Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Napjainkban sok keresztény küzd önmagával: hiteles-e az életem, vagy sem? Hogyan szánhatnám oda magam még jobban Isten szolgálatára, embertársaim javára? Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ mindazok, akik kézbe veszik a Kárpátalján, majd Magyarországon szolgáló néhai református lelkész, Zimányi József (1917–1998) Tûzoszlopoddal jéghegyek között címû könyvét.

Az Éjféli Kiáltás Misszió gondozásában megjelent munka nem könnyed nyári olvasmány. Egy olyan ember életébe enged bepillantást, aki Isten szavának engedelmeskedett. Lelkésztársával, Horkay Barnával 1947-ben a következõ levelet fogalmazta meg: „Hatalmas Sztálin! Isten a német fasizmust sok orosz és más nép fiainak vérével törte le. Te a gyõzelem dicsõségét is magadnak tulajdonítottad. Mindenben Isten helyére helyezted magad. Hatalmas búzamezõk mellett nagy táblákon hirdette a dicsekvõ felírás: Isten nélkül és imádság nélkül, de mûtrágyával és traktorral! Ezért az Úr meg fog alázni, mint Nabukodonozort. Saját fiaid fognak megvetni téged. Amíg idõd van, szállj magadba, adj dicsõséget a felséges Istennek! Ez a népednek is a javára lesz. A gõgös Belsazár egy éjszaka birodalmával együtt elveszett.”

A folytatást nem nehéz elképzelni. Zimányi Józsefet harmincadik születésnapján, 1947. október 16-án letartóztatták; Beregszász és Ungvár börtönei után a lágervilágot ismerhette meg. Lemberg és Krasznojarszk után Dugyinka, ezután a sarkkörtõl kétszázötven kilométerre északra fekvõ Norilszk volt soron. A legutóbbi – Szolzsenyicin szerint – Kolima mellett a Gulag-szigetcsoport legnehezebb, leginkább embert próbáló helye volt. A kényszermunkalágerbõl 1953. január 3-án, a számûzetésbõl 1955. május 13-án szabadult.

Az egykori lelkész vaskos könyve alapos részletességgel megírt életrajz. Megismerhetjük belõle szüleit, gyermekkorát, teológuséveit, lelkészi szolgálatának kezdetét. A mû emellett természetesen bepillantást enged a lágerek kegyetlenséggel, gonoszsággal és mérhetetlen emberi nyomorúsággal teli világába. A szerzõ egy olyan hívõ ember szemszögébõl láttat mindent, akit az átélt borzalmak nem távolítottak el Urától, hanem még inkább megerõsítettek hitében. A követés, Isten akarata tiszteletben tartásának fontossága már az elfogatásáról és kálváriája kezdetérõl szóló rész olvastán nyilvánvalóvá válik. Errõl Zimányi József a következõket vetette papírra: „Elindultunk a »jéghegyek felé«, a »tûzoszlop« vezetésével. Ebben biztosak voltunk, és az õ tûzoszlopa világított az egész úton, egész idõ alatt, és olvasztotta körülöttem a jeget. Ezt a tûzoszlopot láttam még az északi fényen át sugárzó csillagok ragyogásában is.”

Ez az életrajz nem szépirodalmi igénnyel íródott, így nem hasonlítható Szolzsenyicin mûveihez sem. Vitathatatlan erénye azonban, hogy ki-ki elsõ kézbõl kap õszinte, hiteles információkat a „pokol elõszobájából” olyasvalakitõl, aki magát „felsõbb hatalmasság alá rendelt” embernek nevezte. És – amint írásából kiderül – valóban az is volt. Minden alkalmat megragadva, ahol és amikor csak lehetett, bizonyságot tett az Úr nagyságáról, kegyelmérõl és szeretetérõl. Könyvében többször írt arról, hogy „nekem van egy antennám, ez veszi az adásokat felülrõl. (…) Ez az antenna a hit… Aki az élõ Istennel kapcsolatban van, az hallja a szavát.”

A láger és a hazatérés utáni évekrõl szóló fejezetekkel és az igehirdetésekkel záruló kötet jó szívvel ajánlható mindazoknak, akik szívesen olvasnak életrajzi írásokat. Olyan könyvet vehetnek kézbe, amelybõl egy hívõ életének példáján keresztül többet megtudhatnak és tanulhatnak arról, hogy Isten miként tanítja, vezeti és óvja engedelmes tanítványát – minden körülmények között.

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::