A hét témája

Általános félelem blokkolja a hithez vezető utat értelmiségi körökben. Tudósok, kutatók, egyetemi oktatók és hallgatók, mérnökök, tanárok (és még sokan mások) nem mernek valamiben egyszerűen csak hinni. Félelmüket erősíti, hogy napi munkájuk helyességét kifejezetten a „racionalitás” szemszögéből ellenőrzik. Azonban, ahogyan Einstein találóan mondta: „A tudomány poharából az első korty ateizmus, de a pohár alján ott az Isten…”

Racionalitás. Észre, logikára, következtetésre, érvelésre és belátásra támaszkodás. Kísértése, hogy elég okosnak véljük magunkat ahhoz, hogy egyáltalán ne kelljen hinni vagy véleményt elfogadni.

A tetőtől talpig racionalitásba öltözött ember kamaszos lázadással elfordul teremtő Atyjától, tönkreteszi a természeti és erkölcsi rendet. Ezzel katasztrófába sodorja a teremtett világot és az emberiséget. Nem látja be Teremtőjétől kapott racionalitásának korlátait. Azaz hogy a racionalitás önmagában nem elégséges. Sőt veszedelmes a Teremtőnk öntelt, tudományos mellőzése.

A zsoltáros döbbenetes tömörséggel foglalja össze, hogy bárminemű emberi erőfeszítésnek – így az értelmiségiek racionális szellemi munkájának is – csak akkor van értelme, ha az a Teremtő terveiben szerepel: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök.” (Zsolt 127,1)

A racionalizmus térhódítása ellenére ma is akadnak szép számmal olyan emberek (még mélyen vallásos családokban is), akik a rossz értelemben vett természetgyógyászattól kezdve a horoszkópokon keresztül a politikai ígérgetésekig minden irracionális gondolatot nagy lelkesen befogadnak. A másik véglet leginkább az értelmiség körében arat: sokuk – diagnózisom szerint – „racionalitásban szenved”.

Sokan vannak, akik a hitet a tudomány ellenpólusának gondolják. Viszont csak kevesen, akik szerint éppen hogy a Teremtőre mutat a komoly természettudományos munka.

A kialakult helyzet olyan, mint az úszáshoz ideális hőmérsékletű víz: bemártózáskor sokak számára hideg, kissé taszító. Aki emiatt visszafordul, és nem úszik, az pontosan tudja, hogy miért nincs kedve úszni. Akik pedig önfeledten úszkálnak, nehezen értik a távolmaradók félelmét és gyengeségét.

Ne szépítsük: a hitből kiragadott és így a hittől mentesített racionalitást az emberiség főbálványként imádja. A mellékoltárokat benépesítik a racionalitás ihlette pénz, jog és demokrácia különféle bálványai, ezek ateista nagymesterei pedig Teremtőnk hatalmára áhítoznak.

Teremtőnk azonban sosem hagy magunkra bennünket.

Ezért az ige most is a saját korunk nyelvén, azaz esetünkben a tudomány által szólít minket. A tudományos eredmények közt megjelentek a racionalitás korlátait bemutató eredmények. Így a racionalitásában felfuvalkodott embernek éppen a saját racionalitása mutatja meg saját kicsinységét és gyámoltalanságát.

Ténykérdés, hogy az eddigi tudományos eredmények egyike sem kérdőjelezi meg hittételeinket. Ugyanakkor hittételeink következménye, hogy aki hisz, az nyugodtan élhet annak biztos tudatában, hogy az Úr által teremtett világ korrekt tudományos vizsgálata a jövőben sem vezet soha a Teremtő szándékának ellentmondó eredményre.

Hit nem csak a racionalitás korlátain kívül lehetséges. Az Úr képére teremtett ember hitének igen fontos alkotórésze a következmény ismerete, az ahhoz vezető következtetés, érvelés és belátás. A racionalitás tehát nem ellentettje a hitnek, hanem része, azaz a hithez hasonlóan mennyei ajándék. „Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igényét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által.” (1Kor 12,8)

Több ezer éves igazság, hogy hitet ember emberben nem ébreszthet – pláne nem racionális észérvekkel! A több ezer éves igazságot ma már meg kell toldani azzal, hogy noha ember emberben hitet nem ébreszthet, a hithez vezető útról elbonthatja a racionalizmus emelte torlaszt.

Dr. Prőhle Péter