Liturgikus sarok

Visszaszámlálás 1.

Elérkeztünk a Liturgikus sarok Visszaszámlálás felcímű sorozatának utolsó részéhez. Reménységünk szerint a lap következő számában már arról adhatunk hírt, hogy megérkezett, hogy kezünkbe került az Evangélikus istentisztelet – Liturgikus könyv. Mielőtt kézbe vesszük, egy tényt még tisztáznunk kell: a most megjelenő kötet még nem a végleges változat, hanem az úgynevezett „nullverzió”.

Mit is jelent ez? Nem csupán azt, amit a külsején látunk – vagyis hogy még nem tartós, kemény kötésben, hanem puha (papír) borítóval, a végleges kiadásban majd megtalálható nagy könyvjelzők nélkül kerül ki a nyomdából. Bár igaz, hogy tíz év munkájával elkészült az igen gazdag kínálatot magába foglaló anyag, amely a végső formát hordozza (négy hete a Tartalomjegyzék című cikkünkben ismertettük), mégis azt szeretnénk, ha nem szűnne meg, nem is korlátozódna a készítők és a használatba vevők mozgástere. A nullverzió élettartamát egy évre tervezzük; az a reménységünk, hogy 2006 adventjére megjelenik a végleges kiadás.

Egy év áll hát a készítők és a használók, kipróbálók rendelkezésére, hogy kézbe vegyék, megismerjék és használat közben korrigálják azt, ami javításra vár. A puding próbája az evés – tartja a közmondás. A liturgikus anyag próbája az, ha olvassuk, mondjuk, használjuk.

Akinek volt lehetősége figyelemmel kísérni az Evangélikus istentisztelet – Liturgikus könyv készülésének utolsó fázisát, az látta, hogy augusztus óta több mint húsz ember dolgozott rajta: olvasta, mondta, átnézte, majd újra olvasta, mondta, átnézte az anyagot. Biztos azonban, hogy a legnagyobb igyekezettel végzett korrektúra után is – nem is csupán a nyomda ördögének a munkálkodása folytán – találunk majd apró hibákat, technikai, leírási vagy más jellegű „bakikat”. A készítők ezért köszönettel vesznek, várnak minden észrevételt, visszajelzést azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne ezeket kiküszöbölni.

A kötet használói bizonyára találnak javítanivalót a könyv oldalainak külső képén is, észreveszik, ha a lapozás esetleg megnehezíti a gördülékeny szövegmondást. Várjuk tehát a szöveg tördelésével kapcsolatos észrevételeket, az ilyen típusú hibák javítását célzó javaslatokat is.

A liturgia szövegei akkor élnek, ha hangosan kimondják őket. Az előkészítő bizottság munkamódszeréhez tartozott, hogy egy-egy szakasz elkészülte után hangosan olvastuk egymásnak a szövegeket. Sok javítás, formálás alapját képezte ez a módszer. Azok, akik immár liturgusként nemcsak olvassák, hanem hangosan mondják majd a Liturgikus könyv részeit, bizonyára találnak olyan mondatokat, amelyeket talán nehezebben lehet kimondani, és lenne ötletük arra, hogy miként lehetne szebben megformálni őket. Esetleg nemcsak a szépséget, az igényes formát és a beszélt nyelv szabályainak érvényesülését szem előtt tartva találnak javítanivalót, hanem rálelnek olyan összecsengésekre, amelyek nem szerencsések, netán félreérthetők. Ez is a használat során derül majd ki. Örömünkre szolgálna, ha a gyakorlat kohója kivetné az esetlegesen ottmaradt salakot, és tisztítaná a liturgia nemes anyagát.

A kezünkbe kerülő liturgikus anyag szóhasználata is – jóllehet ezerszer „megrágtunk” minden kifejezést – bizonyára hozhat további kérdéseket. Minden bizonnyal van, akinek túl tradicionális, és van, akinek túl szabad az imádságok, aklamációk és egyéb részek megszövegezése. Lehet, hogy egy szó vagy kifejezés némelyeknek elfogadható, mások számára pedig zavaró. Megfelelő indoklással ilyen esetben lehetséges változtatni a szövegen.

Folytathatnám a sort még más, „bujkáló” hibákkal, most még észre nem vehető, javításra szoruló részekkel. Az Evangélikus istentisztelet szerkesztői készek arra, hogy ezeket alaposan átgondolják, illetve hogy – ha a javítás mikéntjéről konszenzus alakul ki – a kérdéses részeket kijavítsák annak érdekében, hogy a végleges verzió még jobb legyen. Minden jobbítási szándékot méltányolunk és megfontolunk.

Mindez nem érvényes azonban az egész Liturgikus könyv szerkezetére, az egyes istentiszteletek felépítésére nézve, hiszen ezek egy hosszú folyamat során, teológiai szempontú mérlegelés eredményeként alakultak ki.

Egy hét, és elkezdődik a tanítványok gyülekezetének újabb „tanfolyama”, tanulóprogramja. Együtt tanuljuk az Evangélikus istentisztelet – Liturgikus könyv anyagát. S hiszem, hogy ez által nemcsak egy új könyvvel ismerkedünk meg, hanem hitünk megismerhető titkait is tanuljuk, gyakorolva kegyességünket, megértve a korábban talán végig nem gondolt, csak megszokásból mormolt mondatokat, a talán érdektelenné vált részeket.

Várjuk a „nullverziót”: nyitott szívvel, a tanulásra való hajlandósággal, jobbítani kész szándékkal, jó reménységgel. Mindezek előtt s mindezekben pedig várjuk és kérjük a Szentlélek munkáját, hiszen nélküle minden szó, minden forma üres marad, minden látszólag elkészült eredmény célt tévesztett próbálkozássá minősül. Vele azonban áldássá lehet emberi munkánk összes eddigi fázisa és a gazdagodó liturgia minden megújulása. „Jövel, Szentlélek Úristen, látogasd meg a te néped!”

Hafenscher Károly (ifj.)