Napról napra

Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket. Ézs 66,13a (Jn 20,15–16a; Jn 15,26–16,4; Ef 3,14–21; Zsolt 68,20–36) Pünkösd felé nézünk e héten. A próféta a fontosat helyezi elénk. Atyánk ismeri szívünket, éltünket. Lankad a hitünk, elveszítjük Jézust, nyomasztanak bennünket az életterhek, sokasodnak a problémák. De ő elküldi a Vigasztalót, szent Lelkét. „És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet.” (Jn 16,8) Van életünknek pünkösdje!

Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett. Jel 4,11 (Zsolt 135,6; Ez 11,14–20; Gal 4,1–7) Zengjen a hála és a dicséret ma Istenünknek! Emberi dicsőség – nagy kísértés, de hamar véget ér. Tisztesség – féltve őrzött kincsünk, amelyet könnyen elrabolnak. A hatalom hamar válik szolgálat helyett zsarnoksággá. Egyedül Istenre illik rá mindhárom, akit Jézusban Atyánknak ismertünk meg, aki mindent teremtett, megváltott és megszentel. Egyedül ő méltó minderre.

Isten feltámasztotta Krisztust a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. Ef 1,20–21 (1Krón 29,13; Lk 21,12–19; Gal 4,8,–20) A feltámadott, élő Jézus az Isten jobbján minden méltóság, hatalom, erő és uralom birtokosa. Egyedül ő segíthet rajtunk, ő, akit kitaszítottak, keresztre feszítettek, akinek nevét segítségül hívhatjuk. Ígéretünk is van tőle – megtartásra, bűnbocsánatra és örök életre.

Ébren vagyok virradatkor, és fohászkodom, igédben reménykedem. Zsolt 119,147 (1Jn 3,3; Lk 12,8–12; Gal 4,21–31) Jó napom lesz, ha szót fogadok a zsoltárosnak. Így jó kezdeni a napot: imádsággal és igével. Virradatkor – ez azt célozza, hogy mielőtt bármi más szó, hatás érne engem, az első dolgom az Istennel való kapcsolatfelvétel legyen. A jó kezdés azután erősíti a reménységemet, mert mielőtt a napi jó vagy rossz hírek elérnének, már megkaptam a biztatást: veled vagyok, és szeretlek!

Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé. 1Jn 4,17 (Zsolt 76,9–10; ApCsel 1,12–26; Gal 5,1–15) Ha Isten szeretete tölti be szívünket, nem csak a mai napra nézhetünk biztonsággal előre. A legtávolabbra: életünk végére, a világ végére sem félelemmel, hanem bizalommal tekinthetünk, mert Isten szeretete Krisztus által átvisz az ítéleten, kegyelmesen megtart az örök életre.

Mert valahány ígérete van Istennek, azokra Jézus Krisztusban van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk. 2Kor 1,20 (Ezsd 3,11a; Jn 19,25–27; Gal 5,16–26) Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó – hangzik a közmondás. Istentől már megjött a válasz a megtartásra. Jézus eljött, és beteljesedett Isten minden ígérete. Az is, hogy van bűnbocsánat, Isten gyermekévé lettem, megújulhat életem, gyakorolhatom a szeretetet minden embertársam iránt. Van segítőm a halálban is, és a halálból örök életre mehetek. Minderre Jézusban van az igen és az ámen. Ez az Isten dicsősége.

Jézus Krisztus mondja: „Amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.” Jn 14,13 (Ézs 30,19; Zak 4,1–14; Gal 6,1–18) Akik Jézusban hisznek, arra is ígéretet kaptak, hogy kérésük teljesül. A Jézus nevére való hivatkozás nem csupán forma, hanem a vele való olyan egység, melyben megvalósulhat kérésünk – különösen is, ha egyezik az ő akaratával, és egyben embertársaink javát szolgálja. Így rajta keresztül az Atya dicsőítése is valóra válik.

Tóth-Szöllős Mihály