Napról napra

A te ígéreted és szándékod szerint vitted véghez mindezeket a hatalmas dolgokat. 2Sám 7,21 (ApCsel 3,18; Lk 17,20–24/25–30/; Róm 14,7–9; Zsolt 110) Lassan vége az egyházi esztendőnek megint. A német egyház ezt a hetet „drittletzer”-nek, a „harmadik-utolsónak” nevezi. Nem kellene nekünk is elkezdeni ezt a „visszaszámlálást”? S nemcsak az egyházi esztendőre, hanem az egész világra, történelemre, életünkre nézve? Nem volna itt az ideje? – Ezen a héten „ezzel a szemmel” az ószövetségi mondatokat olvassuk Útmutatónkból. Mert Isten véghezviszi hatalmas dolgait, méghozzá valóban ígérete és szándéka szerint. Legyen ez a mondat boldogító ígéret, és vezessen napjaink „átértékeléséhez” is a visszaszámlálás alapján!

Teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon. Zsolt 16,11 (Fil 4,19; Mk 4,1–9 /10–12/; Kol 3,1–4) Nem igaz, hogy a keresztény élet sótlan és örömtelen! Sőt: aki a „teljességre” és „örökkévalóságra” tud tekinteni, annak élete már itt is öröm a Mester „jobbján”. Vagy legalábbis egyensúlyt tud teremteni ez a boldog reménység a próbák és bajok közepette is. És a vége: reménység szerint „jobbján” lehetünk majd, és nem „balján.”

Tégy csodát híveddel, mert te megszabadítod azokat, akik jobbodhoz menekülnek. Zsolt 17,7 (ApCsel 14,3; Mk 13,9–20; Kol 3,5–11) Tegnapi igénk „folytatása” és megerősítése ez a mai. Lehet Jézus jobbjához menekülni, lehet hozzá térni már ma is! Még nem késő, Urunk erre vár. Sőt, aki ezt teszi, csodákat tapasztalhat. S nemcsak Jézus nagy csodáira gondolhatunk, és nemcsak a „nagy napra”, hanem mindennapi életünk addig is tele lehet „csodákkal.”

Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. 1Móz 3,6 (Róm 5,17; Zsid 13,1–9b; Kol 3,12–17) A „bűneset” bizony ismétlődő történet is! Bennünket is sok minden „csábít”, és nekünk is sok minden „kívánatos”, ami pedig tilos és bűn! S nemcsak mi eshetünk el, hanem magunkkal sodorhatunk másokat is, akik velünk, körülöttünk élnek. A végső napra tekintés s még inkább „Isten őrizzen” minket ma is – nemcsak a bajoktól, hanem az eleséstől, bűntől is.

Az Úr eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket. Zsolt 98,9 (Jn 5,30; 1Jn 2,18–26/27–29/; Kol 3,18–4,1) Koncentráljunk erre a szóra: „eljön”. Mondhatjuk múlt időben: eljött, de nem ítélettel, hanem kegyelemmel. Eljön ma is igéjében és erejével. S el fog jönni még egyszer, de már azért, hogy ítéletet mondjon. Különös íze lehet éppen mai életünkben ennek a két szónak: „igazságosan” és „pártatlanul” fog ítélni. Ítéletében semmi érdek nem lesz! Vessük alá magunkat ítéletének ma, hogy akkor felmentést nyerhessünk!

Ellenségeink fölismerték, hogy Istenünk segítségével lehetett véghezvinni ezt a munkát. Neh 6,16 (ApCsel 9,3–5; Mt 26,36–41; Kol 4,2–6) Isten népének mindig voltak ellenségei is. Ebben az igében azokról van szó, akik a babiloni fogság után gátolták a jeruzsálemi templom újjáépítését. De talán azt is mondhatjuk – gondoljunk például Gamáliel tanácsára! –, hogy a történelem folyamán nekik is többször fel kellett ismerniük, hogy az egyház építése Istentől van. Ezért mondta Jézus, hogy az általa épített egyházon semmi nem „diadalmaskodik!” Nekünk csak azt kell kérni, és arra kell vigyázni, hogy ne az „ellenségek”, hanem az „építők” között találtathassunk!

Az Úr ezt mondta Gedeonnak: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! Ezért Gedeon oltárt épített ott az Úrnak, és így nevezte el: Az Úr a békesség. Bír 6,23–24a (Jn 14,27; Mk 13,30–37; Kol 4,7–18) Ott és akkor Gedeonnak személyre és esetre szóló ígéret hangzott el: ne félj, nem halsz meg. Krisztusban ez az ígéret kiszélesedett, és mindenkinek szólóvá lett! Életünk pedig ezért az ígéretért hálás szolgálattá lehet, békességéből élve neki „oltárt építeni”, szolgálni mindennap – az örök béke és élet jegyében.

Keveházi László