e-világ

Az előző napok őszbe hajló időjárása után kellemes, langyos reggel köszöntött ránk. Hívogat a napfény, nehéz ilyenkor a négy fal között maradni. Gyors összepakolás, kerékpár-ellenőrzés, felmálházás és indulás. A cél a Budapesthez közeli, népszerű turistaparadicsom, a Dunakanyar gyöngyszeme: Szentendre.

Biztató kilátásokkal vágtunk neki az útnak. Kiadványok, szórólapok, útikönyvek tájékoztatnak arról, hogy Budapestről a Dunakanyarba végig kiépült már a kényelmes, biztonságos kerékpárút. S bár a tapasztalat azt mutatja, hogy a jelzések és a tájékoztatás nem éppen kifogástalan a már megépült utakon, de egy kis leleményességgel azért rá lehet lelni a helyes irányra. A viszonylag korai indulás is jó döntésnek tűnt, hiszen hétvégén, a reggeli órákban – a bevásárlóközpontok környezetének kivételével – ideálisak a körülmények a kerékpározáshoz. Szinte üresek az utcák.

Vidáman nyomtuk a pedált. Eleinte kertvárosi mellékutcákon haladtunk, majd egy lepusztult vasútállomás bonyolult sorompórendszerén való átkelés tett próbára bennünket, ám utána megkaptuk a megígért jutalmat: végre rátérhettünk a kerékpárútra. Hosszú, hétköznap jelentős forgalmat levezető út mellett haladt a kerekesek aszfaltcsíkja a város északi határa és a dunai átkelés lehetőségét nyújtó vasúti híd felé. Úgy látszik, a derék biciklisták is inkább a kényelmet választották aznap, mivel csak néhány, hozzánk hasonlóan korán felkerekedő család tekert velünk egy irányba, s a bicikliken – akárcsak nálunk – apró gyermek ült a csomagtartóra szerelt ülésben.

A kerékpározásban az a jó, hogy jelentősebb fáradság nélkül, viszonylag sokáig végezhető. A labdajátékok általában néhány, legfeljebb háromnegyed órás játékrészből állnak, mégis alaposan megterhelik a résztvevőket. Ellenben még teljesen egy átlagos kerékpáros kirándulás is eltart három, négy, esetleg öt órán át, s az eredményeként nincs győztes és vesztes, csak a kellemes, enyhe, a hosszan tartó terhelés hatásaként jelentkező, jóleső fáradtság.

A másik vonzó dolog az utazás élménye. Igaz, világrészeket aligha kerékpárral jár be az ember, de városrészek megismerésére, tájak megszemlélésére kiválóan alkalmas ez az egyszerű közlekedési eszköz. No és ráadásként kapjuk a szabadság semmihez nem fogható, mámorító érzését, amely akkor önti el a hobbiszinten kerékpározót, amikor a gépjárműforgalomtól messzi, napsütötte úton, lenge szellőtől kísérve szántóföldek mellett halad el, miközben érzi a simogató levegőt, a rétek és mezők illatát.

Továbbá van még egy előnyös oldala a kerékpározásnak: közben olyan dolgokra is ráér az ember, amelyekre máskor kevésbé. Az elmélkedésre; a felvetések, ötletek, átélt szituációk, hallott információk újragondolására, döntések megfontolására; egy-egy kérdés megválaszolására; elmúlt események értékelésére; ismerősünk, barátunk szavainak felidézésére. A hibáinkkal, elkövetett kis gonoszságainkkal, a tetteink következményeivel való szembesülésre. Forog a kerék, monoton dolgozik a láb, és közben lehetőség adódik arra, hogy kattogjanak agyunk kerekei is – hiszen a kerékpár irányítása nem igényel különösebb szellemi erőfeszítést. „Igen, valóban nem viselkedtem szépen X-szel, fel is hívom majd hétfőn.” „Milyen igaza volt Y-nak abban a vitában, immár én is így látom, ki is fogok állni mellette.” „Tényleg változtatnunk kell majd a család mindennapjain, hiszen óvodás lett a gyermek, szükséges, hogy továbblépjünk, és számba kell venni lassan az őszi, téli ünnepeinket is.” – Még számtalan ilyen és ehhez hasonló gondolat cikázhat a fejünkben, s ezeknek az átgondolására bizony jól jön az „ajándék” idő…

Izgalmas dolog keresztülhajtani a Duna-hídon; csak egy erős korlát választ el a mélységtől, ahol az örvénylő, kavargó, zavaros víz rohan. De egyszersmind élmény is, amikor hajók felett, vasút mellett, távoli hegyekre tekintve tekerhetünk. A budai oldalon egy modern lakótelep zsúfolt utcáin, később egy fővároshoz közeli település, Budakalász csendes, rendezett utcáin keresztül vezet az út. Lassan elhagyjuk a várost. Mellettünk autók száguldanak, de nekünk a – sajnos meglehetősen rossz minőségű – kerékpárúton vezet az utunk, amely elvisz Szentendrére. A kedves városban se szeri, se száma a kávéval, üdítővel, harapnivalóval váró üzleteknek, s mi tagadás, jól is esik az energia- és folyadék-utánpótlás – no meg a nyeregből való leszállás.

Ami igaz, az igaz: a nemzetközi sportélet nem tartja számon a jelentősebb sportteljesítmények között a Budapest– Szentendre kerékpárútvonal teljesítését, amely azonban arra kiválóan alkalmas, hogy megmozgassuk magunkat, szerezzünk némi jóleső, ám hamar múló izomlázat és egy kellemes élményt. Az egészségünknek pedig maradéktalanul és garantáltan jót tesz a mozgás, ami már önmagában sem csekélység, hiszen kötelességünk is óvni, védeni, rendszeresen karbantartani lelkünk templomát!

Gyarmati Gábor