Cantate

Ismerjük meg énekeinket! 4.

Mától négy héten át folytatjuk énekeskönyvünk fontos énekcsoportjainak a bemutatását. Először az ellenreformáció korának német koráljait ismerjük meg; a cikk második részét következő számunkban olvashatják. (E. Zs.)

A lutheri hitvallás német területen az augsburgi vallásbéke óta (1555) hivatalosan is elfogadott volt, a fejedelmek maguk dönthettek vallási hovatartozásukról. A német evangélikusság életét a lutheri tanítás megőrzése és továbbadása, a katolicizmustól és a kálvinizmustól való elhatárolódás határozta meg. A 16. és 17. század fordulóján a gyülekezeteknek még a pestis pusztításával is szembe kellett nézniük. Az evangélikus lelkészek hamar felismerték, hogy a küzdelmes időkben a Biblia és a katekizmus mellett a gyülekezeti énekeknek is rendkívül fontos szerepük van, hiszen azonkívül, hogy vigasztalást adnak, ezek is a lutheri teológia közvetítői. Az ellenreformáció idején működő reformátorok Luther énekköltői munkáját folytatva hitvalló, vigasztaló, buzdító énekszövegekkel adtak reményt és hitet ezekben a viharos évtizedekben gyülekezetük tagjainak.

Bár a kálvinizmushoz csatlakozni nem volt megengedett, egyes fejedelmek mégis szimpatizáltak a reformáció genfi irányzatával. A felekezeti viszályok nehezítették meg a hányatott sorsú lelkész, Martin Schalling (1532–1608) életét is, aki Melanchthon-tanítványként a lutherinél radikálisabb, a kálvinihoz közelítő hitelveket vallott. Regensburgi gyülekezetéből kemény hangú prédikációja miatt kergették el, következő szolgálati helyén, Ambergben pedig a kálvinista III. Frigyes választófejedelemmel került teológiai konfliktusba, aki rövidesen menesztette hivatalából. Herzlich lieb hab ich dich, o Herr – Szívből szeretlek, Jézusom (EÉ 362): ebben a költeményben fogalmazta meg Jézusba vetett reménységét életének mélypontján, Ambergből való elűzetésekor.

Cornelius Beckernek (1561–1604), a lipcsei Nikolaikirche lelkészének az élete sem volt felekezeti vitáktól mentes. Harcos természete és a kálvinista tanokhoz való közeledése miatt hónapokra felfüggesztették hivatalából. Ő azonban nem tétlenkedett, hanem ez idő alatt a teljes Zsoltárok könyvét rímekbe szedte, konkurenciát teremtve ezzel a népszerű genfi zsoltároknak. Becker elképzelése az volt, hogy zsoltárparafrázisai német koráldallamokon szólaljanak meg. Ez csak halála után valósult meg, amikor Heinrich Schütz egyszerű négyszólamú kórusműveket komponált a Becker-zsoltárokra. Esti énekünk, a Nyugvóra térek, Istenem (EÉ 110) szövege is Becker munkája.

A Szentháromság ünnepe utáni utolsó előtti vasárnap éneke, a Bizony betelik az idő (EÉ 502) a Dies irae, dies illa (Ama nap a harag napja) szekvencia apokaliptikus képét jeleníti meg. Pál apostol szava (a heti ige) is megfogalmazódik benne: „…mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé…” (2Kor 5,10) A szöveget egy korábbi ének alapján Bartholomäus Ringwaldt (1530–1599) Es ist gewisslich an der Zeit címmel jelentette meg utazóknak szánt imakönyvében.

Valerius Herberger (1562–1627) harminchét évig szolgált fraustadti gyülekezetében. A pestis tizenhét éven keresztül pusztított a városban, 1613-ban azonban különösen sok áldozatot követelt: a lelkész öt hónapon belül elveszítette gyülekezetének harmadát: mintegy kétezer testvért temetett el. A szörnyű tragédia hatására írta meg örökkévalóság-énekét (Ewigkeitslied): Valet will ich dir geben – Már búcsút veszek tőled (EÉ 505). Az ének nem véletlenül indul ezzel a különös szóval: „Valet”. Az első négy betű: V, A, L, E, a további négy versszak kezdőbetűi pedig R, I, U, S; így a sorkezdetek akrosztichont adnak ki, amely a szerző keresztnevét rejti.

Énekeskönyvünket fellapozva merítsünk erőt lutheránus elődeink hitéből és biztatásából, mellyel azokban a küzdelmes évtizedekben is a krisztusi szeretetet hirdették híveik számára!

Fekete Anikó