Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 46 - Világtalanul is látni

Kultúrkörök

Világtalanul is látni

Könnyű neked… címmel a közelmúltban jelent meg Reményik László önéletrajzi írása a Hungarovox Kiadó gondozásában. A szerző már nem látóként ismerkedett meg a számítógéppel, és azóta hihetetlen kitartással ír: immár negyedik kötetének a bemutatóját tartották az Angyalföldi Művelődési Házban.

Reményik László születése óta glaukómával küzdött, gyerekkora óta rendszeres látogatója volt a szemklinikáknak. Átélte a teljes látásvesztés borzalmát, majd egy külföldi szemműtét következtében néhány évre újra visszanyerte látását. Utána végleg elsötétült minden. Ennek már lassan tizenöt éve.

Nemrégiben egy diákcsoporttal beszélgetett, és valaki feltette neki a kérdést: „A látó korszakodból a látáson kívül mit hoznál át a jelenbe?” Percekig tartott, amíg kibökte a választ: semmit se! „Ha az élet bármelyik szeletét veszem alapul, a látásvesztés óta eltelt tizennégy év emberileg tartalmasabb volt a korábbiaknál.”

Hogyan lehetséges ez? Nos, erről szól a könyv. Reményik nem „lelkizik”, nem önmagát analizálja, csak tárgyilagosan felsorolja a történteket. Hogyan lehet értelmesen, tartalmasan kitölteni a nap huszonnégy óráját úgy, hogy közben vaksötétség veszi körül az embert? Ő barátokat, társakat, szerelmeket talált, hangoskönyveket, zenét hallgatott, és ami a legfurcsább: túrázni kezdett vakvezető kutya segítségével. Tavaly azt tűzte ki célul, hogy egy év alatt kétezer kilométert fog gyalogolni. Kétezer-hatszáz lett belőle. Hogy mennyi ez? A Budapest–Párizs–Madrid távolság.

A könyvet olvasva apránként tárulnak elénk a nem látók problémái, és rá kell jönnünk, hogy a lényegi kérdéseik nem különböznek a mieinktől. Értelmes célt és társat, társakat kell találnunk. A hogyan pedig csakis a belső látástól függ. „Akinek van kellő akaratereje, önmagába vetett tántoríthatatlan hite, na és persze némi szerencséje is… az egész biztosan jól fogja érezni magát a bőrében” – vallja a szerző.

Ám ahhoz, hogy ezt a tanulságot mi is leszűrhessük, át kell rágnunk magunkat a még látó korszak kirándulásainak százoldalas, gyengécske, humoroskodó leírásán, és bele kell nyugodnunk, hogy a stílus bizony ugyancsak hullámzik. A szemműtétek leírásánál már csak néha szeretne jópofáskodni, a valódi fájdalmak és félelmek hitelesebbé csiszolják a kifejezésmódot. A kevesebb több lett volna. Kár érte, csak használt volna a könyvnek, ha egy jó szerkesztő kezébe kerül a kézirat. Mindazonáltal mégis azt hiszem, többet profitáltam a mondanivaló értékeiből, mint amennyit boszszankodtam a terjengősségen és stílustalanságon.

Jánosi Vali