A vasárnap igéje

ADVENT 3. VASÁRNAPJA – Mt 11,2–10

Már majdnem itt a karácsony. Csak egy hét, és meggyulladnak a gyertyák, csillagszórók, előkerülnek az ajándékok. A szükséges és olykor kényszerű bevásárlás egy részén túl vagyunk, s méregetjük maradék lehetőségeinket. Közben átsuhan a szívünkön: mit várunk mi ettől a karácsonytól? Az ajándékot vagy az ajándékozás örömét? Békés szentestét és hangulatos karácsonyfát? S lehet, hogy úgy lesz, mint tavaly és azelőtt, hogy a tűlevelét hullató fa kidobásakor enyhe vagy keserű csalódást érzünk? Mert mégsem az történt, amit vártunk? Mégis üresen maradt egy hely a lelkünkben? Miért?

Lehet, hogy rossz a várakozásunk! Lehet, hogy a várakozásunk tartalmát újra kellene gondolnunk! Lehet, hogy szubjektív, földhöz ragadt, anyagias álmaink helyett Isten messiási, krisztusi ajánlatára kellene rányitni lelki szemünket, szívünket. Ki kellene gyógyulnunk a szinte őrülettel határos bevásárlási, sütési, főzési, takarítási mániából, hogy igazi tartalommal teljen meg várakozó lelkünk. Mert jelenlegi lelki koordinátáink szerint a legjobb úton haladunk a karácsonyi csalódás felé: a megvett és eldugott ajándék nem mindig váltja ki az elvárt örömöt. Az előírás szerint dicsért étel is lehetett volna ízletesebb, s a szenteste békéje sem volt az igazi. A tűlevél pedig csak pereg, a porszívó is alig bírja felszívni a szőnyeg szövetéből.

Hát ennyi volt a karácsony? Sült hal, sült pulyka, sületlen, üres szóváltás az asztal mellett? Hol maradt lelkünkből Isten angyalainak ragyogó éneke? Hol a pásztorok ámuló boldogsága?

Mintha börtönbe lennénk zárva. Életünk valaminek a fogságában vergődik. Mit is várjunk ettől a karácsonytól? Hogy ne legyünk csalódottak!

Keresztelő János a börtönből meglepő kérdéssel fordult Jézushoz: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” A börtön falai között János „hallott Krisztus cselekedeteiről”: hogy Jézus gyógyít (azaz alkalmassá tesz az üdvösségre) és tanít (azaz hívogat mindenkit Isten országába). Ahelyett – gondolja a fogoly Keresztelő –, hogy ez a bűnös világ minden eresztékében recsegne-ropogna. Ahelyett, hogy fejvesztve menekülnének a pogány rómaiak a szent földről. Ahelyett, hogy lobogna az ítélet olthatatlan tüze. Ahelyett, hogy a fa gyökerére végre odacsapna a csorbulatlan élű fejsze. Keresztelő János lélegzete is elakadt, úgy meglepődött: hírét vette leprások tisztulásának, római (pogány) katonatiszt gyógyíthatatlan szolgája meglepő gyógyulásának, ördöngös gadarai megszállott megszabadulásának, és nyoma sincs a pusztító ítéletnek. Egy szelíd szavú ember Názáretből – aki nemrég nála keresztelkedett meg a Jordánban – járja a szent földet, és Isten válogatás nélküli szeretetéről beszél. Hát erről van szó? Keresztelő János csak tudni szeretné a való igazat. Ha igenlő a válasz, kész a szíve elfogadni.

Bárki lehet csalódott, mert mást várt – talán a karácsonytól. Vagy éppen a karácsonytól. S már tavaly is, az előtt is csalódást jelentett az ünnep. Mert baj lehet a várakozásainkkal!

Lehet várakozni úgy, hogy hozzákötözöm magam a saját vágyaimhoz, terveimhez, álmaimhoz, elképzeléseimhez, és ha nem sikerülnek, mélységesen csalódott vagyok. Ebben a helyzetben önmagam kőkemény börtönébe zártam be magamat. Önmagam, vagyis vágyaim, álmaim, elképzeléseim foglya, rabja vagyok, és ennek a börtönnek nagyon vastagok, hidegek a falai.

De lehet várakozni úgy is, hogy arra ügyelek: mit kínál nekünk az Isten. Ő mit kínál? Itt a karácsony, hogy végre megkérdezd: mit is kínál nekünk, sokat csalódott embereknek az Isten Jézus Krisztusban. S ha elég figyelmesek vagyunk, rádöbbenünk: sokkal többet, mint amit magunknak valaha is kívánni, elképzelni tudunk. Mert mi még a kívánságainkat is alacsony szintre redukáljuk: anyagiak, testiek, világi dolgok. Pedig ennél sokkal grandiózusabb az Isten: Krisztusban felemel a porból, a sárból, a mocsokból, a bűnből! Milyen választ küld Jézus Keresztelő Jánosnak a kérdését tolmácsoló tanítványokkal? A lényeget üzeni (4–6. versek): Íme, itt az újjáteremtés! Vakok, bénák, leprások, süketek, halottak – íme, lássátok, halljátok, itt az újjáteremtés. S ez a válasz nekünk is felelet! Evangélium: igazi örömhír. Nem egy bájos sztori a régmúltból, a messzi Közel-Keletről, hanem igazi istentörténet értünk és nekünk. Hogy lássunk, járjunk, tiszták legyünk, halljunk, éljünk – itt is, ebben a földi életben, és majd ott az örök életben!

Keresztelő János – Jézustól tudjuk – elfogadta az örömhírt. Mert így lesz ő is az örök ország lakója. Mást várt, de azt fogadta el, aki jött, és amit az Eljövendő hozott.

Rendezzük át vágyainkat, álmainkat, elképzeléseinket Krisztus irányába, és máris oszlik lelkünk barna gyásza, fájó csalódottsága, mert a karácsony menynyei fénye ragyogni kezd életünkben! Ámen.

Ribár János