urunk, örök békességet!” Az élő hit túllát a síron és a könnyeken A „panasz-zsoltárok” és némely keserves-kemény bibliai szakaszok is üzenetet hordoznak. Ezek lehetnek megrázóak – nem mindenkinek tetszőek. Iskolapélda: Dávid igencsak „tarka” élete. Ézsaiás, Jeremiás – és mások – sorai is sokszor élesek, fájdalmas operációhoz hasonlatosak. A hívők élete nem szűkölködik gyógy-megpróbáltatásokban. Az ilyenek „átoktörők” is lehetnek, bilincsoldók, fölemelőek, áldás lovagjai.

Tied vagyok, Uram, nyavalyáimmal, bukdácsolásaimmal együtt. „És hogyha néha-néha győzök, / Ő járt, az Isten, járt előttem, / Kivonta kardját, megelőzött.” (Ady Endre: Jön az Isten)

Bodrog Miklós