A hét témája

Felmérést csináltam. Persze nem nagy, országos felmérést, csak amolyan szűkebb körűt, azokról, akiket ismerek vagy életem folyamán megismertem, akikről hallottam, olvastam, akikkel találkoztam, beszéltem. Kíváncsi voltam, miből élnek, és ebből következően hogyan élnek.

Lehetetlenség minden egyes esetről beszámolnom, az sem mond eleget, ha csak a végeredményt adom meg. Leírok hát ebből is, abból is egy kis ízelítőt.

Hetenként egyszer elmegyek a húsboltba. A hentes mindig udvarias, készséges. Gyorsan, a gyakorlott szakember biztonságával vág, mér és adja a számlát. Minden alkalommal becsap. 1 Ft-tal, 4 Ft-tal, a gyors mérlegre dobással, valami mócsing utólagos rádobásával.

Nézem ezt az embert. Miből él? Szüksége van ezekre az apró, de mégis lopásokra? S hogyan él, ha a szeme sem rebben meg, amikor becsapja embertársait, és mosolyogva a szemébe néz a becsapottnak? Becsap másokat is? A feleségét, a szüleit, a barátait, a gyermekeit? Kit hússal, kit pénzzel, kit lopással, kit hazugsággal?

Munkatársam. Jó megjelenésű fiatalember. Sötét szemüveget hord. Öltönye kifogástalan, minden nap váltja az ingét. Van családja, autója, tévéje, öröklakása. Ha szól, kijelent, bírál, kritikát mond. Dolgozni nagy ritkán szokott. Hosszan telefonál, találkákat beszél meg, magánügyeket intéz. Vasárnaponként a Balatonra jár, télen síel a Mátrában. 35 éves. Miből él? Miből telik ruhára, kocsira, randevúra, Mátrára, a Balatonra? És hogyan él? Mikor van a családjával, mikor mesél a gyermekeinek, mikor segít a feleségének, mit gondol, vagy gondol-e arra, hogy becsapja vállalatát, hazáját és önmagát, nem is szólva dolgozó társairól? Miért, milyen munkáért veszi fel a fizetést? Azt a fizetést, amiért mások dolgoztak. Kiveszi-e édesanyja kezéből a vizes- vagy a szemetesvödröt, vagy engedi, hogy ő vigye? Sötét szemüvege mögül meglátja-e azt az öreget, aki fakult szatyrában visz valamit haza? Vagy azt hiszi, hogy ő örökre ilyen fiatal marad, ilyen semmibeélő, semmittevő?

Özvegyasszony. Férje korán meghalt. Nyugdíja kevés. Abból nevelte fel három gyermekét. Mellette köt, takarítást vállal. Az otthona tiszta, rendes. Miből él? Ebből a kevésből. Nem panaszkodik, nincsenek különleges vágyai, se pénze külföldi útra, se luxusruhára, se luxuscipőre. És mégis elégedett. Hogyan él? Mint a fejedelmek. Bőkezűen ajándékozó. Ha segíteni kell, mindig ott terem. Mindig ott van, ahol szükség van rá. Jótékony angyalnak hívják. Így mindenki ráismer, mert sokszor még az sem tudja a nevét, akin segített.

Fodrásznő. Haját nyitva, vállra hullatva hordja. Mini selyemköpenyt visel, a szemhéja tengerzöld. Ha idegen lép az üzletbe, rá se hederít. Törzsvendégei vannak, csak azokkal foglalkozik. Ha szólnak hozzá, fölényes, és értésre adja, hogy nem válaszol akárkinek. Nem köszön se a belépőnek, se a távozónak. Este egy fiatalember jön érte pontosan egy órával a munkaidő befejezése előtt. Akkor átöltözik, már senkit sem „fogad”, tiszta selyem ruhát, hosszú bőrcsizmát húz, és fél órával előbb távozik a munkahelyéről. Senki nem szól érte. Miből telik neki ezekre a drága holmikra, honnan meríti a bátorságot, hogy a hivatalosan előírt munkaidőt megrövidítse, és mit gondol, vagy egyáltalában gondol-e valamire, amikor az ősz hajú kis Kovácsné egyszer egy évben bejön az üzletbe, hogy megcsináltassa a haját, mert férjhez megy a kislánya, vagy éppen házassági évforduló van? – Hogyan él ez a fodrászlány? Észreveszi-e néha, hogy rajta kívül mások is vannak a világon? Gondolt-e már arra, hogy egy perc, és minden megváltozhat? Egyszerre nincs autó, ékszer, szép fiú, szép ruha, de itt a betegség, a nélkülözés, a lemondás. Észrevette-e már, hogy főnökét az asztmás rohamai már-már a sír szélére taszítják, vagy mindig csak önmagára gondol? Mi lenne, ha egyszer-egyszer kivenné kezéből a söprűt, az olajoskannát, és kiseperné az üzletet, befűtene?

Hogy én miből élek? Szeretetből. Adok és kapok. Láncolok vele. Még jóformán át sem vettem, és máris továbbadom. És közben meggazdagszom. Sokszor egy perc töredéke alatt. Van munkahelyem, ahol keményen, becsülettel dolgozom. De az, amiből élek, az mégis ez a „szeretet-dolog”. Ez éltet. Van úgy, hogy ráfizetek, mert gyanútlan és hiszékeny vagyok. Mindig előlegezek: bizalmat, megértést, szeretetet. De nem zavar, ha becsapnak. A következő alkalommal mástól a dupla mennyiséget kapom. Tiszta dolog ez a szeretet-üzlet. Nem kell bujkálnom, pénzt dugdosnom, nyugodt a lelkiismeretem. Szeretetjövedelemből a jómódúak közé tartozom.

Hogyan élek? Szépen. A szeretet adásvétele széppé teszi napjaimat. Anyagi gondjaimat elfelejteti velem. Számolatlanul adok, és nekem is marad, sőt tartalékolhatok. Van, aki bolondnak tart, s jóindulattal mosolyog rajtam. Hogyan lehet így élni? – kérdi. – Szépen – válaszolom. Mások jobban, mi szebben, ahogy egy nem régen elhunyt ismerősöm mondta, aki harminc éve egyedül élt egy kis földszintes szobában, tolókocsiban, lábak nélkül.

Gyarmathy Irén