A hét témája

„Micsoda csend van odaát!” – mondja Inge Morten. A teraszon ücsörgünk, és beszélgetünk. Valami kávészerűt kortyolgatunk – ezt este is nyugodtan ihatja az ember –, tekintetünk pedig a távolba réved. Egy kis idő után mintha fölzavarnának a gondolataimból; visszakérdezek: „Hol, hol van csend?” S látom, hogy Inge Morten – vendéglátónk, az én norvég barátom – szeme egy bizonyos pontra szegeződik. „Á, a sziget, igen, a sziget!” – adom meg magamnak félhangosan a választ. A neve Bolsřy. Minden, a környéken élő norvég ott szeretne lakni. Mert – ahogy mondják – ott csodás a nyugalom.

Egy kicsit föl is háborodom magamban. Mi az, hogy csend? Itt nincs csend?! Egész Molde kertváros. Inge Morten és családja a fjordra néző hegyoldalon lakik. Minden reggel, amikor felébrednek, a tenger halk morajlását hallják. Ilyenkor június közepén a leghosszabb napra készülve a mögöttünk lévő erdő madarai is tovább füttyögetnek egy kicsit. De csak egy kicsit! Aztán elpihennek, hogy pár perc múlva újult erővel köszönthessék a napot, amely valójában nem is megy le.

Nyugalom, milyen nyugalom?! Olykor egy kisebb halászhajó sikolya, máskor egy nagy komp mély búgása vagy egy luxushajó kürtje hallatszik föl ide. Látszik, ahogyan a felhők elúsznak a még mindig havas hegycsúcsok között, s a zord szirtek mögött sejteni lehet az Atlanti-óceán végtelen erejét és nyugalmát, ahol a következő napi időjárás születik éppen.

„Hogy csend és nyugalom?! Barátocskám! Élnél csak Budaörsön az 1-es út és az autópálya között! Akkor tudnád, mi az, hogy csend és nyugalom!” – ezek a gondolatok cikáznak át az agyamon. Kívülről csak annyi látszik tán, hogy fejemet hátraengedem, és köszönetet mondok Istennek, hogy itt lehetek. Norvégiában, a testvérgyülekezetnél.

Feleségeink, Kati és Angéla kacarászva-beszélgetve kijönnek. „Hát ti itt vagytok? A gyerekek szépen alszanak, hamarosan mi is megyünk. Nem jöttök, már hajnali egy óra van!?” – csábítgatnak, de még van hálát adni valónk… „Pedig holnap is sűrű napotok lesz” – erősködnek. De mi kitartunk. Elered az eső. Nagy, lusta cseppekben hullik, és csendes koppanással terül el a földön. „Nem, mi most még nem mennénk” – intek fáradtan a kezemmel. Tamás püspököm arcán is látom, hogy most egy másik világban jár… Én pedig azon gondolkodom el, hogyan is kezdődött, hogyan is jutottam el ide, az édenbe.

Ó, annak már több mint tizenöt éve! Még teológus voltam, amikor kapcsolatba kerültem a norvég Izrael-misszióval (Norwegian Church Ministry to Israel). Éreztem a hívást, hogy a zsidóság részére is hirdessem az örömüzenetet, mely megjelent Jézusban, a Messiásban. Milyen csodálatos és erőteljes is volt az az Istennel folytatott beszélgetés…

Ahogy múlt az idő, érdeklődésem a norvég egyházi élet felé is fordult. Emlékszem, már budaörsi lelkészként vetődött föl bennem az ötlet, hogy jó lenne fölvenni a kapcsolatot egy norvég gyülekezettel; biztos van mit tanulnunk egymástól, és osztoznánk egymás gondjaiban, örömeiben. Jó érezni azt, hogy messzi földön testvéreink az Úr Jézusban imádkoznak velünk és értünk.

Az Izrael-misszión keresztül kértem segítséget (ők jobban ismerik a norvég egyházat) arra vonatkozóan, hogy hol volna fogadókészség egy magyar testvér-gyülekezeti kapcsolatra. Megosztva elképzeléseimet D. Szebik Imre püspökkel, még nagyobbat gondoltunk. Egyházkerületi kapcsolat illene! Egyre merészebben gondolkodtunk, és hamarosan jött is a hír, hogy a Mřre és Romsdal püspökség – egy a tizenegy norvég egyházkerületből – Odd Bondevik püspök vezetésével szívesen fogadja közeledésünket.

Hamarosan ki is látogattam Moldéba, az említett egyházkerület püspöki székhelyére, hogy fölvegyem a kapcsolatot néhány gyülekezettel. Ekkor ismertem meg Inge Mortent, aki szállást ad nekem, ha arra vetődöm. Gyülekezeti munkatársként komoly anyagi áldozatokat hoz, és aktívan részt vesz a közösség életében.

Nos, több hivatalos látogatás és előkészítő munka után 2001-ben megszületett a dokumentum, mely hat pontban foglalja össze az együttműködés lényegét. Ennek újragondolására öt évet hagytunk. Most eljött az ideje, hogy az említett pontokat átbeszéljük és pontosítsuk. Sok találkozó, megbeszélés, templomi alkalom, gyülekezetlátogatás van már mögöttünk, és vár is még ránk. Mi pedig itt ülünk a teraszon, előttünk a fjord békés vize, és érzem, hogy valami nagyon jó fog kisülni ebből a kapcsolatból. De most már, azt hiszem, valóban ideje nyugovóra térnem…

Endreffy Géza