Kultúrkörök

Az összegyülekezési nap Csillaghegyen április 30-án, vasárnap éppen úgy indult, mint máskor. Harangszó hívogatott az istentiszteletre, érkeztek az emberek lassan. Ki a lakótelepről, ki valamelyik távolabbi kerületből. Az úrvacsoránál egyre tágítani kellett a kört, hogy mindenki elférjen az oltár körül. Ám előtte még egy kisgyerekkel gyarapodott a gyülekezet. Az idén a megkeresztelt kisfiú volt a nyolcadik jövevény, igaz, négyen már maguk kérték a keresztség szentségének kiszolgáltatását.

A postludium után a gyülekezet átalakult tárlatlátogató közönséggé. Ugyan a kiállítás nem nyílt, hanem éppen hogy zárt, így is felejthetetlen élménnyel gazdagodtak a jelenlévők. A százkét éves festőművész, Lossonczy Tamás Gádor Magda és Nagy Sándor első közös kiállítását méltatta. Bár a művész házaspár túl van aranylakodalmán is, az élet úgy hozta, hogy munkásságuk párhuzamosan haladt az évtizedek alatt, és műveik most először jelentek meg együtt, közös kiállítótérben. Ráadásul, amint Lossonczy Tamás is hangsúlyozta, a művek nem holmi háttérelemek, hanem az istentisztelet és a lelkész beszédének a részei.

Ezt a gondolatot hangsúlyozta Papp Oszkár képzőművész is, aki számára a kultúra és szellem találkozási helye a templom. Ám a templom csak akkor lehet a művészetek gyűjtőpontja, ha a gyülekezet befogadja. A csillaghegyi templomban rendezett tárlatok azonban azt mutatják, hogy a közösség kíváncsi arra a 20. századi képzőművészetre, amely horizontálisan, azaz egy időbeli, történeti íven és vertikálisan, a transzcendens felé mutatva egyaránt megjelenik.

E művészeti gyűjtőpontba tartozott a kortárs zene is. Előbb az istentiszteleten Pál Diana kántor, orgonaművész adott elő néhányat Nógrádi Péter szerzeményeiből. A közös ebédet követő programon már a szerzővel együtt, négykezesben szólaltatták meg a műveket. Ugyancsak a zeneszerző művei hangzottak el Jobbágy Anett szopránénekes, valamint Horváth Andrea zongoraművész tolmácsolásában.

Majd egy újabb – ezúttal könyvbeli – tárlat bemutatása következett. Papp Oszkár Rajzaimból című albumát mutatta be Lukács Ágota művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. A kötetbe hatvanhárom év munkásságából most csak grafikák kerültek, mert azok reprodukálhatóak a legjobban. Ezer rajzból száz-egynéhány. Ahogy a szintén nyolcvan év fölötti művész elmondta, a képzőművészeti album tulajdonképpen – a hangversenyek analógiájára – egy kamarakiállítás, sőt egy intim műfaj. De ez a kiállítás időben tovább megmarad, átadható, böngészhető: egy kötet a képírás nyelvén.

S hogy halmozzuk a művészeti élvezeteket, volt ott kötet a beszéd nyelvén is. Egy „kiáltásgyűjtemény”, amely Donáth László tollából, de tudta nélkül készült. A Kiálts, ne sajnáld a torkod! című kötet a békási egyházközség lelkészének ötvenedik születésnapjára jelent meg, mintegy meglepetésként. Ittzés Nóra a 2001–2005 között született írások, egyházi beszédek és prédikációk közül válogatott egy kötetre valót. Olyan anyagokat, amelyek – mint ahogy Bodor Pál publicista a könyvbemutatón elmondta – sok mindent kiváltanak, csak közönyt nem. Vagy lenyűgöznek, vagy taszítanak. Vád- és védőbeszédek gyűjteménye prédikátori és írói magaslaton. Olyan kötet, amelynek folytatása egyelőre az álmok világába tartozik. Donáth László reméli, hogy lesz még olyan időszak az életében, amikor lehet írni, a megváltozott világról értően szólni. Azonban mindenhez idő kell; és ha ma az írás és a tárlatszervezés között kell választania, akkor a 20. század művészetének, művészeinek bemutatása előbbre való.

Az összegyülekezési nap végén id. Fabiny Tibor prédikált. A néhány mögöttünk lévő hónapot tekintve, szavaival nemcsak Ezékielnek, hanem az egyház Urának az üzenetét is tolmácsolta: akkor fog felragyogni az Úr dicsőségének fényessége a történelem egykori és mai civakodó örökösei számára, ha a bűnbánat, a bűnbocsánat, a kéznyújtás és a megbékélés szivárványa is feltűnik hazánk és egyházunk egének felhői között.

Veres Emese-Gyöngyvér