Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 28 - A kántorok Isten emberei

Kultúrkörök

A kántorok Isten emberei

Isten szeretetének csodája az olyan közös munkában nyer igazi értelmet, amelyet alázattal, belső örömmel és hálával végzünk. A fóti Mandák Otthon falai között ezt a csodát élték át a résztvevők június 19-től 24-ig, a hatodik kántortovábbképző tanfolyam ideje alatt is.

A hét minden napja áhítatokkal, a zenei órákra való felkészüléssel és egy-egy esti előadással telt el. A reggeli elcsendesedést és a vesperákat az új Gyülekezeti liturgikus könyv alapján végezték a tanfolyam résztvevői; a gyülekezeti énekek nagy részét az új énekanyagból válogatták. Isten magasztalásának szép órái lelkierőt adtak a gyakorláshoz, az új ismeretek befogadásához.

Az orgonaórákat Németh Csaba, Ecsedi Zsuzsa és Gálos Miklós tartotta. Gálos Miklós liturgikus orgonajátékra is tanította az érdeklődőket, és az orgona felépítéséről tartott előadásokat. Pócs Miklós zeneelméletet, klasszikus és modális összhangzattant oktatott. Bence Gábor rövid zenei kompozíciók rögtönzéséhez adott sok-sok jól alkalmazható, jól hangzó ötletet. Felhívta a figyelmet a koráldallamok jellegzetességeinek kiemelésére, az arányos szerkesztésre és a zenei effektusok tudatos használatára. Délutánonként ismertette a Gyülekezeti liturgikus könyv énekanyagát. Ecsedi Klára egy-egy rövid Bach-ária vagy korálok énekeltetésével gyakoroltatta a helyes hangképzést.

Beszélgetésre csak a lefekvés előtti órák voltak alkalmasak, az esti előadások ugyanis sokakat tovább gondolkodásra késztettek. Decmann Erzsébet a lajoskomáromi gyülekezet rézfúvós munkájáról beszélt. Rövid bemutatóval bizonyította, hogy az együttes alkalmas a gyülekezeti éneklés kísérésére is az istentiszteleten. Liturgia a kereszténység utáni társadalomban címmel Hafenscher Károly tartott előadást. A kérdések zöme azt feszegette, hogy miként lehet élőbbé tenni Jézus Krisztus egyházát. A pestszentlőrinci gyülekezet évente több hangversenyre hívja és várja híveit és a zenekedvelőket. Győri Gábor esperes vetített képek segítségével és zenei felvételek lejátszásával érzékeltette többek között a Grádics kórushangverseny és a Pavilon-koncertek különleges hangulatát.

Dr. Kamp Salamon a tudós nagyszerű elmélyültségével ismertette meg a kántorokat a zenei retorika elemeivel Johann Sebastian Bach Magnificatján keresztül. Nagy élményt jelentett a mű tételeinek meghallgatása a partitúra egyidejű olvasásával egybekötve. Fassang László orgonaművész improvizációs kurzust tartott. Izgalmas, gyönyörűen gyötrelmes negyedórákat töltöttek el vele az önként jelentkező kántorok, akik átélték a muzsika születésének csodáját. Mesteri pedagógiai érzékkel, oldott légkörben olyan improvizációs technikákkal ismertette meg a résztvevőket a mester, amelyek zenei hangulatok, színek keltésére alkalmasak. A gyakorlatok során azonban mindig a jól értelmezhető zenei gondolat megfogalmazására és az adott zenei karakter megtartására irányította a figyelmet.

Johann Vierdanck „Jauchzet dem Herren…” kezdetű barokk kiskantátájának próbáját Bence Gábor vezette. Karvezetői módszerével bemutatta a kórusmű betanításának lépéseit: a mű elemzését, zenei építkezését, a szólamok dallamvezetését, majd a nagy hangulati egységek összekapcsolását.

Lehetőségünk volt meghallgatni az ausztráliai So-la Voce kamarakórus hangversenyét a rákospalotai evangélikus nagytemplomban. A kórus teljesítménye Csernyik Rékának, a gyülekezet egykori orgonista-kántorának a kiváló karvezetői felkészültségét bizonyította.

Bence Gábor a továbbképző tanfolyam lényegének a kántorok közötti tapasztalatcserét tartja. Finta Gergely és Ecsedi Zsuzsa egyházzenészek vezetésével esti beszélgetésen vettek részt a kántorok. Szóba került többek között a templomi vendégszolgálat és a jubileumi orgonaünnepség megrendezésének kérdése is.

A Mandák Otthon falai között eltöltött hét programja gazdagon megajándékozott minden résztvevőt. Szakmai tudásban felfrissülten, hitben megerősödve, baráti szeretetben megújulva búcsúztak el a kántorok tanáraiktól és egymástól, hogy egyházközségükben a zene eszközeivel munkálkodjanak tovább.

Tóthné dr. Gallyas Katalin