Élő víz

A KERESZT ÁRNYÉKÁBAN… 3. – Mk 15,20–22

Lehet, hogy csak egy a bámészkodók közül, ráérősnek tűnő ember. Látszólag csupán „belecsöppent” a Jézus útját kísérő tömegbe. Sodródik az árral az emberek között, akiknek a látottakról formált véleménye erősen megosztott lehetett. Közülük ő az egyik: cirénei Simon.

Széles vállú, barnás bőrű, sötétebb arcú férfi. Elgondolkodtató és származására utaló beceneve is van: „Niger”; ez félvért jelent. Az észak-afrikai Cirénében élhetett, részben onnan származhatott. Erre az Egyiptomtól nyugatra eső, korábban görög területre eljutottak és ott diaszpórában éltek a magukat Ábrahám utódainak vallók is. A pünkösdi események idejéről és István vértanú bizonyságtétele kapcsán is emlékezhetünk az onnan érkezők jelenlétére.

Cirénei Simon tehát Jeruzsálemben van a drámai események idején. Áldozat bemutatásának a szándékával érkezhetett oda, ahová a közelgő ünnep miatt igen sokan készültek hozzá hasonló körülmények között, a hagyomány és a kultusz gyakorlása végett. Növeli az ünnepi forgalmat – a nagy érdeklődést – a kivégzési menet közeledése. Megtekintése igen sajátos élmény… Látni a mezőről odaigyekezőket, akiket kevésbé segítő szándékuk, inkább kíváncsiságuk vezethetett a város szűkebb utcáira. Olyannak tűnik minden, mint a csúcsforgalomban… „Tömegjelenet”?

Simon is látja a kíséretben közeledő három embert, a két erősebb alkatú lator között haladó megkínzott, keresztjét erőtlenül, kimerülten vonszoló harmadikat. A katonák tudják, miért erőtlen ez a halálraítélt. Éppen az ő választásuk esik a sötét arcú emberre. Ráparancsolnak: „Hozd azt a keresztet!” Nincs vonakodás, hiszen a parancs az parancs.

Így indul el Simon Krisztus mögött… Szégyenkezve – hiszen egy halálraítélt keresztjét hordozza, maga is megalázottként –, lehajtott fővel. „Véletlenül” került a kereszt alá? Nem, ugyanis annyira „hozzátapadt”, hogy később, távoli otthonába hazaérkezve is arról beszélt. És arról, akinek segíthetett, Jézusról, akivel így került érintkezésbe. Nem tudott nem beszélni róla, és nem tudott nem beszélni a később történtekről. Mindez átjárta őt és egész környezetét, mint ahogyan később Pál apostolt és munkatársait is.

A kereszthordozás rendkívül sajátos érintkezési mód. Kapcsolópont Jézus és cirénei Simon között. Akár irigylésre méltó is lehet. Ám ez utóbbi érzést helyesebb, ha felváltja – hitből következően – annak az útnak a vállalása, amely ma is Jézus közelébe visz, és vele közös úton vezet. Embert az ember mellett…

Ezen az úton a legjelentősebb segítség az örömhír, az evangélium továbbadása a családban, közösségben, gyülekezetben – szolgálatban az élet valamennyi területén. De elsősorban magad is élj vele – Isten munkatársaként…

M. L.