Kultúrkörök

Napjainkban sok keresztény küzd önmagával: hiteles-e az életem, vagy sem? Hogyan szánhatnám oda magam még jobban Isten szolgálatára, embertársaim javára? Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ mindazok, akik kézbe veszik a Kárpátalján, majd Magyarországon szolgáló néhai református lelkész, Zimányi József (1917–1998) Tűzoszlopoddal jéghegyek között című könyvét.

Az Éjféli Kiáltás Misszió gondozásában megjelent munka nem könnyed nyári olvasmány. Egy olyan ember életébe enged bepillantást, aki Isten szavának engedelmeskedett. Lelkésztársával, Horkay Barnával 1947-ben a következő levelet fogalmazta meg: „Hatalmas Sztálin! Isten a német fasizmust sok orosz és más nép fiainak vérével törte le. Te a győzelem dicsőségét is magadnak tulajdonítottad. Mindenben Isten helyére helyezted magad. Hatalmas búzamezők mellett nagy táblákon hirdette a dicsekvő felírás: Isten nélkül és imádság nélkül, de műtrágyával és traktorral! Ezért az Úr meg fog alázni, mint Nabukodonozort. Saját fiaid fognak megvetni téged. Amíg időd van, szállj magadba, adj dicsőséget a felséges Istennek! Ez a népednek is a javára lesz. A gőgös Belsazár egy éjszaka birodalmával együtt elveszett.”

A folytatást nem nehéz elképzelni. Zimányi Józsefet harmincadik születésnapján, 1947. október 16-án letartóztatták; Beregszász és Ungvár börtönei után a lágervilágot ismerhette meg. Lemberg és Krasznojarszk után Dugyinka, ezután a sarkkörtől kétszázötven kilométerre északra fekvő Norilszk volt soron. A legutóbbi – Szolzsenyicin szerint – Kolima mellett a Gulag-szigetcsoport legnehezebb, leginkább embert próbáló helye volt. A kényszermunkalágerből 1953. január 3-án, a száműzetésből 1955. május 13-án szabadult.

Az egykori lelkész vaskos könyve alapos részletességgel megírt életrajz. Megismerhetjük belőle szüleit, gyermekkorát, teológuséveit, lelkészi szolgálatának kezdetét. A mű emellett természetesen bepillantást enged a lágerek kegyetlenséggel, gonoszsággal és mérhetetlen emberi nyomorúsággal teli világába. A szerző egy olyan hívő ember szemszögéből láttat mindent, akit az átélt borzalmak nem távolítottak el Urától, hanem még inkább megerősítettek hitében. A követés, Isten akarata tiszteletben tartásának fontossága már az elfogatásáról és kálváriája kezdetéről szóló rész olvastán nyilvánvalóvá válik. Erről Zimányi József a következőket vetette papírra: „Elindultunk a »jéghegyek felé«, a »tűzoszlop« vezetésével. Ebben biztosak voltunk, és az ő tűzoszlopa világított az egész úton, egész idő alatt, és olvasztotta körülöttem a jeget. Ezt a tűzoszlopot láttam még az északi fényen át sugárzó csillagok ragyogásában is.”

Ez az életrajz nem szépirodalmi igénnyel íródott, így nem hasonlítható Szolzsenyicin műveihez sem. Vitathatatlan erénye azonban, hogy ki-ki első kézből kap őszinte, hiteles információkat a „pokol előszobájából” olyasvalakitől, aki magát „felsőbb hatalmasság alá rendelt” embernek nevezte. És – amint írásából kiderül – valóban az is volt. Minden alkalmat megragadva, ahol és amikor csak lehetett, bizonyságot tett az Úr nagyságáról, kegyelméről és szeretetéről. Könyvében többször írt arról, hogy „nekem van egy antennám, ez veszi az adásokat felülről. (…) Ez az antenna a hit… Aki az élő Istennel kapcsolatban van, az hallja a szavát.”

A láger és a hazatérés utáni évekről szóló fejezetekkel és az igehirdetésekkel záruló kötet jó szívvel ajánlható mindazoknak, akik szívesen olvasnak életrajzi írásokat. Olyan könyvet vehetnek kézbe, amelyből egy hívő életének példáján keresztül többet megtudhatnak és tanulhatnak arról, hogy Isten miként tanítja, vezeti és óvja engedelmes tanítványát – minden körülmények között.

Gazdag Zsuzsanna