Keresztény szemmel
Konfliktusok életünkben
Emberi kapcsolataink idõnként konfliktushelyzetekkel tarkítottak. Nincs karambol nélküli együttélés. A konfliktuskezelés változatai széles skálán mozognak: a normális megbeszéléstõl a kiabálásig, a dühöngéstõl az ajtócsapkodásig, a sértõdéstõl a goromba, feszült beszólásokig.
Kimondott szavainknak súlyuk van. Lehetnek igaztalanok, tiszteletlenek, indulatosak, vádlók. Idõnként szájzárat is alkalmazunk, ha dacosan büntetni akarjuk társunkat. Meg kell fogalmaznunk az érzéseinket, de nem mindegy, hogy ezt mikor és miként tesszük. Formai részletekre és íratlan szabályokra is gondolnunk kell. Például jó, ha így kezdjük mondanivalónkat: „Úgy érzem, hogy…”
Vannak pillanatok, amikor csendben kell lenni. „…a szelíd szó a csökönyösséget is megtöri .” (Péld 25,15) A lelki csigaházba bújt embert csak szeretettel, türelemmel és szelídséggel lehet megnyílásra késztetni.
Csak a negatív érzések, csalódások félretevésével tudunk továbblépni és megbocsátani. Ha valaki nem tud megbocsátani, egyre csak a bosszún töri a fejét. Ebbe bele lehet betegedni – ne akarjunk rosszat önmagunknak (se)!
Önmagunkon uralkodni mûvészet; érdemes megpróbálni! Legnagyobb ellenségünk mi magunk vagyunk.
Társunkkal egységre, egyetértésre kell jutnunk, mert akkor találjuk meg a megoldást közös életünk problémáira. Ha a jó tervek nincsenek egyeztetve, hiába minden fáradozásunk.
Nem helyes, ha arra figyelmeztetjük a másikat: „Nem akarsz valamit mondani?”
A megbocsátás akarati döntés. Igaz, hogy nem szokványos „eljárás”, de kipróbálható: még azelõtt bocsássunk meg a másiknak, mielõtt megbánná tettét! Ezzel is segíthetünk neki, hisz megelõlegezett szeretetet, bizalmat kap tõlünk. A szeretet „nem rója fel a rosszat” (1Kor 13,5)! A szeretet himnuszából talán ezt a legnehezebb megvalósítani.
A feltétel nélküli elfogadásra csak az édesanyák képesek, de a „logikátlan” szeretet tanulható, érdemes elmélkedni róla.
A rossz szokások, helytelen viselkedésformák, emberi hiányosságok gyakori feszültségforrások. A másik megváltoztatása, átformálása nem a mi dolgunk, de el-elgondolkoztathatjuk.
Saját, rövidlátó igazságaink mellett – mintegy külsõ szemlélõként – mások igazságát is kereshetjük, sõt megláthatjuk.
A gondolatainknak nagy hatalmuk van, elsõsorban önmagunk felett. Meghatározhatják hozzáállásunkat, magatartásunkat, szavainkat és cselekedeteinket. Félelem, aggodalom, feltételezések, sértõdés, illetve idõnként téves vagy gonosz gondolatok befolyásolhatják döntéseinket és tetteinket.
„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el…” (Gal 6,9a) Szabad minden szituációban a jót feltételezni a másik emberrõl, hiszen ezzel adunk esélyt számára embersége igaz megélésére.
Különösen megszívlelendõ és elgondolkoztató a következõ mondás: „Az emberek hajlamosak azzá válni, akivé az életükben a legfontosabb emberek szerint válni fognak.”
Sziklai Tiborné